Vármegyék könyve

Bars

Magyarország Dunán inneni részének (tudniillik a hódoltság idején ideiglenes fővárosból, Pozsonyból nézve – lásd Dunántúl) volt egyik megyéje, mely a Garam két partján terült el kétezerhétszáz négyzetkilométeren. A vármegyét 1891-ben százötvenháromezer fő lakta, kik száma 1914-re száznyolcvanezer főre növekedett. A millennium idején a lakosok ötvenhét százaléka volt szlovák, harmincegy százaléka magyar, tizenkét százaléka német. A magyar-szlovák nyelvhatár derékban vágta ketté a megyét, a magyarság Verebélytől és Lévától délre lakott tömegesen, a szlovákok inkább a hegyvidéket népesítették be, a németek pedig két etnikai szigetet alkottak Körmöcbányán és Nagymezőn. 

A megye öt járásra (garamszentkereszti, oszlányi, aranyosmaróti, verebélyi és lévai) oszlott, benne három rendezett tanácsú (szabad királyi) város, négy nagyközség és kétszázkét kisközség volt található. Érdekesség, hogy a megye székhelye nem a három város egyike, hanem a mindössze kétezerötszáz lakosú Aranyosmarót volt, sőt a három bányaváros közül csak egy, Léva volt járási székhely, Újbánya és Körmöcbánya még az sem. A községek túlnyomó részben kicsinyek voltak, kétezernél többen csak ötben laktak. 

A vármegye közművelődése az előző századfordulón javuló tendenciát mutatott. A tanköteles gyermekeknek csupán tizenhat százaléka nem látogatta az iskolát, olvasni-írni nem tudott a hét éven felüli lakosság egyharmada. A megye községei közül százhetvennek volt helyben iskolája, a többi más községbe járatta gyermekeit. Az iskolák közt volt egy kegyesrendi főgimnázium, egy állami főreáliskola, három polgári iskola (két fiú, egy leány), egy állami tanítóképző-intézet, egy állami földművesiskola, három iparostanuló-iskola, valamint hat kisdedóvó. 

Bars vidéke legnagyobb részt hegyes, melyet a Garam és Nyitra folyók szelnek. A két folyó közt emelkedő, a megye túlnyomó részét elfoglaló hegységeket a Kárpátok Nagy-Fátra láncolatához számítjuk. Ehhez Aranyosmarót és Szentbenedek vidékétől kezdve dél felé alacsony dombvidék csatlakozik, mely túlnyomóan földművelésre alkalmas, míg a többi hegységeket nagyobbára sűrű erdők borítják, a magasabbakon hegyi legelők és rétek is előfordulnak. 

A megye története

A vármegye területe több népcsoport jelenléte után az Avar Birodalom része lett, annak bukása után először frank, majd morva befolyás alá került. A honfoglaló magyarság itt – ahogy arról Anonymus is megemlékezik – szláv lakosságot talált, amely elsősorban a sík vidék és az erdős hegyek peremvidékén élt. A Garam völgye a Bors nemzetség szállásterülete lett, ők emelték Bors vagy Bars várát. Szent István ezen vár körül hozta létre a várispánságot, ekkor még mint királyi birtokot. Ez a megye még lényegesen nagyobb volt, mint a későbbi, hiszen északon egészen a Kárpátok vízválasztójáig magában foglalta a később Árva, Liptó, Zólyom és Turóc megyékre bomló lakatlan, erdős terület, az úgynevezett zólyomi erdő egy részét is. A zólyomi vár felépítése és Zólyom megye népesítése később jelentős részben Bars vidékéről történt. 

Bars tehát a hazai megyék egyik legrégibbje, ugyanakkor a kereszténység egyik erőssége volt, miről az is tanúskodik, hogy I. Géza király 1075-ben Szentbenedeken apátságot alapított. A XII–XIII. században német telepesek költöztek be, és segítségükkel hamarosan fellendült a nemesfémbányászat. A németek zárt városi közösségeket hoztak létre – ez a magyarázata, hogy a XIV. századtól megszerveződő nemesi vármegye közigazgatásában nem kaptak és nem is vállaltak szerepet, nem váltak a közigazgatás központjaivá. Kivétel ez alól Léva, mely az Anjou királyok idején a nagyhatalmú Cseh család birtokának központja lett, és így a nemesi vármegye életében is szerephez jutott. 

