Vármegyék könyve

Somogy

A Dunántúl legnagyobb vármegyéje volt a Balaton és Horvát-Szlavónország között. Területe közel hatezerhétszáz négyzetkilométerre terjedt, kilenc járásra oszlott, ebből a barcsit 1897-ben alakították ki a nagyatádi és szigetvári járásból. A vármegye egyetlen városa a székhely Kaposvár volt, mellette tizenegy nagy- és háromszáz kisközségben éltek az emberek. A községek általában véve középnagyságúak voltak, kétezernél többen huszonkét településen laktak, legtöbben Kaposváron (tizenkétezer), Szigetváron (ötezer), Nagybajomban (négyezerhatszáz) és Barcson (négyezernégyszáz lélek). Somogy lakóinak száma 1891-ben háromszázharmincezer fő volt, ebből több mint százezer tizennégy éven aluli. A népesség évente több mint fél százalékkal gyarapodott. Anyanyelv szerint a lakosok kilencven százaléka volt magyar, hat százaléka német és bő három százaléka horvát. A németek az igali és szigetvári, a horvátok az utóbbi és a nagyatádi járásban laktak tömegesen. 

Ami a közművelődést illeti, a vármegye a millennium idejére szép fejlődésnek indult, bár állapota nem volt kielégítőnek mondható. A hat éven felüli férfinépesség negyede, a nők harmada sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek közel tíz százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén kereken ötszáz iskola volt, közte két főgimnázium (Kaposváron és Csurgón), egy földművesiskola, nyolc ipari és kereskedelmi iskola, egy állami tanítóképző intézet, két polgári iskola és bő négyszáz elemi népiskola, továbbá hetvennégy kisdedóvó intézet és két emberbaráti intézet. A népiskolákban összesen ötszáznegyven tanító dolgozott, kik közül hatvan nem volt okleveles. A szellemi élet központjai Kaposvár, Csurgó és Szigetvár voltak. A vármegye területén harminc gyógyszertár működött. 

Somogy földje túlnyomóan lapályos, keleti része kissé dombos, de ezen dombok a háromszáz méter magasságot nem vagy alig haladják meg. Talajuk agyagos, helyenként homokos, dél felé völgyektől szeldelve. E dombvidéktől nyugatra a Rinya rónája terül el, túlnyomóan homokos lapály, mely a vármegye derekát szegő vízválasztó vonaltól egyfelől a Balaton, másfelől a Dráva felé észrevétlenül aláereszkedik. A vármegye délnyugati sarkában a zákányi dombvidék terül el, melynek szomszédságában a róna talaja ismét agyagossá válik. 

Somogyot kisebb-nagyobb folyóvizek sűrűn szeldelik. A Dráva felé a Rinya és több kisebb folyócska és patak önti vizét, a Balaton felé igyekszik az egymással egyközű patakok hosszú sora (Cigányárok, Aranyos patak, Nagyárok, Tetvesi-árok stb.), a vármegye derekán pedig, a Balaton és Dráva vízválasztóján a Kapos folyó ered, mely több nagyobb patakkal gyarapodva kelet felé veszi útját. Rajta kívül még a Balaton közvetlen közelében eredő, de a Kaposba ömlő Koppány is említendő. 

Mivel a Balaton több megye területére esik, és önmagában is egy vármegye jelentőségével ér fel, önálló fejezetben foglalkozunk vele. 

Története 

Ahogy közkeletű neve is mutatja, Somogyország mindig némileg elkülönült életet élt az országon belül. A magyaron kívül jelentős más népessége sohasem volt, sem őshonos, sem betelepülő. Az évszázadok alatt sokan kárhoztatták elmaradottságát, de még többen kötődtek hozzá, mint hazán belüli hazájukhoz. 

