Vármegyék könyve

Vas

Hazánk nyugati végén fekvő vármegye, területe bő ötezer négyzetkilométer volt, a lakosság száma 1891-ben megközelítette a négyszázezer főt, így Vas hazánk legsűrűbben népesített vármegyéi közé tartozott. A lakosok fele volt magyar, harmada német, és élt még itt tizenkét százalék vend (szlovén) és öt százalék horvát. A magyarság leginkább a vármegye keleti és déli részében lakott, a németség északnyugaton, a vendek délnyugaton.

A vármegye tíz járásra oszlott, volt benne két rendezett tanácsú város, nyolc nagy- és hatszáz kisközség. A települések általában véve kicsinyek voltak, kétezernél többen csak tizenhétben laktak: a székhely Szombathelyen tizenhatezer, Kőszegen hétezer, Körmenden bő ötezer, Rohoncon négyezer, Jánosházán és Felsőőrön háromezerötszáz és Vasváron háromezer lélek. 

Vas közművelődése meglehetősen jól állott, a hat éven felüli férfilakosságnak csupán ötöde, a nők negyede nem tudott írni-olvasni, és a tanköteles gyermekeknek csak négy százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén összesen ötszáznegyven tanintézet állott fenn, közte egy hittani intézet, négy gimnázium, egy reáliskola, egy gazdasági, tizenhat ipari és kereskedelmi iskola, egy katonai alreáliskola, egy tanító- és egy tanítónőképző intézet, öt polgári és négyszázkilencven elemi népiskola, tizenöt kisdedóvó, két árvaház és egy börtöniskola. A szellemi élet központja Szombathely, Kőszeg, Felsőlövő és Szentgotthárd voltak. 

Vas vármegye kisebb keleti fele lapály, mely a Kisalföld vagy pozsonyi medence része, nyugati része ellenben hegyes-dombos, és különösen az ország egykori határán tetemes magasságig emelkedik. Vas vármegye hegységei mind az Alpok rendszeréhez tartoznak. Folyóvizekben a vidék meglehetősen gazdag. Fő folyója, a Rába Fehring közelében lép a vármegye területére, keskeny völgye Szentgotthárdnál tágul, és Körmendnél nyílik a nagy lapályra. Mellékvizei közül legnagyobb a Lapincs, a Pinka, a Szombathely felől aláfutó Perint és a Borostyánkői-hegységben eredő, Kőszeg és Szombathely mellett elfolyó Gyöngyös, mely Sárváron alul egyesül a Rábával. A vármegye északi határát a Répce is érinti kisebb területen, kelet felé pedig a Marcal jelölte a határt Veszprém vármegye felé.

Története 

Avidék, amely a kőkor óta lakott, a borostyánút mentén fekszik, mindig a kultúrák találkozási pontjának számított. A római korban Pannónia része lett, Savaria központtal. A népvándorlás idején a római települések elpusztultak, a vidék a Karoling-birodalom végvidéke lett. 

A magyarok 900 körül szállták meg a megye területét. A várispánság feltehetően Szent István idejében alakult meg Vasvár székhellyel. Más vélemények szerint a XIV. századig fennálló Karakó vármegye része volt csupán, és csak később vált ki abból. Az bizonyos, hogy 1241-ben IV. Béla már Vas vármegyeként zálogosította el a területet Frigyes osztrák hercegnek, aki a muhi csatavesztést követően vonakodott azt visszaadni. 

A XIV. században nemesi vármegyévé szerveződő ispánság a Héder nembeli Kőszegi nemzetség tartományuraságához tartozott. Károly Róbert csak elhúzódó harcok és ostromok árán, 1340-re tudta felségjogait helyreállítani, midőn utolsóként Lékát és Borostyánkőt is megszerezte. Zsigmond király a várbirtokokat ismét eladományozta, ekkor lettek Vasban nagybirtokosok az Újlakiak és a Kanizsaiak, tőlük a Nádasdyak és a Batthyány család tagjai örököltek nagy birtokokat. 