A megye belső nyugalma először Albert király halála után bolydult fel, midőn özvegye, Erzsébet királyné Jan Giskra vezérlete alatt huszita csapatokat hívott az országba, kihez a bányavárosok csatlakoztak, míg Lévai Cseh Péter és általában a megyei nemesség I. Ulászlót ismerte el törvényes királynak, később Hunyadi János pártján volt. Az innen eredő egyenetlenségek csak Mátyás király alatt szűntek meg. 

A török uralom alatt Bars sokat szenvedett a török-magyar-Habsburg-erdélyi háborúskodások során. Ehhez járult, hogy Lévai Cseh Gábor halála után özvegyét, Thurzó Annát Balassa Menyhért vette el, aki egyszersmind Lévát is önhatalmúlag birtokába vette. A várost a töröktől megvédte ugyan, ám a Habsburg uralkodó 1548-ban Salm tábornokot küldte ellene, aki Lévát ostrommal bevette. Bár Balassa utóbb I. Ferdinánd pártjára tért át, Cseh János halála után Léva mégis a koronára szállott vissza, és Miksa király utóbb Dobó Istvánnak, az egri hősnek adományozta. Bars ez időben túlnyomó részben a protestantizmus híve volt, ezért Bocskai István 1605-ben itt semmi ellenállást nem talált, Dobó is megnyitotta előtte Léva kapuit. Bethlen Gábor később hasonló szerencsét tapasztalt. 

Később Bars a törökök részéről szenvedett sokat. Zsarnóca és Léva mellett 1664-ben de Souches gróf megverte a törököket, akik azonban visszavonultukban Újbányát feldúlván ennek német lakói kivesztek, és helyükbe szlovákok telepedtek le. A törökök visszavonulása után Tököly Imre 1678-ban elfoglalta ugyan Barsot, de mozgalmának bukása után a megye a történelemben nagyobb szerepet nem vitt. A szabadságharc egyik nevezetes ütközete zajlott Nagysallón április 19-én, melyben Görgey a császáriakat visszaszorította. A szabadságharc leverése után a megyét Zólyommal egyesítették, de már 1860-ban ismét önálló lett. 

Gazdasági élet 

Bars hegyei ásványos kincsekben bővelkednek. Ezek közül különösen a Körmöcbányán kitermelt arany és ezüst volt országos jelentőségű, bár az előző századfordulóra a bányák már erősen kimerültek. A megye ásványos forrásai közül a vihnyei és a szklenói említendő, mindkettő országos hírű fürdőhely volt. A lakosság főfoglalkozása Bars vármegyében is a földművelés volt, ami mellett az erdőművelésnek és bányászatnak jutott nagy szerep. Ipari tekintetben a fejlett bányaipartól eltekintve Bars nem tűnt ki. A fémipar két rézfeldolgozó üzemre, ezüst- és aranyművek kisipari gyártására, a Kachelmann-féle vihnyei gépgyárra és kerékgyártásra, valamint a híres körmöcbányai magyar királyi pénzverőhivatalra szorítkozott. Volt továbbá műmalom (Léván, Zsitvagyarmaton és Aranyosmaróton), pipa- és papírgyár (Körmöcbányán), üveggyárak (Szkicó és Rudnó), sörgyár (Zsarnóca), nyolc szeszgyár (Zsarnóca és Léva), festékgyár (Újbánya és Körmöcbánya), szappangyár (Körmöcbánya), agyagedények és kőedények gyártása. A gróf Migazzy kályhagyár Aranyosmaróton, a kádáripar, mely előbb Garamszentbenedeken virágzott, és az asztalosipar Aranyosmaróton és Léván volt jelentékeny. A megye területén üzemben levő gyárvállalatok között első helyen állt a Thonet testvérek nagyugróci hajlítottfabútor-gyára, továbbá a Haas Fülöp és fiai részvénytársaság szőnyeggyára Aranyosmaróton. 

