Vármegyék könyve

Háromszék

Erdély délkeleti sarkában fekvő vármegye volt, területe háromezerötszáz négyzetkilométer, lakóinak száma 1891-ben (az egyik legritkábban lakott vármegye lévén) százharmincezer lélek, az előző századfordulón alig gyarapodó, mivel mind a székely magyarok, mind a románok közül sokan kivándoroltak. Nemzetiség szerint volt a megyében száztízezer székely-magyar, tizenhétezer román, ezernél kevesebb német és szlovák. A románság leginkább a sepsi és orbai járásban és a hegyesebb részeken élt, míg a lapály majdnem tiszta székely volt. Területe négy járásra oszlott, és két rendes tanácsú városa – a megyeszékhely Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely – volt. A községek általában középnagyságúak voltak, kétezernél többen tizennégy községet laktak. 

A megye közművelődése és közoktatásügye az előző századfordulón eléggé fejletlen állapotban volt, a férfilakosságnak közel fele, a nőknek több mint fele írni-olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek negyede nem járt iskolába. A szellemi élet Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen központosult. 

Az egykori Háromszék közepét tágas, szép lapály foglalja el, melyet körös-körül hegységek öveznek. A vármegye hegyrendszereinek vázát folyóhálózata adja meg. Délnyugaton az Olt folyó nagy kanyarulata által körülfogva a Hermányi vagy Baróti-hegység emelkedik, melynek enyhén emelkedő hátai a Sepsiszentgyörgy fölötti Görgőben (1020 m) kulminálnak. Az Olt folyó bal partján kelet felé, vele párhuzamosan a magasabb és zordabb Bodoki-hegység (Bodoki-havas 1195 m, Büdöshegy 1174 m) emelkedik, melynek nevezetessége (ásványos forrásain kívül) a torjai Büdösbarlang. A Bodoki-hegységtől keletre a Csíki-hegycsoport végső ágai nyúlnak a vármegyébe, melynek Nagy Sándor (1640 m) és Nemere (1628 m) nevű csúcsa a megye északkeleti határán emelkedik. E csoportot csak a keskeny ojtozi szoros választja el a megye legnagyobb kiterjedésű és legmagasabb, egyúttal legtömegesebb hegycsoportjától, a Berecki-hegységtől (Lakóca 1775 m, Feketehalom 1632 m, Csilyános 1605 m). A bodzai szoroson túl feltornyosuló Bodzai- vagy Csukás-hegység csak északi végágaival hálózza be a megye földjének egy részét. A folyóvizekben gazdag Háromszék tájait az Olt mellett a többek között Feketeügy, Kászon, Osdola, Kovászna, Nagypatak, Nagy- és Kis-Baszka (Bisca) formálta, alakította, a völgyekben viszonylag sűrűn követték egymást a falvak. 

A terület éghajlata a rónaságon általában kellemes, szelíd, gyakran meleg nyarakkal, a hegyvidéken hűvösebb, sőt a legmagasabb hegyek közt zord és hideg. A vidék rettegett szele a hasonnevű hegyről eredő Nemere, mely néha hetekig tart, és embert, állatot, sőt házakat is elseper. 

Története 

Háromszék területe a dák királyság, majd Dácia római provincia része volt. A népvándorlás idején a Kárpát-medence más területeit is birtokba vevő népek, gepidák, gótok, szlávok telepedtek itt le. A magyar történettudomány sokáig úgy tartotta, hogy a honfoglalást követően a vidéket a magyarok hosszú időn át gyepűnek hagyták, a legújabb kutatások azonban ennek ellentmondanak. 