A kőkor óta lakott terület a római időkben Pannonia provincia része volt, a magyarok 900 körül szállták meg. Bár egy ideig a Zalával közös Kolon ispánsághoz tartozott, már Szent István korában önálló várispánsággá szerveződött Somogyvár körül. Somogyban emelte fel Koppány herceg, a fejedelem rokona 998-ban István újításai ellen a lázadás zászlaját. A krónikák szerint István, mielőtt harcra kelt volna, megfogadta, hogy ha Isten seregeit győzelemre vezérli, a pártos Koppány javait és a megye minden termékének tizedét a szentmártonhegyi apátságnak adja. Szent László Somogyváron a bencések részére apátságot alapított. II. Géza özvegye, Eufrozina Csurgón a johanniták számára konventet alapított, és azt leánya, Margit több adománnyal gyarapította. 

A tatárok elől bujdosó IV. Bélát Somogy vármegyei királyi kanászok kísérték Segesdtől Dalmáciáig. A mohi csatában megsebesült Kálmán herceg szintén Dalmáciába igyekezett, de csak Segesdig ért, és annak kolostorában sebeinek áldozata lett. Maga IV. Béla is az 1241. év nyarának egy részét a segesdi kolostorban töltötte. 

A nemesi vármegye a XIII. század végén, az elsők között alakult ki Somogyban, amely az Anjouk idején virágkorát élte, királyaink gyakran megfordultak itt. A nápolyi hadjáratból visszatérő Nagy Lajost Segesden várta királyi édesanyja, Károly Róbert özvegye. Midőn Zsigmond király 1428-ban Galambócnál a törököktől megmenekült, hálájának jeléül a Somogy vármegyei Szilt megmentőjének, az Arany János Rozgonyiné című balladájában is megörökített Szentgyörgyi Cicellének adományozta. Míg a többi vármegye csak a XVI. század folyamán vagy utóbb nyerte címerét, az összes közül az elsőt II. Ulászló 1490-ben adományozta Somogynak. 

A török hódoltság Buda eleste után kezdődött, és meg is maradt Buda felszabadulásáig. Törökkoppány már 1541-ben egy szandzsákság székhelye volt, és bégjének hatalma kiterjedt egészen Zala vármegyéig. Babócsa, Báthory András birtoka 1555-ben került török kézre, a Zrínyi Miklós védte Szigetvár 1566-ban esett el, attól kezdve török világ volt Somogyban Buda visszafoglalásáig. 

A török kiűzése után határviták támadtak Somogy, Tolna és Baranya között, melyeknek megszüntetésén Esterházy Pál nádor fáradozott. II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának zászlói is lengtek a vidéken, mely 1706 és 1709 között a nagyságos fejedelem fennhatósága alatt állott. A török időkben jogilag Zalával egyesített vármegye 1714-ben nyerte vissza önállóságát. 

A XVIII–XIX. század fordulóján két esemény vált országos hírűvé. Ekkor állított Festetics György Csurgón gimnáziumot, hol egy ideig Csokonai Vitéz Mihály is tanárkodott. Szomorú hírnévre tett szert azon gyalogzászlóalj és két lovasszázad, melyeket Somogy a napóleoni háborúk idején állított ki. A katonák között az a hír terjedt el, hogy el akarják őket adni az oroszoknak, mire föllázadtak, megtagadták az engedelmességet, és amikor mégis kényszerültek magukat megadni, a vármegye statárium alakjában szabta rájuk büntetésüket. Nevezetes mozzanat volt a vármegye közéletében, amikor 1825-1831-ben a maga számára Kaposváron palotát épített. 

Az 1848-i eseményeknek csak szele érintette a megyét. Jellasics 1848. szeptember 11-én a Drávát átlépvén, 23-án Kilitinél tartotta főhadiszállását. Innen a Balaton nyugati oldalán folytatta útját Székesfehérvár felé, és éppen Szemes község táján táborozott, amikor István nádor követe hozzá érkezett, ki személyes találkozásra szólította föl a bánt. Jellasics azonban, noha arra nézve írásbeli ígéretet is tett, a találkozón meg nem jelent. 