A földművelés főbb terményei a búza, árpa, rozs, zab, kukorica, burgonya, cukorrépa és takarmányrépa voltak. Legtöbb és legszebb búza a Zsitva mellékén, Léva, Nagysalló és Zeliz körül termett, rozs és árpa az oszlányi járásban, a megye északi hegyes része főleg zabot és burgonyát termelt. Jelentős volt a gyümölcstermelés, mely északon főleg szilvára, almára, körtére és dióra, délen inkább barackra, cseresznyére terjedt ki. A szőlőművelés a megye déli részének alacsony dombjain volt honos, legjobbnak tartották a szentbenedeki, lévai és garamszőlősi bort. 

Az erdők kiterjedése a Ptácsnik és Tribecs hegységben volt igen nagy, főleg tölgyes, továbbá fenyves és bükkös. Az 1884. évi összeírás szerint volt Bars vármegyében tizenötezer ló, huszonkétezer magyar és tizenkilencezer nem magyar fajtájú szarvasmarha, huszonhétezer sertés, százezer juh és ezer kecske. A szarvasmarha tenyésztése főleg a lapályon, a juhtartás az északi részen, valamint egyes nagyobb uradalmakban folyt. A folyóvizekben többféle hal fordult elő, az erdőkben vad is nagy számban élt. 

Fontosabb települések 

Körmöcbánya 

Rendezett tanácsú város szabad királyi és főbányaváros címmel, hegyektől körülvett mély és szűk völgyekben, de mindamellett tetemes tengerszint feletti magasságban. Egyike a Felvidék legrégibb és legérdekesebb városainak. Lakosainak száma 1891-ben kilencezer fő volt, bő kétharmada német, kétezer szlovák és ötszáz magyar. 

A belvárost, mely a múlt századfordulón is csak negyven házból állt, kerítőfalak vették körül, ebben van a tornyos kapukkal erősített vár a díszes Katalin-templommal, valamint itt volt a bányaaknák miatt 1879-ben lebontott plébániatemplom. A főtéren áll a városháza, közelében Mária királynő házai. A külső városrészek nevezetes épületei a Lippay érsek által 1634-ben alapított ferencrendi templom és kolostor, az evangélikus templom, a bányakórház, a pénzverő és a bányatisztség háza. Körmöcbánya egyike volt a Felvidék kulturális-gazdasági központjainak. Volt állami főreáliskolája, ipariskolája és női ipariskolája, négy kórháza, járásbírósága és néhány jelentékenyebb ipari vállalata, mint papírgyár, pipagyár, papírdobozgyár, festékgyár, kő- és könyvnyomda. 

A város körüli bányákban 1891-ben összesen negyvennyolc kilogramm aranyat és közel százötven kilogramm ezüstöt termelt ki hétszáz bányász. A Királyi Magyar Pénzverőhivatal, mely akkor hazánk egyetlen pénzverője volt, nem csak az itt kitermelt nemesfémet dolgozta fel, hiszen átlagos években is négy-ötmillió, 1893-ban már hetvenkétmillió, 1894-ben pedig negyvenegymillió forint értékű arany- és ezüstpénz vertek. A kiegyezéstől 1894-ig összesen százhatvanhétmillió aranypénzt, százharmincmillió ezüst-, egymillió-hatszázezer réz-, nyolcvankétmillió nikkel- és hatszázezer bronzpénzt vertek itt. 

A város alapítását a – történelmileg nem igazolt – hagyomány a 750–776. évek közé teszi, amikor a város közelében levő Sachsenstein nevű hegyen, majd a bányák jobb művelése érdekében a mai Körmöcbánya helyén alakultak telepek. Első írásos említése Károly Róbert idejéből való, aki a települést szabad királyi városi rangra emelte, és az itt letelepedett németeknek a csehországi Kuttenberg kiváltságait adta. A városban 1329-től ezüstgarast, 1335-től firenzei mintára aranyforintot vertek. 

