Vármegyék könyve

Arad

Magyarország régi Tiszántúli kerületének egyik megyéje volt a Maros jobb partján. Alakja hosszúkás négyszög, melynek összefüggő testébe csak nyugaton nyúlt be Csanád megye battonyai járása. Területe bő hatezer négyzetkilométer volt, az átlagos megyenagyságnál (négyezer-négyszáz négyzetkilométer) jelentősen nagyobb. A megyében 1891-ben háromszáznegyvenháromezren laktak (1914-ben közel négyszázezren), közülük nyolcvanhétezer magyar, harminchétezer német, négyezer szlovák, kétszázkilencezer román és kétezer szerb. Itt a románság is inkább görögkeleti volt (59 százalék), mint görögkatolikus (4 százalék), kiknek számát a protestánsok is jóval meghaladták (8 százalék). Római katolikus volt 27 százalék, izraelita a megye lakosságának közel 3 százaléka. 

Arad megye nagy mérete miatt tíz járásra oszlott, úgymint az aradi, borosjenői, borossebesi, eleki, kisjenői, nagyhalmágyi, pécskai, radnai, ternovai és világosi. A községek száma kétszáztizenhat volt, a megye keleti hegyes részében aprók, a lapályon népesek, ötven község haladta meg a kétezer lakost. A megye egyetlen városa Arad volt. 

Itt érdekes megemlíteni, hogy eredetileg minden vármegyének, méretétől függetlenül négy járása volt, amelyekben a négy szolgabíró intézte az ügyeket. A szolgabírókat a megyei nemesek választották maguk közül, többnyire egyéves időtartamra, de a megbízatást ismételten is el lehetett nyerni. A szolgabíróság tekintélyes hivatal volt, de sok vesződséggel is járt, emiatt olykor megesett, hogy arra egyetlen vállalkozó sem akadt, egy-egy nemest erővel kellett rászorítani, hogy arra vállalkozzék. A XVIII. században a nagy megyékben a járások száma szükségképpen megnőtt, ezért kialakult a főszolgabíró intézménye – belőlük továbbra is csak négy volt, de alszolgabírók segítségével több járást is felügyelhettek. A szolgabíró egyébként nem a szolgák, hanem a királyt szolgálók, a királyi szerviensek bírája volt. A köznemesség a XIII–XIV. században ebből a rétegből alakult ki, így maradt meg ez a nevezet. A XVIII. századra a szolgabírók a közigazgatás járási vezetői lettek, rajtuk keresztül jutott el az uralkodói és megyei akarat a községi bírókhoz, ők lajstromolták és kérték számon a rendeleteket, felügyelték a közhatóságokat az árvaszéktől a bábákon és az útkarbantartáson át a vízkormányzásig, illetve ők közvetítették a községi kívánalmakat a megye és a kormány felé. 

A közműveltség a vármegyében nem állt jó lábon, habár csak nyolc községnek nem volt iskolája (viszont tizenegy pusztának igen), és a megye területén összesen háromszáznegyven népiskola, továbbá tizennégy kisdedóvó és két polgári iskola működött, az előző századfordulón a tanköteles gyermekek bő harmada nem járt iskolába, és a hét éven felüli lakosságnak több mint a fele nem tudott írni-olvasni. Aradon, Magyarpécskán, Kisjenőn, Pankotán és Újszentannán iparostanulói (ismétlői) tanfolyamok működtek, Aradon főgimnázium és állami reáliskola. 

