Vármegyék könyve

Heves

Hazánk Tiszán inneni részének egyik vármegyéje volt Eger székhellyel, területe háromezerkilencszáz négyzetkilométer. Az előző századfordulón kereken kétszázötvenezren lakták, évente több mint egy százalék szaporulattal. Nemzetiségre nézve a legmagyarabbak közé tartozott, lakói kilencvenkilenc százaléka volt magyar, mellettük néhány száz német és szlovák. Heves északkeleti részében, a Mátra tövében palócok laktak. A vármegye területe hat szolgabírói járásra oszlott, és két rendezett tanácsú város volt benne. A községek általában véve népesek voltak, a két város után legnépesebb Tiszafüred nyolcezer, Heves bő hétezer, Hatvan hétezer, Pásztó és Poroszló ötezer lakossal. 

A megye közművelődési állapota az előző századfordulón sok tekintetben nem volt kielégítő, a férfiak több mint harmada, a nők közel fele nem tudott sem írni, sem olvasni, és a tanköteles gyermekek nyolc százaléka nem járt iskolába. A fejlődés azonban megindult, a megye éppen ebben az időben százharminc új tanítói állást szervezett (a korábbi háromszáznegyven mellé), és a meglévő iskolákra is növekvő összeget költött. A vármegye területén volt kétszáz elemi, öt polgári iskola (Eger, Hatvan és Gyöngyös), egy-egy tanító- és tanítónőképző intézet (Eger), két gimnázium (Eger, Gyöngyös), egy reáliskola, egy papnevelő intézet, egy érseki hittani intézet és egy érseki joglíceum (mind Eger), továbbá kilenc szakiskola, hét kisdedóvó, három humanitárius tanintézet és egy börtöniskola. A szellemi élet Egerben és Gyöngyösön központosult, azokon kívül még Hatvan emelkedett ki. 

A megye földje északon hegyes, délen egészen sík. Fő hegysége a Mátra, mely a Zagyva mentén emelkedő Pásztói-hegységgel kezdődve eleintén délről északra húzódik, majd a Muzslai-tetővel (803 m) hirtelen irányt változtat, és erősen kanyargó gerincével a Tarna völgyéig, egészben véve kelet-nyugati csapást követ. Az Eger völgyén túl emelkedő Bükk hegység hirtelen tetemes magasságra emelkedik, és bár zöme Borsod vármegye területére esik, Hevesben is 932 méteres (Tarkő) magasságot ér el. A síkság északról délkelet felé ereszkedő lejtőt képez, melynek legmélyebb része a Tisza melléke. Emiatt van, hogy a megye összes folyóvizei, még azok is, melyek a hegységek északi oldalán erednek, dél felé, a Tisza felé veszik útjukat. Nevezetes állóvize Heves vármegyének nincsen, jelentősek azonban ásványos forrásai, mint a parádi vas-timsós forrás, vasas savanyúvíz és kénes savanyúvíz (Csevice), a gyöngyösi vasgálicos timsós víz és az egri langyos hévizek. 

Története 

Az őskortól lakott vidék. A római korban előretolt helyőrség állott a mai Hatvan közelében. A népvándorlás népei hosszabb-rövidebb időt töltöttek itt, a hegyek lábánál. A honfoglaló magyarok a honfoglalás első évében megtelepedtek a vidéken, amely a fejedelem, illetve a fejedelem családjához tartozók szállásterülete lett. A megye településeinek névanyaga kevés kivételtől eltekintve magyar, ami arra utal, hogy korábban többé-kevésbé lakatlan terület volt, elszórt szláv telepekkel. A kora középkorban a Tomaj és az Aba nemzetség volt a legnagyobb birtokos, utóbbiak királyt is adtak Aba Sámuel, Szent István sógora személyében. A várispánsági szervezet létrehozásakor a vidék az Aba Sámuel idején, korábbi erőd helyén emelt (Gyöngyös)patai Újvár ispánságának déli területe volt, Hevesvár központtal. 