Gazdasági élet 

Alakosság túlnyomó kereseti ága a földművelés volt, az ipar egészben véve alig adott kenyeret. A vármegye nagyobb iparvállalatai a kaposvári cukorgyár, két szeszgyár és számos gőzmalom, továbbá néhány tégla- és szódagyár voltak. A háziiparok közül a kenderszövés terjedt el legjobban. A hiteligények kielégítésére tizennégy takarékpénztár és huszonnégy szövetkezet szolgált. A kereskedelem legélénkebb központja Barcs volt. 

A földművelés legfőbb termékei a búza, rozs, árpa, zab, kukorica és burgonya voltak, ezenkívül termesztettek még nagyobb mennyiségben kölest, tatárkát, repcét, kendert, kevés lent és hüvelyes veteményeket. Igen jelentős volt a cukorrépa, valamint a takarmányrépa és takarmányfélék termelése. Somogy vármegye jeles dohányáról is ismeretes volt, hatszáz hektáron évente tízezer mázsa dohány termett. A dombos vidéken a szőlő is jól díszlett, bár a filoxéra itt is sok kárt tett. Jó bor termett a Balaton partján, továbbá Zákány és Zselic vidékén. 

Gyümölcsben Somogy szintén igen gazdag volt, helyenként a szelídgesztenye is megtermett. Az állattenyésztés eléggé fejlettnek volt mondható, 1891-ben a megyében százhúszezer szarvasmarhát, ötezer bivalyt, ötvenezer lovat, százhetvenezer sertést és félmillió juhot írtak össze, kecske és szamár viszont összesen alig akadt ezerötszáz darab. A hajdan híres lótenyésztés az előző századfordulón visszaesett, ám később megint lendületet vett, részben a nagyatádi méntelepnek köszönhetően. 

Somogy erdeiben gyakori volt az őz, szarvas és dámvad, nyúl, fácán, fogoly, fürj, továbbá szalonka, vadkacsa, a ragadozók közül előfordult a róka, vadmacska, borz, vidra, sas, sólyom, karvaly stb. 

Jelentős települések 

Kaposvár 

Rendezett tanácsú város a Kapos vize mellett, 1891-ben tizenháromezer majdnem tisztán magyar lakossal. A város a megye törvényhatóságának és a kaposvári járás szolgabírói hivatalának volt székhelye. A millennium előtt néhány évtizeddel még jelentéktelen falu (melynek 1850-ben csak ötezer lakosa volt), lakóinak szorgalma és áldozatkészsége folytán rendezetten és csinosan épített várossá fejlődött. Újonnan épült a vármegyeháza, a megyei árvaház és kórház, a katonai kórház és a két kaszárnya, az állami főgimnázium, a Ranolder püspök által alapított zárdaiskola stb. Ipara és kereskedelme is élénk volt, legnagyobb iparvállalatai a nagy cukorgyár, két gőzmalom, a cementlemez-készítő ipartelep voltak. Volt itt ipartestület és takarékpénztár, az osztrák-magyar bank fiókja. Itt jelent meg a Somogy, a Kaposvár, a Somogyi Ellenőr, a Somogyi Újság és a Megyei Híradó című újság. 

A település első említése a XII. századból való, a Kapos(új)vár elnevezés 1445-ben jelent meg. Jelentőségre a hódoltság után emelkedett, az 1710-es évektől mezőváros, 1749-től megyeszékhely, 1873-tól város. Fejlődésére elsősorban az 1872-ben ide érkező vasút hatott, ettől kezdve mind tágabb vonzáskörzetű regionális központ, lendületesen fejlődő élelmiszeriparral. Somogy megye kulturális központja volt, amelynek színháza 1911-ben nyílt meg. 

Csurgó 

Nagyközség, járási székhely, 1891-ben közel négyezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal és esperesség székhelye, volt járásbírósága, adóhivatala, református nyolcosztályú gimnáziuma, állami tanítóképző intézete, takarékpénztára, ipartestülete és iparostanonc-iskolája, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. Hajdan itt a templomos lovagoknak volt szállásuk, de ezek soká nem maradhattak, mivel 1226-ban már a betegápoló johanniták voltak itt. A lovagok vára a XV. században épült az akkorra már mezővárosi rangot nyert településen. Szigetvár eleste után Csurgó a törököké lett, a törökök kiűzése után a kincstárra szállt, onnan a Festetics család vásárolta meg. Festetics György 1792-ben itt alapította Somogy első gimnáziumát, ahol rövid ideig Csokonai Vitéz Mihály is tanítóskodott. 