A megye felszíne nyugaton és északnyugaton termékeny rónaság, keleti része a hegység alja felé szinte észrevétlenül 120-123 méterig emelkedik. E lapályt a Fekete- és Fehér-Körös, valamint délen a Maros folyón kívül több kisebb vízfolyás, mint a FeketeKörösbe ömlő Tőz, a Fehér-Körösbe ömlő Csiger és a Maros közvetlen közelében fakadó, de egyenesen a Tiszának tartó Szárazér öntözik. E lapályból hirtelenül 800-1000 méter fölé emelkedik a Maros és Fehér-Körös közt nyugatról keletnek csapó és főbb emelkedéseiről Hegyes-Drócsának nevezett, a megye területén 70 kilométernyi hosszúságban és 20-30 kilométer szélességben elterülő hegység, melynek nyugati meredek homlokzata (Arad-Hegyalja) a kitűnő ménesi, magyarádi és paulisi borok hazája. A megye legkeletibb szögletébe mély nyereg által elválasztva a Bihar hegység nyúlik be, mely a Gajnában 1480 méter magasságot ér el. 

A már említett folyók közül a Maroson tutajok és kisebb hajók is járhattak, a két Körösön tutajok csak magas vízálláskor közlekedhettek. Világos, Galsa környékén mocsarak, helyenként apró tavak voltak. A megye éghajlata nagyobbrészt az alföldi jellegzetes klíma sajátságait viseli magán: forró nyárra kemény tél következik. Keleti hegyes részében az éghajlat kellemes és egészséges. 

Története 

A török uralom idejében a magyar lakosság egy része elbujdosott, és helyébe a szomszéd hegyvidékek románjai költöztek, a megye közigazgatási egysége megszűnt. A török fennhatóságú területekből az aradi szandzsák alakult, a keleti rész az erdélyi fejedelemség uralma alatt Zaránd vármegyébe olvadt, az viszont utóbb, Borosjenő elvesztése után Hunyad része lett. Az egész terület csak 1716-ban szabadult fel végleg a török uralom alól, de önkormányzatát a Habsburg-uralkodó nem állította helyre. 1718-ban a Marostól délre megalakult a közvetlen bécsi irányítás alatt álló Temesi Bánság, a folyótól északra fekvő területek zöme pedig az úgynevezett Határőrvidék része lett, mely a bécsi Udvari Haditanács irányítása alá tartozott. Arad vármegye önkormányzatát 1742-ben kapta vissza, első főispánja Grassalkovich Antal volt. Ezt követően a kincstár áruba bocsátotta hatalmas, addig főként erdővel borított birtokait. Ekkor kezdődött a rengetegek irtása, a céltudatos földművelés és állattenyésztés. 

A megye szomorú nevezetességre tett szert a szabadságharc végén. Az osztrák-orosz túlerő elől dél felé menetelő magyar honvédsereg Világosnál tette le a fegyvert, és tizenhárom tábornokát Aradon végeztette ki a rögtönítélő bíróság. A kiegyezés után a közigazgatási reform keretében az országgyűlés feloszlatta Zaránd megyét, melynek egy része, a halmágyi járás Arad vármegyéhez került. 

Gazdasági élet 

A megye földje lapályos részében túlnyomóan agyagos, homokos kevert talaj, mely egészben véve termékeny, hegyeinek lejtőin kitűnő borszőlő terem, míg a nagyobb hegységekben ásványos források fakadnak (Monyásza, Pankota, Borosjenő). A megye mezőgazdasági terményei közül legtöbb volt a búza, rozs, árpa, zab, a hüvelyes vetemények közül főleg bab, kevesebb borsó és lencse; tetemes volt a kendertermelés, valamint a takarmány és kereskedelmi növények termelése. A megye 36 községe dohányt termelt. Az aradi Hegyalja legkiválóbb terméke a sok és kitűnő bor; Paulistól Magyarádig széles szőlőöv szegélyezte a hegyalját, melynek legkiválóbb bora a ménesi, magyarádi és az ezeknek neve alatt forgalomba kerülő paulisi, gyoroki, kovaszinci, kuvini, világosi és pankotai. Jelentékeny volt a megye gyümölcstermelése is; cseresznye, meggy, kajszibarack, szilva, körte, alma (híres a sikulai) kitűnő minőségben termett. 