Mohács után a vármegye a királyi Magyarország része lett, gyakorlatilag azonban ütközőzóna volt az Oszmán és a Habsburg Birodalom között. Ebbéli minőségében már 1532-ben európai jelentőségű szerephez jutott, midőn a Jurisics Miklós vezette várvédők Kőszegnél feltartóztatták a Bécs ellen vonuló török sereget. Ettől kezdve a vidék többször volt hadmozdulatok színhelye. E csatározások legnevezetesebbike a török birodalom hanyatlásának idejére esett: 1664-ben Szentgotthárdnál fényes győzelmet arattak az egyesült keresztény hadak a török sereg fölött. Ezt követte a vasvári béke, amely a Habsburg Birodalom külpolitikai megfontolásai miatt kihasználatlanul hagyta a győzelem adta lehetőségeket. Az emiatti felháborodás vezetett végül a Wesselényi-összeesküvéshez. 

Jelentős szerep jutott a vármegyének a hitújítás korszakában is. Batthyány Boldizsár és Nádasdy Tamás országbíró élénk rokonszenvet tanúsítottak az új eszmék iránt. Ez utóbbi támogatásával jelent meg 1541-ben Sárvárújszigeten az első magyar nyelvű Újtestamentum. A megye lakossága utóbb nagyrészt visszatért a katolikus hitre, de rebellis érzelmeit nem adta fel teljesen. Bocskai felkelése idején, 1605 nyarán Némethy Gergely hajdúvezér átkelvén a Dunán, több dunántúli hely között Körmendet és Szombathelyt is meghódította. Bethlen Gábor csapatai 1619-20-ban jártak erre. Rákóczi Ferenc szabadságharca idején, az 1707-es dunántúli hadjárat során Bottyán János ért el itt jelentős sikereket. 

A háborús időkben a vármegye a gyűléseit Szombathely mellett Rohoncon, Körmenden, Vépen, Németújváron, Kiscellben, Monyorókeréken, Szőlősön tartotta, amint azt a körülmények szükségessé tették. A XVIII. század végén felépült a vármegyeháza, 1777-ben pedig megalakult a szombathelyi püspökség, hatósága alá rendeltetvén egész Vas vármegye és Zalából egy kis rész. 

A Martinovics vezette mozgalom Vas vármegyére is kiterjedt, a résztvevők közül fogságba került Sigray Jakab gróf, Szabó körmendi plébános, Rosty Pál táblabíró, Rosty János kerületi táblai jegyző Kőszegen, Brehm János rohonci seborvos, közülük Sigray vérpadon végezte. A napóleoni háborúk során, 1797- ben a felkelő nemesség a szombathelyi táborban gyűlt össze. Tizenkét évre rá, 1809-ben ismét nemesi felkelésre gyülekeztek a vármegye nemesei Széchenyi Ferenc gróf elnöklete alatt. Vasból összesen kétszázhetvenöt lovas és kétezerháromszáz gyalogos felkelő vett részt a rossz emlékű győri csatában. 

Az események központjától távolabb esvén, az 1848-49-i nagy napok hullámai Vas vármegyét csak érintették. A szabadságharc bukása után a megye viszonylag hamar magához tért, gazdasági és kulturális szempontból egyaránt fejlődött. A kiegyezés után ez a fejlődés felgyorsult, a megye jóléte emelkedett. A korabeli lapok nagy terjedelemben tárgyalták azt az eseményt, midőn Kőszeg városa az 1893-i őszi hadgyakorlatok alkalmával a magyar királyt és annak koronás vendégeit, a német császárt és a szász királyt üdvözölhette területén.