Barcs 

Kisközség, 1891-ben négyezerötszáz magyar és német lakossal, dohánybeváltó hivatallal, posta- és távíróhivatallal, posta-takarékpénztárral, kaszinóval és többféle egyesülettel. Horvát-szlavón belépti állomás volt, az államvasút somogyszobb-barcsi vonalának, a déli vasútnak és a mohács-pécs-barcsi vasútnak csomópontja, élénk személy- és áruforgalommal, fakereskedéssel. 

A XIV. század óta ismert település vára számos tulajdonosé volt, a törökök 1566-ban foglalták el, 1664-ben Zrínyi Miklós visszafoglalta és lerontatta. A drávai rév miatt jelentős település 1796-ban nyert mezővárosi rangot országos vásártartási joggal. A XIX. században különösen a dohánytermesztés volt jelentős. A drávai gőzhajózás megindulásával kereskedelme tovább erősödött, a XIX. század végén pedig jelentős vasúti csomóponttá fejlődött. A millennium idején Somogy legnagyobb áruforgalma itt bonyolódott. 

Lengyeltóti 

Kisközség, járási székhely, 1891-ben háromezerhétszáz magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, járásbírósággal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Első írásos említése a XII. század derekára esik, de már jóval korábban lakott hely volt, a közelében a sírhalom alakú, Tatárvár nevű szőlőhegyen bronzkori emlékek is előkerültek. A hódoltság alatt magyar lakossága szerbre (sokácra) cserélődött, a török idők elmúltával ismét magyarrá lett. A XIX. század első felében az itteni uradalom akkori bérlője, Fechting Ferdinánd báró európai hírre emelte a juh- és lótenyésztést. Az előző századfordulón még Lengyeltóti külterülete volt Fonyód, amely 1905-ben vált önállóvá. 

Marcali 

Nagyközség, járási székhely, 1891-ben közel négyezer magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, volt járásbírósága és adóhivatala, csendőr-szakaszparancsnoksága, ipartestülete és iparostanonc-iskolája, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. Lakói jó bort termeltek. Az első birtokosa, bizonyos Marcel után nevezett településről az első írásos említés a XIV. századból való. A XV. században mezőváros, amelyben birtokosai reneszánsz várkastélyt emeltek. Szigetvár eleste után a törököké lett, mint a koppányi szandzsák része. A visszafoglalást követően a Széchenyi családé, egy ideig megyeközpont. Széchényi Ferenc sok gondot fordított Marcalira, szép kastélyt emeltetett itt, német iparosokat hozott be, aminek eredményeképpen a település 1772-ben visszanyerte mezővárosi rangját. Noszlopy Gáspár, a szabadságharc híres katonája, az 1851-es felkelési kísérlet szervezője Marcali szolgabírájából lett 1848-ban a vármegye kormánybiztosa. 

Nagyatád 

Kisközség, járási székhely, 1891-ben háromezer magyar és horvát lakossal, volt vasúti állomása, posta és távíróhivatala, takarékpénztára, kisdedóvója, kaszinója, számos egylete és ipartársulata. A XI. századtól királynéi birtok, amelyet Zsigmond 1395-ben a Batthyány család ősének adományozott. Hunyadi Mátyás mezőváros rangjára emelte. A hódoltság idején török birtok, lakossága nagyrészt szétszéledt. A török kiűzése után déli szlávokkal (szerbekkel, horvátokkal, vendekkel) népesült újra, majd megindult a magyarok viszszatelepedése is. A XVIII. században a ferencesek kolostort alapítottak, 1744-ben visszakapta mezővárosi rangját. Híres gomb- és paszománygyára 1898-ban kezdte meg működését.