Az egri püspökséget legkésőbb 1009-ben Szent István alapította, annak székhelye azonban a középkorban nem vált a megye központjává. Aba Sámuel alapította a Mátra aljának központján, Sáron az első monostort a Szent Benedek-rend javára, itt is temették el. A Mátra és a Bükk alján sorra emelkedtek a monostorok, így 1190-ben a ciszterciek apátsága Pásztón, majd Kompolton. Kilit püspök 1232-ben a béli nemzetség birtokát megvásárolván alapította a ciszterci rend monostorát, melynek román stílusú temploma Bélapátfalván máig fennáll. A tárkányi völgyben a XIII. században a karthauzi néma barátok telepedtek le. 

A tragikus végű muhi csatát követő tatárjárás szörnyű pusztítása közvetlenül sújtotta a megyét, újból hozzá kellett fogni a telepedés nagy munkájához. A magyar és kun-besenyő lakosság szívóssága azonban erősebbnek bizonyult, és a XIV. század első feléről, 1333-tól fennmaradt pápai tizedrovások szerint a ma is fennálló községek majdnem mindegyike már ekkor elég virágzó állapotban volt. 

Heves a XIII. században levált Újvárról, egyúttal kialakult a nemesi vármegye a négy szolgabíróval, főispánnal. A szomszédos vármegyéktől való elhatárolódás nem ment könnyen, a határviták majd két évszázadig elhúzódtak. A késő középkorban főleg Eger és Gyöngyös városok fejlődtek erőteljesen. Az egri szabócéhnek 1455-ben, a gyöngyösi mészároscéhnek 1498-ben kelt szabadalomleveleit ismerjük. 

Az egri püspök örökös főispáni tisztségét Hippolit püspök szerezte meg 1498-ban. Ez időtől a megyerendezési törvényig az egri püspökök voltak a megye főispánjai. A kezdetben Hevesújvármegye, később csak Heves vármegye néven szereplő megye közgyűléseit és törvényszékeit a XIII. századtól a mohácsi vészig Verpeléten tartotta. 

A mohácsi vész után a megye viharos évszázadokat élt át. Az egri vár megerősítését Perényi Péter kancellár kezdte meg. Az átépítésnek áldozatául esett a híres székesegyház is. Perényi után Dobó István vette át a vár és püspöki birtokok kezelését. 1548-tól rövid négy év alatt a várat úgy átalakította és felszerelte, hogy az 1552. szeptember hó 17-től október 19-ig tartó török támadást fényes győzelemmel verte vissza. Eger elestéig a védfallal körített város és vár mint nem hódolt terület volt központja és székhelye nemcsak Heves, hanem Külső-Szolnok, Borsod, Pest és a Jászkun területek közigazgatásának is. 

III. Mohamed 1597. október 13-án elfoglalta a várat, és ezzel feltétlen ura lett a vidéknek. Eger török kézen maradt egészen 1687-ig. A Fülekről majd kilencven évig kormányzó vármegyei hatóság a Jászkun kerületet és egy ideig Csongrád vármegyét is adminisztrálta, az vetette ki és szedte be az adót, törvénykezett fenyítő és birtokügyekben, melyekbe az egri, hatvani, jászberényi vagy szolnoki török kádi csak akkor avatkozott, ha hozzá folyamodtak, bár néha ő is magyar hatóságához utasította a panaszkodókat, melynek törvénykezésében rendesen megnyugodott a török hatóság is. 

Buda és Eger visszavételével megszűnt a török uralom, kezdetét vette a viszontagságos idők folyamán szétszéledt nép visszatelepedése is. Az elkövetkező hosszú béke Hevesben is az építkezés időszaka volt, a szó átvitt és szoros értelmében is. A XVIII. század a nagy barokk építkezések kora, Heves történelmi városai ekkor kapták mai formájukat. Az egymást követő egri püspökök sokat tettek elsősorban Eger fejlődéséért, a politikai közéletben azonban olykor negatív szerepet játszottak. A tisztet 1827-től betöltő Pyrker János császárhű törekvései több véres közgyűlési összeütközést idéztek elő, a helyzet további elmérgesedését Pyrker 1847-ben bekövetkezett halála akadályozta meg. 