Az továbbra is valószínűnek látszik, hogy a keletről többször támadott határszakaszra a XIII. század elején kissé délebbről, a szászoknak átengedett Orbóról, Kézdről, Sebesről (sebesi – sepsi) székelyek telepedtek, és hozták magukkal kibocsátó településük nevét. Hogy akiket új földjükön találtak a szórványosan itt élő szlávokon kívül, székelyek voltak-e vagy más magyarok, nem tudni pontosan, mint ahogy azt sem, hogy a székelyek maguk honnan erednek. Mint már korábban írtunk erről, a székelység a legkorábbi időktől magát külön közösséggént tekintette, amelyet a hunoktól származtatott – ugyanakkor semmi nyelvi nyoma nincs az eltérő eredetnek, holott a nyelvészet egészen csekély külső hatásokat is képes jól behatárolni. 

A frissen letelepült székelyek az ojtozi szoroson beözönlő tatárokat feltartóztatni nem tudták, de több erősséget sikeresen védtek ellenük, és jelentős veszteségeket okoztak nekik. IV. Béla, majd V. István az ekkor Székfölde nevű terület határőri szerepét megerősítette, várait újjáépíttette. V. István alatt a kézdi székelyek szereztek érdemeket, és főleg a cseh Ottokár elleni harcokban teljesített kitűnő hadi szolgálataik jutalmául az eddig Torda várához tartozott Aranyosszéket kapták a királytól adományba, mit később fia, László is megerősített. 

Az Árpád-ház kihalása utáni trónviszályok során Opor László a hozzá menekülő Ottót Bálványos várában fogságba vetette, és a nála lévő koronát tőle elvette. Ottó egy év múlva szabadult ugyan, a koronát azonban Opor László csak újabb két évvel később, 1310-ben adta ki Károly Róbertnek. 

A XIV. század végére az addig nemzetségi szervezetben élő székelyek székekbe szerveződtek. Elsőként Sepsiszék alakult meg, majd Miklósvár fiúszék (utóbb hosszú küzdelem után elismertette önállóságát), Zsigmond idejében alakult Kézdi-, Mátyás alatt pedig Orbai-szék, melyek 1504 után Háromszék néven egyesültek. Háromszék tehát négy székből alakult, bár egyikük önállóságát a többiek egy darabig vitatták. Az erdélyi három nemzet unióját kimondó kápolnai gyűlésen 1437-ben Háromszék képviselői is ott voltak, hasonlóképpen az 1451-ben Marosvásárhelyen tartott székely gyűlésen, ahol a nevezetes székely örökösödési törvényeket határozták meg, neveket azonban nem ismerünk. (A középkori nemzetfogalomról korábban, Csík vármegyénél már szóltunk.) 

A székelyek 1459-ben Segesvárott tartottak gyűlést, melyen az unió megújítása mellett Miklósvárszék küldöttei Sepsiszék bekebelezési törekvései miatt panaszt emeltek, mire Lábatlan János erdélyi vajda okiratot adott ki, melyben Miklósvárszék önállóságát megerősítette. 1466-ban János erdélyi vajda Zabolán tartott gyűlést, hol minden szék a nép által évenként választható tizenkét ülnököt kapott, és a bíráskodást másként is javították. 

Az Agyagfalván, a Küküllő partján 1506 karácsonya előtt tartott székely gyűlésen hozott határozatokat Háromszék képviselői is aláírták. Őket már név szerint is ismerjük: Kézdiszék részéről Czirják Bernád, Kun Antal, Sepsiszék részéről Kálnoki Bálint, Czirják Balázs, Daczó Péter és Mikó Mihály mint primorok írták alá, mivel a kétrendű székely nemzet a primori rend keletkezésével (1409 körül) háromrendűvé vált. Ebben az időben a későbbi Háromszéket alkotó négy szék még önállóan szerepelt, a nemzeti gyűléseken II. Ulászlóig fejenként, azután leginkább küldöttek által képviseltette magát. 