Gazdasági élet 

A vármegyében ha nem is bőségben, de akadt ásványi kincs. Kőszenet fejtettek Máriafalván és Buglócon, antimont Bánya község határában, piritet a langecki üveghuta mellett, előfordult továbbá mészkő és agyagföld. Az ipar és kereskedelem eléggé fejlett volt, a gyáripar szépen fejlődött. Nevezetes vállalatai voltak két gazdasági gépgyár és vasöntő, egy vashámor, egy bőrgyár, több gyapjúfonó-, szövő- és pokrócgyár, egy gyufagyár, két sörgyár, egy cukorgyár, egy szeszgyár, egy dohánygyár, egy nagy villamos műtelep, hat gőzmalom, egy lenkikészítő ipartelep, egy vasúti javítóműhely, több tégla- és ecetgyár. A Pinka és Lapincs völgyeiben a háziipar egyes ágai (szalmaszékfonás, faáruk készítése) is virágoztak, hasonlóképpen igen elterjedt a szeszfőzés. A kereskedelem elsősorban a helyi szükségletek kielégítésére szorítkozott, a kivitel tárgyai a hizlalt marha, a gabonaneműek és gyümölcs voltak, Felsőőr vidéke deszkával és épületfával kereskedett. A hiteligényeket két bank, huszonnyolc takarékpénztár és huszonkilenc szövetkezet elégítette ki. 

Vas földje, mely a Rába mentén öntéses völgytalaj, ettől nyugatra inkább homokos, egyébként agyagos síkság, általában véve igen termékeny. A gabona minden faja kitűnő minőségben termett, valamint hajdina, köles, kender, burgonya és répa. A gabona Szombathelyen, Kőszegen, Sárváron és Körmenden került vásárra. Pinkafő vidékén és a Lapincs völgyében igen jó minőségű komlót termesztettek, melyet leginkább osztrák kereskedők vettek meg. Felsőlövő vidékén a répa, káposzta, sárgarépa és különböző füvek magvaival is élénken kereskedtek. A vármegye keleti szélén, Jánosháza és Karakó határában azelőtt dohányt is termeltek. Alma és körte bőven és jó minőségben termett, amivel Kőszeg vidékének lakossága Bécs és Budapest felé kereskedett. 

Az állattenyésztés magas színvonalon állt, különösen a szarvasmarha-állomány volt jó minőségű. Nagyobb tehenészetek voltak Sárváron, Németújváron, Rátóton, Szombathelyen, Rohoncon, Acsádon és Felsőlendván. Élénk marhapiacok voltak Szombathelyen, Felsőőrön, Kőszegen, Körmenden, Szentgotthárdon, Muraszombaton, Sárváron tejgazdasági szakiskola működött. A lótenyésztés kevésbé volt jelentős, nagyobb ménesek nem voltak. A sertéstenyésztés színvonala az angol hízósertés terjedése által emelkedett, a juhtenyésztés csekély arányú volt. 

Az erdőségek igen kiterjedtek, felerészben fenyvesek, felerészben tölgy- és egyéb lomberdők voltak, a legnagyobb fapiac Szombathelyen működött. Az erdőkben őz, vaddisznó, nyúl, róka, borz, görény, menyét, nyuszt, vidra, szárnyas vad bőven akadt. Néhány nagyobb uradalomnak vadaskertje, fácánosa is volt. A halászat a Rábában (menyhal, ponty, compó, csík) és néhány hegyi patakban (pisztráng) csak helyi jelentőségű volt.

Jelentős települések 

Szombathely 

Rendezett tanácsú város, megyeszékhely a Gyöngyös és Perint folyócskáktól öntözött síkságon, lakóinak száma 1891-ben (a hozzácsatolt községekkel) tizenhatezer fő, valamint bő ezer katona. A lakosok közt volt több mint tizennégyezer magyar, közel másfél ezer német, száz horvát és százötven egyéb nemzetiségű, felekezet szerint tizenháromezer római katolikus, kétezer izraelita, a többi protestáns. 