Arad vármegye területén 1883-ban ötvenezer lovat írtak össze, a rónaságok kövér legelőin inkább szarvasmarhát (nagyobbrészt magyar fajtájút), lovat és juhot, a hegységekben pedig juhot és sertést tenyésztettek. A selyemtenyésztés is elterjedt, 1891-ben 51 községben több mint ezer termelő kétszáz mázsa selyemgubót termelt. A lakosság főfoglalkozása a földművelés, szőlőtermelés és állattenyésztés volt, de az ipar is sok lakosnak adott kenyeret. Viszonylag jelentős volt a vas- és rézérc (Borossebes, Aranyág), valamint a barnaszén (Borossebes) bányászata és kohászata (Zimbró), a millennium idején ezek közel ötszáz munkást foglalkoztattak. Apatelek, Borossebes, Galsa, Solymos és Milova határában nagy kőbányák voltak, melyek burkolat- és épületkövet szolgáltattak, Agris és Radna lakói meszet égettek. Arad téglagyárai évenként 8-9 millió téglát készítettek, ugyanott agyagpipák is készültek. 

A legjelentékenyebb iparvállalatok között volt az aradi Széchényi gőzmalom, mely évenként 140-200 ezer mázsa búzát őrölt, továbbá a Mittelmann-féle nagy szeszgyár és a keményítőgyár, a Weitzner-féle gép-, vagongyár és vasöntöde. A kereskedelem fő tárgyai gabonaneműek, állatok, liszt, szesz és az említett bányászati és ipari cikkek voltak. 

Jelentős települései 

Arad 

Szabad királyi város, görögkeleti püspöki és megyei székhely a Maros jobb partján, a millennium idején negyvenkétezer, 1914-ben hatvanötezer lakossal, kik háromnegyede magyar, egyötöde román, a többi német és szerb volt. Belvárosra és 5 külvárosra oszlott, volt sok csinos köz- és magánépülete, melyek közül kiemelendők a római katolikus, a görögkeleti, a református, a lutheránus, görög katolikus és zsidó templomok, a gimnáziumi épület, a püspöki palota, a díszes megye- és városháza, a színház, az 1848-as szabadságharc gyönyörű emléke (Zala Györgytől). Lakói büszkén jegyezték fel róla, hogy már 1890-ben volt légszeszvilágítása és lóvonatú vasútja, több magyar, román és német nyelven megjelenő hírlapja, több jelentékenyebb könyvnyomdája, valamint könyv- és zeneműkereskedése is. A városnak hét nagy pénzintézete volt, melyeknek évi pénzbetétforgalma 12 millió forintnál többre rúgott. Három napilapja volt, mégpedig az Alföld, az Aradi Közlöny és az Arad és Vidéke. 

Arad Magyarországnak történelmileg is egyik nevezetes városa. 1132-ben az itteni országgyűlésen II. (Vak) Béla király neje, Ilona parancsára Borisz trónkövetelő párthívei közül 68 főurat felkoncoltak a király megvakításában való részesség vádjával. A tatárjárás alatt teljesen elpusztult, 1459-ben egészen eddig portyáztak és pusztítottak második Mohamed szultán török hadai. 1551. szeptember 18-án az aradi várat és az egész csanádi püspökséget a törökök kardcsapás nélkül elfoglalták. 1658. július 14-én II. Rákóczy György Arad mellett megverte a budai pasát. 