Nagy Lajos leányának, Máriának állandó tartózkodásra berendezett háza volt itt, egy gótikus lakóházat ma is az övének tartanak. Királyaink a XIV. és XV. században sok kiváltsággal és szabadalommal ruházták fel a bányaműveléssel foglalkozó, Ringbürger néven emlegetett polgárságot, mely jogosítva volt saját házában boltot nyitni és italt mérni. A huszita háborúk idejében Körmöcbánya sokat szenvedett a cseh és a királyi hadaktól, amiért azonban újabb privilégiumokban nyert kárpótlást. Az Erzsébet és I. Ulászló közti háborúban az előbbihez állván később V. László kedveltje volt, és az 1445-ös országgyűlésre meghivatván elsősége az alsó-magyarországi bányavárosok közt egyértelművé vált. II. Lajos 1522-ben nejének, Máriának adta, akitől Thurzó Elek királyi kincstárnok vette bérbe. A Thurzó-család (kik Árvában is meghatározó szerepet vittek) a Fuggerekkel szövetkezve hosszú időn, csaknem egy századon át gyakorolt döntő befolyást az egész bányavidékre. 

A hódoltsági időben a törökök több ízben megpróbálták elfoglalni a bányavidéket és ezzel Körmöcbányát is, de a szövetséges városok hadai és erődítményei megvédték azt. A XVI. század harcai közben a protestáns polgárság mindig rokonszenvezett Bocskai, Bethlen, a Rákócziak mozgalmaival. Thököly Imre 1687-ben elfoglalta a várost, és az itt talált aranyból saját nevére veretett is pénzt. A város a huszadik század elejére elvesztette német többségét, 1914-re már éppen egyharmad-egyharmad arányban lakták németek, magyarok és szlovákok. A nemesfém-bányák kimerülésével gazdasági jelentősége csökkent, de regionális központ maradt. Óvárosa szinte teljes egészében átvészelte az évszázadokat, és ma a Kárpát-medence egyik legjelentősebb műemlékegyüttese.

Újbánya 

Rendezett tanácsú város, 1891-ben négyezer-háromszáz lakossal (közülük kétszáz magyar, száz német és négyezer szlovák), járásbírósággal, népbankkal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Volt ásványfesték-bányája, malomkőbányája, okkerfestékgyára, fejlett szűcsipara és élénk borpiaca. Hajdan híres bányaváros volt, de az előző századfordulóra bányái kimerültek. 

Léva 

Rendezett tanácsú város, járási székhely, 1891-ben hétezer-négyszáz lakossal, közülük bő hatezer magyar, háromszáz német és nyolcszáz szlovák. Volt pénzügyigazgatósága, járásbírósága és adóhivatala, közjegyzősége, pénzügyőrsége, állami állatorvosa, katolikus főgimnáziuma, állami tanítóképző intézete, alsófokú kereskedelmi iskolája, iparostanonciskolája és számos egyesülete, továbbá könyvnyomdája, takarék- és hitelintézete, takarékpénztára, ecetgyára, élénk marhakereskedése és borpiaca. Itt jelent meg a Bars című hetilap. 

Léva vára a XIII. század közepén épült királyi birtokon. Csák Máté észak-magyarországi birtokai közé ezt is bekebelezte, 1321-ben újra a királyé, ettől kezdve Bars vármegye székhelye. Károly Róbert a vár előtt fejeztette le Zách Felicián Sebe nevű lányát. Később a Lévay-nemzetség birtoka lett, e nemesi család kihaltával Balassa Menyhért kezébe került, ki egyképp sanyargatta a törököt és a körüllévő jobbágyfalvakat. Féktelen rablásai és önkényeskedései miatt I. Ferdinánd Castaldo tábornokot küldötte ellene, ki túlnyomó haderejével Balassa összes várait elfoglalta. A király később Lévát Dobó Istvánnak ajándékozta, aki 1571-ben várkastélyt építtetett a vár alatt, mely ma is áll. 1605-ben Bocskai serege a várost felégetve a várat sikertelenül ostromolta, de később Bethlen Gábor hadai bevették. A falai alatt megjelent nagy török seregnek 1663. november 1-jén kapitánya átadta, egy évre rá De Souches tábornok visszafoglalta, ekkor esett el Koháry István ezredes, akinek emlékművet állítottak. A következő nyáron ismét ostrom alá vette a török, ám De Souches felmentette. 1678-ban Thököly serege foglalta el, majd feladta, de 1682-ben ismét visszafoglalta. 1703. szeptember 17-én Ocskay kurucai vették be, de október 31-én a császáriak visszafoglalták. Rövidesen újra kuruc kézre került, 1708 októberében Heister tábornok serege foglalta el, tőlük Bottyán seregei vették el, és mivel megerősíteni nem tudták, 1709-ben falait lerombolták. Azóta rom. 