A mohácsi vésztől egészen az 1562. évi székely fölkelésig a Szapolyaihoz húzó Háromszéken is többször vonulnak át hadak. Péter moldvai vajda a szultán parancsára 1543-ban a bodzai szoroson tört be, és Háromszéken végiggarázdálkodva vonult Besztercének. Hét év múlva Péter öccse, István tört be ugyanott, de a székelyek a Nyerges-hegy alatt csúfosan szétverték a hadait. Az erdélyi fejedelmi központosító törekvésekkel szemben 1562-ben végzetes és véres fölkelést kezdtek a székelyek, melynek a közszékelyek kiváltságai és szabadsága legnagyobbrészt áldozatul estek, és féken tartásukra felépült Székelybánja vára. Mihály román vajda, hogy a székelységet a maga részére megnyerje, az 1599. évi gyulafehérvári és az 1600. évi országgyűléseken a székelység régi szabadságait, jogait és kiváltságait visszaadta, mire a közszékelyek Székelybánját lerombolták, és a primorokon is kegyetlenkedtek. Mihály bukása után a háromszéki Lécfalván tartott országgyűlésen a székelyek ősi szabadságai, jogai és kiváltságai újra, sőt ez alkalommal még fegyverei is elvétettek, maguk adó alá és jobbágyságba vettettek, és a lerontott várhegyi Székelybánja várának újra fölépítésére kényszeríttettek. 

Súlyos dúlások után (Basta, Székely Mózes, Radu Serban) Bocskai István ismét visszaadta a székelyek szabadságát, majd Bethlen Gábor létrehozta a közszékelyek kollektív jogait, és ezzel megállította a székely társadalom úri és jobbágy rétegekre való tagozódásának már megkezdődő folyamatát. Háromszék lakói részt vettek a fejedelemség belső harcaiban, nemegyszer a vesztes oldalon. Midőn 1661-ben Ali szerdárpasa az általa fejedelemmé választatott Apafi Mihály érdekében a székelyeket hódolásra szólította fel, Csík ennek ellenszegült, mire Ali hadai Csíkot vér- és lángtengerbe borították. Az ettől megrettent és különben a pestis által is sanyargatott Háromszék önként meghódolt, és a fenyegető nagy veszélyt ez egyszer kikerülte. Nem volt ily szerencsés Thököly 1690. évi beütése és II. Rákóczi Ferenc szabadságharca alatt. A változó hadiszerencsével folyt háborúskodás súlyos emberveszteségeket okozott, hol az ellenfél hadai dúlták Háromszéket, hol a baráti csapatok. Az erdélyi katonai határőrség, valójában új, közvetlenül bécsi katonai irányítás alá vont közigazgatási struktúra szervezésekor Háromszék is ellenállt, a madéfalvi veszedelemben (mikor is a császári csapatok a tennivalók megbeszélésére összegyűlt több száz székelyt mészároltak le) a háromszékiek is ott voltak az áldozatok között. 

A forradalomhoz és szabadságharchoz Háromszék népe már 1848 áprilisában csatlakozott, és amellett mindvégig ki is tartott. A szabadságharc bukása után önállóságát elveszítette, a területet a brassói kerülethez csatolták. A kiegyezéskor ismét önállóvá vált, majd az 1876-as közigazgatási reform keretében létrehozták Háromszék vármegyét. 