A szabadságharc idején nagy és örökre felejthetetlen szerep jutott Aradnak. 1848-ban Arad várának parancsnoka a 72 éves Berger báró altábornagy volt, egy nagymártoni német paraszt fia. Az október 3-ai császári manifesztum megjelenése után Berger altábornagy Arad városától azt követelte, hogy a honvédséget rögtön utasítsa ki a városból, a polgárság birtokában levő 6 ágyút adja át neki, a honvédekhez átlépett sorkatonákat fogassa el mint szökevényeket stb. A város e követeléseknek természetesen nem felelhetett meg, amire Berger október 7-én a nemzetőröket a várból kiűzette, és délben a várost lődöztette. A városban levő csekély számú honvédség Máriássy János honvédőrnagy vezénylése alatt rögtön megszállotta a városnak a vár felőli oldalát, a várat körülzárta, a várőrség kirohanásait ismételve meghiúsította, várvívó ágyúk hiányában azonban a várat nem ostromolhatta, holott Berger altábornagy a várost ismét lődöztette. Decemberben Gál mérnökkari ezredes vette át a körülzáró csapatok vezetését. Január vége felé a középső Tiszához rendelt Damjanich ezredes seregrészével Aradon áthaladva rövid ideig tartó, de heves ágyúztatás után eredmény nélkül szólította föl megadásra a várat. Az isaszegi győzelmes csata és az osztrák seregnek Ausztria felé való űzése után Vécsey tábornok vette át a várvívás vezérségét. 

Buda várának bevétele után Berger altábornagy már csak a föltétlen megadást tagadta meg határozottan, amiért is Vécsey föltételes megadást ajánlott neki, amibe Berger annál inkább beleegyezett, mert a várőrségnek már nem volt ennivalója. A vár birtokbavétele után erődítéseit rögtön kijavították, élelmiszerekkel ellátták (lőszert bőven hagytak hátra az osztrákok), és a lábtörés miatt hadműködésekre nem képes Damjanich tábornokot nevezték ki várparancsnoknak. Júliusban a honvédsereg felszerelésének főraktárát szállították Aradra, ahová augusztus 2-án a magyar kormány is áttette székhelyét. Augusztus 9-én Görgey seregével Arad környékére érkezett meg, ahová 10-én Schlick osztrák hadteste is előnyomult. Ság és Arad közt Nagy Sándor egy ideig feltartóztatta az osztrákokat, de a túlerő által bal oldalában és hátban fenyegetve Újaradra vonult vissza. Miután a Szegedről (Arad helyett) Temesvárra hátrált Dembinszky alatti főhadsereg az ő és Bem vezérlete alatt már augusztus 10-én Temesvárnál szétveretett, augusztus 11-én Kossuth Aradon leköszönt az ideiglenes kormánnyal együtt, és a legfőbb hatalmat Görgeyre ruházta át. Aznap este hozta meg Pöltenberg Kossuthnak Szemere és Batthyány miniszterek által augusztus 4. óta folytatott alkudozásaira Paskievics tagadó válaszát. Erre a legmagasabb rangú katonákból álló, 82 fős haditanács Görgey indítványára két szavazat ellenében elhatározta az oroszok előtt való föltétlen fegyverletételt. A Marosnak Araddal átellenben lévő bal partja Temes vármegyében feküdvén az ott lévő, egykor közel hatezer lakost számláló Újarad városról Temes ismertetésekor lesz szó. 

Borosjenő 

Nagyközség, járási székhely a Fehér-Körös mellett, 1891-ben ötezer lakossal, kik közt háromezer volt román, kétezer magyar. Ekkor élénk iparos hely volt bútorgyárral, gőzmalommal, téglagyárral, benne híres marhavásárokat tartottak. Jenő várának első említése a XIII. századból való. Az erdélyi fejedelemség idején kapott jelentős szerepet, mint Erdély déli végvára. A XVII. században többször gazdát cserélt, csak a század végén szabadult fel végleg. A négy sarokbástyás várat a XIX. században restaurálták, ekkor kapta mai alakját. Református temploma XV. századi, katolikus temploma barokk. 

Máriaradna, Solymos 

Nagyközség, járási székhely a Maros jobb partján, Lippával szemben, 1891-ben kétezer-kétszáz román, magyar és német lakossal. Ferencrendi kolostoráról és templomáról híresedett el, mely egyike volt a leglátogatottabb búcsújáróhelyeinknek. 1520-ban építették ide az első kápolnát, utóbb templom épült helyén, melybe 1668-ban helyezték el a csodatevő Máriaképet. A mostani templom 1761. és 1767. között épült. Máriaradnától a Maros mentén keletre sétatávolságra esik az egykor ezerötszáz lakost számlált Solymos kisközség, ahol előreszökő magas hegyen Solymos várának romjai állanak. A várról 1278-ben tétetik először említés. A török időkben többször gazdát cserélt, azután katonai jelentőségét elveszítvén pusztulásnak indult, ma már csak romjai állnak.