Aranyosmarót 

Nagyközség, megyeszékhely a Zsitva mellett, 1891-ben kétezerötszáz lakossal, köztük ezerötszáz volt szlovák, ezer magyar és kétszáz német. Volt itt tanfelügyelőség és adófelügyelőség, királyi törvényszék és ügyészség, járásbíróság, szolgabírói hivatal, államépítészeti hivatal, közjegyzőség, megyei közkórház, kaszinóegylet, a vöröskereszt egylet fiókja, takarékpénztár és számos egyesület. Itt volt Haas Fülöp és fiai szőnyeggyára, melyet 1882-ben alapítottak, és mely 60-90 munkást foglalkoztatott, valamint a gróf Migazzi-féle tehenészet és sertéstenyésztés. Két hetilap jelent meg itt, a Barsi Ellenőr és a Néptanító. A települést feltehetően morva aranymosók alapították (innen a neve: marót = morva) a XI. században. A XVI. században mezővárosi rangot nyert települést ebben a században a törökök kétszer is feldúlták. A vármegyének 1735-ben lett a székhelye. A XVIII. században Migazzi bíboros, bécsi érsek lett itt birtokos, és szép kastélyt emelt a településen. A Migazzi család 1918-ig volt a település legnagyobb földesura. 

Garamszentbenedek 

Kisközség, 1891-ben ezer szlovák lakossal, posta- és távíróhivatallal, posta-takarékpénztárral. A bencés apátságot I. Géza király alapította, és számos birtokkal ajándékozta meg. Az adományozást megerősítette 1124-ben II. István, 1217-ben II. Endre, ki egyúttal minden adótól és tehertől felmentette. A mohácsi csata után az apátság török uralom alá került, de birtokait Turi János visszafoglalta, kitől azonban a rend csak kétezer forint lefizetése után vehette át. II. Miksa király 1565-ben az apátságot minden jogaival együtt az esztergomi főkáptalannak adományozta. A Garam fölé magasodó dombon ma is áll a kéttornyú bencés apátsági templom és kolostor épülettömbje. A negyvennyolc méter magas tornyokkal ékes templom a közép-európai koragótika egyik legszebb emléke. Az 1881. évi tűzvész után Simor János hercegprímás helyreállíttatta a templomot, és a garamszentbenedeki úrkoporsót – a magyarországi gótikus szobrásztat egyik legnagyszerűbb alkotását – Esztergomba szállíttatta, ahol ma is látható a Keresztény Múzeumban. 

Garamszentkereszt 

Szép fekvésű kisközség, járási székhely a Garam partján, 1891- ben ezerháromszáz szlovák lakossal, takarékpénztárral, postával egyesített távíróhivatallal, posta-takarékpénztárral. A XI. században alapított bencés apátság átalakításával épült meg a ma is álló érseki várkastély, melyet 1631-ben Pázmány Péter helyreállíttatott, később klasszicista stílusban építették újjá. 1678. november elsején itt szenvedett vereséget Thököly Imre magyar–francia–lengyel serege Wrbna császári tábornok seregétől. 

Nagysalló 

Nagyközség, 1891-ben kétezer-ötszáz magyar lakossal, kik élénk marhakereskedést űztek. Volt vasúti állomása, posta- és távíróhivatala, és posta-takarékpénztára. Határában folyt le 1849. április 19-én a nevezetes nagysallói ütközet, melyben Görgey a császáriakat visszaszorította.