A szabadságharc bukása után császári főnökök kormányozták a megyét. A hazafias érzelmeket azonban olyannyira nem sikerült megtörniük, hogy a kiegyezési törvény meghozatala után a vármegye az ellen, mint az ország függetlenségét sértő törvény ellen tiltakozó határozatot hozott, melynek folytán királyi biztos küldetett reá, és majd egy évig felfüggesztették megyei életét. A volt Külső-Szolnok vármegye a török időben egyesült Hevessel, és ez így is maradt az 1876-os közigazgatási reformig, midőn a szolnoki részt elválasztották Hevestől, és a jászkun területekkel külön Jász-Nagykun-Szolnok vármegyévé alakították. Ezzel Heves régi határa visszaállt. 

Gazdasági élet 

Az ipar nem volt jelentős, azon belül az élelmiszeripar vitt nagyobb szerepet. Volt bútorgyár és cukorgyár Hatvanban, hat búzakeményítő-gyár (Eger, Gyöngyös), üveggyár Parádon, mezőgazdasági szeszgyár Nádújfalun, három nagyobb és több mint negyven kisebb gőzmalom stb. Az üzleti élet élénkítésére szolgált három bank és hat takarékpénztár, továbbá a vármegyei gazdasági önsegélyző hitelszövetkezet. 

A földművelés a vármegye lapályos részén a lakosságnak majdnem kizárólagos kereseti forrása volt. A megye legjelentősebb termékei a búza, rozs, árpa, zab, köles, kukorica, kender, burgonya, továbbá kétszeres, repce, hüvelyesek, len, cukorrépa, takarmányrépa voltak. Kiterjedt volt a dohánytermelés is, a legjobb dohány Verpeléten és vidékén (Aldebrő, Feldebrő, Kompolt, Kápolna) termett. Nagyon elterjedt a dinnyetermesztés is, különösen Heves, Csány és Hatvan vidékén. A szőlőművelés a filoxéra pusztításai folytán rendkívüli mértékben visszaesett, de hamarosan új erőre kapott, a legjelesebb borok Visonta, Sár, Gyöngyös, Veresmart, Markaz, Domoszló és Eger vidékén teremtek. Az állattenyésztés sikeres és jelentős volt, az 1884. évi összeírás szerint a baromfiakon kívül volt a vármegyében ötvenkétezer szarvasmarha, ötvenöt bivaly, harmincnégyezer ló, kilencszáz szamár és öszvér, hetvenezer sertés, kétszázezer juh és ötszáz kecske. 

A Mátra rengeteg erdeiben farkas, vadmacska, róka, borz, szarvas, őz és nyúl, továbbá nyest, görény, hörcsög, menyét, mókus, ürge, sün stb. fordult elő. A madarak közül a szirti sas, kánya, ölyv, héja, karvaly, bagoly és sólyom a hegyekben, a síkon tarka varjú, szarka, csóka, holló volt gyakori. Vadászták a fácánt, foglyot, fürjet, vadgalambot, a Mátra erdeiben a császármadarat, továbbá szalonkát is. A Tisza posványaiban daru, gólya, gém, nemes kócsag és tömérdek sok vadlúd és kacsa fordult elő, az utóbbiak száma azonban a Tisza szabályozása óta csökkent. A Tiszában bővében volt hal, kecsege, tok, süllő stb. 

Jelentős települések 

Eger 

Rendezett tanácsú város, a vármegye székhelye az Egerpatak völgyében. 1891-ben huszonkétezren lakták, néhány száz kivétellel magyarok, legnagyobb részük római katolikus, utánuk a második legnagyobb felekezet a tíz százalékot kitevő izraelitáké volt. A belvárosban már az előző századfordulón számos pompás épület állott, így az érseki székesegyház, az érseki palota, a líceum, a ciszterciek temploma és kolostora, a szerviták, irgalmasok és ferenciek kolostora, a megye- és városház. Az irgalmasok egyházával szemben áll a török időből megmaradt harmincöt méter magas minaret, melyet Pyrker 1829-ben renováltatott. A város északkeleti szélén, a hegység végső nyúlványain a vár áll, melyeknek épségben levő épületei a millennium idején honvédszárnyául szolgáltak, legmagasabb része kálváriává volt átalakítva. 