Gazdasági élet 

A mezőgazdaság, amely a millennium idején Magyarország lakosai kilencven százalékának adott kenyeret, Háromszék lapályos részeire szorítkozott, a hegyes vidékeken inkább az erdők keresetéből élt a nép. Az ipar és kereskedelem nem volt jelentős. Az ipar ágai közül a faipar fejlődését a nagy famennyiség idézte elő, melynek feldolgozására az I. erdélyi faipartársulat nagy fűrésztelepein kívül mintegy nyolcvan kisebb fűrészmalom szolgált. A kőipar Málnáson és Mikóújfaluban volt jelentős, fazekassággal Kálnokon, Bodokon és kisebb mértékben Kézdivásárhelyt foglalkoztak. A havasokon túrót, sajtot és hamuzsírt készített a lakosság. A házi ipar egyéb ágai, mint vászon- és darócszövés, szalma- és vesszőfonás kevésbé voltak elterjedve. Nagyobb ipartelepek voltak a bükszádi üveggyár, a kézdivásárhelyi és sepsiszentgyörgyi sörgyár, a baróti székely-túrógyár és a kézdivásárhelyi ipari szeszgyár. Volt továbbá huszonnégy mezőgazdasági szeszgyár, mintegy háromszáz kisebb malom stb. A vármegye kereskedelme jelentéktelen volt, fő cikkei a fa, barnaszén, építőanyagok és állatok. Az üzleti élet élénkítésére szolgált két bank (Barót, Illyefalva), öt takarékpénztár és két szövetkezet. 

Háromszék földje a síkokon igen termékeny, a hegységekben azonban csak erdők voltak. Ásványkincsekben nemigen gazdag, előfordul ugyan barnaszén, gipsz, kén, timsó, valamint vasércek a Berecki-hegységben, petróleum (Sósmező), de az előző századfordulóig csak a szenet aknázták ki (Köpec és Barót vidékén). 

A földművelés főbb termékei a búza, rozs, árpa, zab, kukorica, burgonya, továbbá kétszeres, tatárka, kitűnő kender és len, cukor- és takarmányrépa, hüvelyesek, magbükköny, magvas lóhere voltak. Szőlő a megyében nem termett, a gyümölcs azonban a síkságon szépen díszlett. Kiterjedt erdőségei legnagyobbrészt bükkösök voltak, kevesebb a fenyves és tölgyes. A legmagasabb hegyek tetejét havasi legelők borították. Az állattenyésztés meglehetősen jelentős volt, az 1884. évi összeírás szerint tartottak hatvankétezer magyar és háromszáz nem magyar fajtájú szarvasmarhát, hatezer bivalyt, tizenötezer lovat, negyvenezer sertést, százezer juhot és birkát, valamint hétezer kecskét. A szarvasmarha-tenyésztésben az erdélyi magyar fajta volt a meghatározó, a pirostarka hegyi fajta tenyésztése csak a századfordulón kezdődött. A hegységekben vad, a folyóvizekben hal bőven fordult elő. 

Jelentős települések

Sepsiszentgyörgy 

Rendezett tanácsú város, a vármegye székhelye. Lakóinak száma 1891-ben ötezerhétszáz volt, kétszáz fő híján mind székely magyar, és a lakosok száma 1918-ra megközelítette a tízezret. Volt itt református főgimnázium (Mikó-kollégium), polgári fiúiskola, iparos és kereskedelmi tanonciskola, nőipariskola, állami óvónőképző intézet, székely nemzeti múzeum, közkórház, állami méntelep, takarékpénztár, szövőgyár, sörgyár stb. Első írásos említése a XIV. századból való, a XV. században mezőváros, melynek kiváltságait több uralkodó is megerősítette. A fejedelemség idején a törökök többször megtámadták, 1661-ben a lakosság nagyobbik részét levágták vagy rabságba hurcolták. A székely határőrség megszervezése után a székely huszárezred székhelye. A szabadságharc alatt itt ajánlotta fel Gábor Áron, hogy ágyúkkal látja el a székely nemzetőrséget. A XIX. század végén Mikó Imre gróf vezetésével a székely szellemi élet egyik központja lett, megalakult a főgimnázium, a székely múzeum, 1882-től napilap jelent meg, felépültek a vármegye hivatalainak díszes épületei. 