Nagyhalmágy 

Kisközség, járási székhely, 1891-ben ezer román és magyar lakossal. Már 1441-ben mezőváros és Brankovics György, majd a Hunyadiak egyik zarándi uradalmának székhelye volt. Régi várának romjai a Sortok tetején láthatók. Területét 1876-ban csatolták Zarándból Aradhoz. Legfőbb néprajzi érdekessége a március havában tartatni szokott csókvásár, és rendesen innen szoktak kirándulni a gajnai leányvásárhoz is. 

Pankota 

Nagyközség Arad vármegyének egykor Zarándhoz tartozó részén, 1891-ben közel ötezer román, magyar és német lakossal. A hely hajdan királyi uradalmi központ, aztán a Losonczyak, majd a Gyulayak birtoka volt, a török idő alatt elpusztult, majd újra népesült. A kincstár utóbb Rajnáld modenai hercegnek adta, 1822-ben Dietrich József báró vette meg, 1855-ben ettől örökölte Sukowsky József herceg. Közvetlen közelében régi Árpád-kori apátsági templomának romjai vannak; az apátság első okleveles nyomai 1217-ből valók, a XIII. és XIV. században az egri egyházmegyéhez tartozott. A templomot 1565-ben feldúlták, azután várat építettek a romok fölé, így megmaradtak a templom körüli kripták. A város szélén emelkedő Kopasz-hegyen hajdan vár állott, melyről már 1318-ben történik említés; 1565-ben Bethlen Gergely elfoglalta, de átadta a törököknek. Pankotán született Csiki Gergely drámaíró. 

Pécska 

Valójában ikerközség, egyike Erdély azon számos településének, ahol a régi magyar falu mellett egy román falu is létrejött, és ezek utóbb egyesültek. Magyarpécska csinos nagyközség, a járási szolgabírói hivatal széke volt, a millennium idején nyolcezer lakosa közül 93 százalék magyar. Volt királyi közjegyzősége, takarékpénztára, ipartestülete, alsófokú ipariskolája, gőzfűrészgyára és három gőzmalma, szeszgyára, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, és posta-takarékpénztára. A vele az előző századfordulóra teljesen összenőtt Ópécskát vagy Románpécskát szintén nyolcezren lakták, háromnegyedrészt románok. A település a XVIII. század első felében szerb határőr-kapitányság székhelye volt. Itt volt kapitány Szegedinác Péró, utóbb a róla elhíresült felkelés vezetője. 

Világos 

Szintén ikerközség. Az eredeti településnek – Magyarvilágosnak – a millennium idején kétezer lakosa volt, németek, magyarok és románok vegyesen. A mellette kialakult Románvilágos tiszta román lakossága négyezer főt tett ki. A teljesen összeépült és azelőtt gyönyörű szőlőktől környezett két község felett emelkedik az emlékezetes Világosvár omladozó falaival, hol (helyesebben a szőlősi mezőn) 1849. augusztus 13-án letette a fegyvert Görgey hada az oroszok előtt. A vár a középkorban jelentős királyi erősség volt. Zsigmond király 1439-ben Brankovics szerb despotának ajándékozta a hozzá tartozott 110 faluval együtt. Utóbb a Hunyadiak birtokába jutott, majd a Báthoryaké lett. Az 1784-ban Zaránd és Hunyad vármegyékben kitört parasztfelkelés alatt a lázadók ide vették be magukat, mire akkori tulajdonosa az aradi várból hozatott ágyukkal halomra lövette. Ma már csak romjai vannak meg.