Egerben székelt az érsek, a főkáptalan és főszentszék, prépostság, hét szerzetház, tizenkét templom, négy kápolna és hét kolostor. A város számos iskolája között volt az érseki joglíceum (1741-től), érseki hittani intézet (1700-tól), az állami reáliskola, ciszterci főgimnázium (1692-től), római katolikus papnevelő intézet, tanító és tanítónőképző, valamint az angol kisasszonyok vezetése alatt álló nőnevelő intézet és nőképezde, állandó szőlészeti és kertészeti tanfolyam, alsóbb fokú ipariskola, kereskedelmi iskola, két nőegyleti árvaház stb. A szellemi élet élénkségét emelte számos egyesület és társulat, két könyvnyomda és számos újság, mint az Eger, Egri Népújság, Eger és vidéke, Irodalmi Szemle, Egri Egyházmegyei Közlöny és Népiskolai Tanügy. 

Eger a legrégibb magyar városok egyike. Szent István püspökséget alapított a mai vár helyén, itt épült a középkori székesegyház, püspöki palota és káptalan. A tatárjárás után fallal övezett püspökvár alatt fokozatosan kialakult a polgárváros, amely a XV. században a Lengyelország felé irányuló kereskedelem révén kezdett vagyonosodni. Ekkori püspökei (köztük Bakócz Tamás) jelentős építkezésekbe fogtak. 

A mohácsi vész, majd Buda eleste után Perényi Péter kancellár a középkori püspökvár épületeinek föláldozásával a végvárrendszer jelenős erődítésévé építette ki a várat. Munkáját 1548-tól Dobó István folytatta. Hogy eredményesen, azt bizonyítja, hogy négy év múlva, 1552-ben a Dobó vezette kétezer védő a nyolcvanezres török hadsereggel szemben sikeresen állotta ki az ostromot. A siker országszerte akkora lelkesedést váltott ki, hogy a rákövetkező 1553. évi országgyűlésen az egybegyűlt karok és rendek a védők érdemeit törvénybe iktatták, és a sebesülteknek segélyt szavaztak meg. A vár és vele a város 1596-ban török kézre került, és egy egész vilajet (országrész) központja lett. Ennek következtében a XVII. században Eger török várossá formálódott, amelyben fürdők, mecsetek, minaretek épültek, akárcsak Budán vagy Pécsett. 

A török uralom 1687-ben ért véget, és Eger a rákövetkező esztendőben szabad királyi rangot nyert (a püspöki joghatóságot az uralkodó két év múlva visszaállította), magyarok, németek, szerbek és görögök népesítették be. Mivel a megye főispánja a mindenkori püspök volt, Eger arculatát is ő határozta meg. Az építkező püspökök közül kiemelkedik gróf Esterházy Károly, akire a város ma is hálával emlékezik. A XVIII. századtól a jómódra jutó polgárság is a város formálói közé emelkedett, számos pompás házat építtettek. 

A szabadságharcot követően a város megváltotta magát a püspöki függés alól. Fejlődését azonban fékezte, hogy sem jelentős ipara nem volt, sem fontos kereskedelmi utak nem vezettek át rajta. Súlyos csapás volt Egerre az 1880-as években pusztító filoxérajárvány, amely szinte az egész szőlőtermesztést tönkretette, és az csak lassan állt helyre. Az előző századfordulón Eger jelentős kulturális intézményekkel rendelkező, de gazdasági szempontból lassan fejlődő város volt, amely gyarapodásának a század végén bekövetkező felgyorsulását elsősorban a vasút kiépülésének köszönhette. 

Gyöngyös 

Rendezett tanácsú város a Gyöngyös-patak partján, a Mátra tövében, 1891-ben tizenhatezer magyar lakossal, közte több mint kétezres izraelita közösséggel. Az Alföld szebb városai közé tartozott, melynek utcái egészen városias színezetűek voltak. Főutcája északról délre húzódott, itt és néhány mellékutcájában voltak legszebb épületei és főbb templomai. Közvetlenül a város nyugati szélén volt gróf Forgách-Jeszenák Alojzia kitűnő timsós-vasas gyógyfürdője, melyet köszvény és női bajok ellen nagy sikerrel használtak, egyúttal szép kertjével a gyöngyösiek kedvelt kiránduló- és mulatóhelyéül szolgált. 

A város igen élénk kereskedelem és forgalom székhelye volt, kereskedelmének főcikkei a gabona és bor, a gyöngyösi babot mint ilyet a hamburgi piacon is jegyezték, borait egyenesen Bordeaux-ba szállította. A hiteléletet a takarékpénztár, takarék- és hitelintézet, bank részvénytársaság és gazdasági hitelszövetkezet képviselték, az osztrák–magyar bank fiókot tartott fenn, volt továbbá kereskedelmi csarnok, gőzmalom, két szeszgyár, négy téglagyár, négy könyvnyomda. 