A vele teljesen összeépített Óperint és Szentmárton községekkel való egyesítés után egyike lett a Dunántúl rohamosan fejlődő városainak. Székhelye volt többek között a római katolikus püspöknek és káptalannak, a vármegye törvényhatóságának, királyi táblának, pénzügyigazgatóságnak, királyi ügyészségnek, államépítészeti hivatalnak és a 11. huszárezrednek, volt több rendháza, hittani intézete, papnevelő intézete, premontrei főgimnáziuma, vármegyei árvaháza, vasvármegyei (egyesületi) múzeuma, közkönyvtára, gazdag szemináriumi és püspöki könyvtára, gazdag levéltárai, régészeti egyesülete, több emberbaráti és jótékony intézete és számos egyesülete. Ipara és kereskedelme igen élénk és fejlett volt, itt működött a magyar királyi államvasutak nagy gépműhelye, két gazdasági gépgyár és vasöntő, cementgyár, bőrgyár, gyufagyár, cukorkagyár, több ecetgyár, egy hengermalom, több téglagyár, szappanfőző gyár, gázgyár és villamos telep, mely a villamos vasutat és világítást látta el. 

Szombathely ókori elődje a római Savaria volt, mely Colonia Claudia Savaria néven Pannonia fővárosává lett. A hunok 445 táján feldúlták, tíz év múlva nagy földrengés pusztította, mindamellett sok római emlék megmaradt. Ezt követően avarok és frankok szállták meg, a IX. század elején már ismét arról van hír, hogy lakott település. Ha az V. és VIII. század között valamilyen szinten lakott maradt (ennek van realitása), akkor Pécs mellett Szombathely lehet a Kárpát-medencében a második olyan település, amely az ókortól máig funkcionál. 

A város a IX. században a salzburgi püspökök birtokába jutott, de a magyarok ezt is megszállták. Szent István a győri püspököknek adományozta, kik a tatárjárás után várat emeltettek. Hédervári János püspök 1407-ben szabadalomlevelet adott a városnak, amely még ebben a században fallal vette körül magát. A török időkben Szombathely jelentősége felértékelődött, ide került a vasvári káptalan, egyházi zsinatokat tartottak benne, és a vármegye székhelye lett. Bocskai hadai feldúlták, 1710-ben pestis, 1716-ban tűz pusztította. 

A XVIII. század második felében fejlődése fellendült, különösen azután, hogy Mária Terézia püspökséget alapított benne. Első püspöke, Szily János jelentős építkezésekbe fogott, iskolákat, könyvtárt, nyomdát alapított. Napóleon seregei 1807-ben megszállták az ekkor még erődített várost. Az 1848-as forradalomhoz már március 17-én csatlakozott Szombathely, amelyet azonban decemberben megszálltak az osztrák csapatok, és nem is szabadult fel. Az 1867-ben ide érkező vasút felgyorsította a fejlődését, és a Dunántúl egyik ipari, kulturális és gazdasági központja lett. 

Körmend 

Nagyközség, járási székhely a Rába mellett, 1891-ben bő ötezer lakossal, köztük háromszáz német, a többi magyar. Volt járásbírósága, közjegyzősége és adóhivatala, csendőr-szakaszparancsnoksága, két takarékpénztára, ipartestülete, honvédkaszárnyája. Ipara és kereskedelme is élénk volt, gőzmalom, két ecetgyár, sörház, élénk marha- és fakereskedés, gabonapiac működött benne. A település legnevezetesebb épülete a Batthyány hercegi hitbizományhoz tartozó pompás kastélya, melyet nagy angolkert övez ma is. 

A tatárjárás előttről ismert település telepesei IV. Béla királytól városi kiváltságokat, az Anjou-uralkodóktól további szabadalmakat kaptak. Nagy Simon, Mátyás király vezére 1459-ben itt ütközött meg III. Frigyes német császár híveivel. A település a XVII. század elejétől a Batthyány család birtoka lett, Batthyány Ádám 1650-ban hajdúszabadságokkal látta el. A török kiűzése után a hercegi rangra emelkedett család székvárosa, a hatalmas birtok központja lett. A XIX. század végén a Rába szabályozása és a vasút kiépülése tovább segítette Körmend fejlődését.