Bereck

Előbb rendezett tanácsú város, 1889-től nagyközség az ojtozi szoros előtt, 1891-ben háromezer magyar (székely) és román lakossal. Jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolított Románia felé, mégsem volt vagyonos község, intézményekben is igen szegény. A földbirtok székely kezekben volt, a románok többnyire pásztorkodtak, köztük nagy juhnyájtulajdonosok voltak. A XIV. század óta ismert települést Zsigmond király 1426-ban mezővárossá emelte, és számos szabadalommal és kiváltsággal látta el. Itt született Gábor Áron, a szabadságharc egyik hőse. Bereck közelében van a Leányvár nevű, süveg alakú hegy, amely mint prehisztorikus őrhely él a hagyományokban. Északra a Bereck patak mellett áll Veneturné vára, római castrum maradványa. 

Kézdivásárhely 

Rendezett tanácsú város Feketeügy lapályán, a Torja-patak mellett, 1891-ben négyezerhétszáz magyar lakossal. Egyike volt a Székelyföld legcsinosabb városainak, melynek sajátszerű építésmódja kölcsönzött különös érdekességet. Volt benne törvényszék, járásbíróság, katolikus algimnázium, alsófokú ipariskola és műfaragó tanműhely. Ipara és kereskedelme igen élénk volt, virágzott a szeszgyártás, valamint az agyag- és bútoripar, mely utóbbi termékeivel az összes vásárokat elárasztotta. Az iparosok tizenkét ipartársulatban szervezkedtek, és csak a csizmadiák száma száznyolcvan volt. Az üzleti életet élénkítette két takarékpénztár, a vasút, posta- és távíróhivatal és posta-takarékpénztár. A XV. századtól város, jelentős céhes iparral. A szabadságharcban, mint az egész Háromszék, úgy e város is fontos szerepet játszott. Itt öntötte Gábor Áron a város és a többi székely helységek harangjaiból azon ágyúkat, melyekkel a háromszékiek a báró Heydte és mások által ellenük vezetett románságot visszaverték, itt volt továbbá mindvégig az erdélyi magyar hadak lőpor- és fegyverraktára. A székely határőrségi intézmény fennállása alatt katonai nevelőintézet állott fenn, az épület utóbb laktanyául szolgált. 

Kovászna 

Nagyközség, 1891-ben négyezer magyar és román lakossal, a járási szolgabírói hivatal székhelye, volt járásbírósága, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára, valamint gyufagyára. Nevezetes volt sokféle és ritka ásványos forrásairól. Leghíresebb a község közepén fakadó Pokolsár, a millennium idején egy nagy fedett vízmedence, melynek konyhasós savanyúvizét a fenéken levő iszappal együtt az óriás mennyiségben folytonos morajjal feltörő szénsav örökös forrásban tartja. A gázfejlődés néha annyira fokozódott, hogy felszaggatta a medence deszkapadozatát, és súlyos köveket dobált fel. A csúzos és köszvényes bajok ellen használt Pokolsáron kívül működött itt a Mikesfürdő, Cifrakút (vasas savanyúvíz), Horgáckút (konyhasós savanyúvíz), sósfürdő és gőzfürdő, melyeket vérhiány, gyomor-, bél- és tüdőhurutok ellen használtak. A fürdővendégek elhelyezésére háromszáz szoba volt a községben, a századfordulón nyaralók is épültek. Az említetteken kívül számos magántelken volt savanyúvízforrás és gázkiömlés. 

Nagybacon 

Nagyközség, 1891-ben kétezer jómódú magyar lakossal, kik kézműiparral, cserép- és dongagyártással foglalkoztak, és vasgyára is volt. Igen szép községnek tartották, melyet a Bacon patak két részre, Sepsi-Baconra és Telegdi-Baconra osztott. 1334-ben már egyházas helyként ismert. Gótikus eredetű református templomát újjáépítése után az 1836-ban itt ülésező zsinat szentelte fel. 

Zágon 

Nagyközség, 1891-ben négyezerhatszáz magyar és román lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Első írásos említése csak a XVI. századból való. Országos hírét nagy szülöttének, Mikes Kelemennek köszönhette. A Mikes család birtoka volt, kiknek barokk kastélya ma is áll a községben.