Első írásos említése csak 1299-ből való, de a honfoglalást követően, még a X. században sáncvár épült itt, amely utóbb a korai középkor egyik jelentős erőssége lett. A XIII. század végén az Aba nemzetségből származott Csobánka család birtoka volt, de 1312-ben Csobánka Samu és Dávid Csák Máté pártjára állván, birtokaikat Károly Róbert 1327-ben Farkas Tamás erdélyi vajdának adományozta, aki a gyöngyösieket 1335-ben jobbágyi szolgálataik alól felmentette, és kieszközölte, hogy a polgárok várat építhessenek, és a várost fallal bekeríthessék. A város jómódját elsősorban a borkereskedelemnek köszönhette, céhes ipara a XV. században indult fejlődésnek.

A hódoltság idején Gyöngyös szultáni (hász) birtok lett, így megmaradhatott önkormányzata, és kereskedői szabadon mozoghattak a három országrészben, ferences rendháza is mindvégig működött. A reformáció viszályaitól Gyöngyös sem maradt mentes, és a templomok foglalása ügyében gyakran az egri, hatvani és budai pasák bíráskodtak. A háborús időkben a város többször elpusztult, de szenvedéseit gyorsan kiheverte. Heves vármegye gyűléseit 1682-től kezdve itt tartotta mindaddig, míg a vármegyeháza Egerben felépült (1756-ban). A földesúri függés alól 1852-ben váltotta meg magát a város, amely 1886-ban nyerte el a rendezett tanácsú város jogot. 

Hatvan 

Nagyközség, 1891-ben hétezer magyar lakossal, kik többnyire földművelők voltak. Volt szolgabírói hivatala, járásbírósága, közjegyzője és adóhivatala, takarékpénztára és népbankja. Fontos vasúti csomópont volt, ahol az államvasutak budapest-ruttkai vonalából a kassai és a szolnoki vonal kiágazott. Jelentős volt az 1889-ben alapított cukorgyára, mely ötszáz munkást foglalkoztatott, és évenként hatvanezer mázsa cukrot termelt. 

Hatvan hajdan számottevő vár volt, sáncokkal körülvéve. Híres premontrei prépostságát 1170-ben alapították. A XIV-XV. században falusias jellegű mezőváros, vámszedőhely, vásáros hely. 1525-ben zajos országgyűlés volt Hatvanban, melyen a rendek Báthory Istvánt a nádori méltóságból letették, és helyébe Werbőczy Istvánt választották meg. A mohácsi vész után a város védelmére palánkvárat emeltek, de azt a törökök 1544-ben elfoglalták, és szandzsákszékhellyé tették. A XVI-XVII. század fordulóján, az úgynevezett tizenöt éves háborúban a keresztény hadak kétszer is visszavették, de megint elesett, és csak Buda visszavétele után szabadult fel végleg. 

A barokk Hatvan nagy építtetője Grassalkovich Antal gróf volt, de mások is hozzájárultak a város felemelkedéséhez. A XVIII. században a magyarok mellett német és szlovák lakosok is idetelepültek, nagy részük azután magyarrá lett. A szabadságharc idején, 1849 áprilisában a magyar sereg nagy győzelmet aratott Hatvan határában, és ezzel megkezdődött a tavaszi hadjárat. A kiegyezés után Hatvan életét elsősorban a vasút és a cukoripar határozta meg, mindkettő fellendülést hozott a városnak, amely a millennium idejére virágzó regionális központtá fejlődött. 

Heves 

Nagyközség (1886-ig mezőváros), 1891-ben hétezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal, járásbíróság és adóhivatal székhelye. Lakói jelentékeny dinnyetermesztők voltak. Első írásos említése a XIII. századból való, a késői középkorban megyeszékhely, főesperesi kerületi központ. Várát 1596-ban a törökök elfoglalták és 1685-ig bírták, ekkor Heissler és Mercz osztrák tábornokok visszafoglalták és le is rontatták, ma már a vár nyomai is alig látszanak.