A kőszegi Kossuth utca

A kőszegi vár

A sárvári városháza

Szombathelyi utca

1 2 3 4 / 4

Kőszeg 

Rendezett tanácsú város, járási székhely szabad királyi címmel, a Gyöngyös patak partján és a Kőszegi-hegység tövében, szép, termékeny vidéken. Lakóinak száma 1891-ben hétezer fő volt, köztük háromezer magyar, közel négyezer német és százötven horvát. Számos közintézmény mellett működött itt bencés rendi algimnázium, katonai alreáliskola, községi polgári fiú- és leányiskola, alsófokú ipar- és kereskedelmi iskola, domonkos rendű apácazárda, katolikus és evangélikus elemi iskola, kisdedóvó. Volt itt továbbá betegház, három szegényápolda, két takarékpénztár, ipartestület, többféle jótékony és közhasznú egyesület (közte zeneegyesület, a Magyar turistaegylet osztálya stb.), kitűnően berendezett hidegvíz-gyógyintézet, gőz- és kádfürdő stb. Korábban fejlett ipara a századforduló táján visszaesett, különösen a hajdan virágzó posztóipar. 

Kőszeg várát a németújvári grófok a XIII. század közepe táján építették, és körülötte telepedett le a környék népe. Károly Róbert a várost 1327-ben a hűtlen Németújváriaktól visszavette, szabadalmait megerősítette, és új kiváltságokkal ajándékozta meg. Ezt követően a város ura hol a magyar, hol az osztrák uralkodó volt, 1491-től 1649-ig formálisan is Ausztriához tartozott, noha ezt a magyar országgyűlés ismételten vitatta. 

A török uralom kezdetén, 1532-ben aratta Kőszeg legnagyobb diadalát, amidőn Jurisics Miklós várkapitány huszonnyolc huszárból, tizennyolc német lovas katonából és hétszáz menekült parasztból álló csapatával a Bécs ellen vonuló százezres török hadsereget huszonöt napig feltartóztatta. A várat végül forma szerint átadta ugyan, de az ostromlók olyan veszteségeket szenvedtek, hogy Kőszeget meg sem szállták, hanem visszavonultak. Jutalmul I. Ferdinánd Kőszeg várát és városát örök birtokul Jurisicsnak ajándékozta, és a polgárok vitézségét nevezetes kiváltságokkal jutalmazta meg. 

A város frontvonalban lévén később is sokszor megszenvedte az erre vonuló hadakat, Bethlen Gábor felkelése alatt hol az egyik, hol a másik párt volt az úr benne, a Rákóczi-szabadságharcban, 1710. szeptember 27-én Bezerédj Imre kuruc ezredes felégette és kirabolta. A város megfogyatkozott lakosságát ezután Rajna-vidéki németekkel szaporították, kik a város délkeleti határában földet kaptak, és ott Svábfalut alapították. 1778-ban nagy tűzvész pusztította Kőszeget, 1809 május havában a franciák szállták meg. Windischgrätz herceg rendeletére 1848-ban a magyar érzelmű Kőszeget erős sarccal sújtották. A XIX. század második felében lassan fejlődött. 1893 szeptemberében itt tartották a nagy hadgyakorlatokat, melyekben a magyar uralkodó mellett II. Vilmos német császár és a szász király is részt vett. 

Sárvár 

Nagyközség, járási székhely, 1891-ben kétezerötszáz magyar lakossal. Volt apácakolostora leánynevelő intézettel és fiúiskolával, tejgazdasági szakiskolája, alsófokú ipariskolája és kereskedelmi tanfolyama, két takarékpénztára, ecetgyára. A településnek élénk gabonapiaca, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára, valamint nagy cukorgyára volt. 

A honfoglalást követően a magyarok földvárat emeltek itt, amelynek első említése a XII. századra esik. A XIII–XVI. században számtalanszor gazdát cserélt. A XVI. század elején a Kanizsay-család birtoka volt, melytől házasság által Nádasdy Tamás gróf országbíróra szállt. Nádasdy 1536-ban könyvnyomdát állított fel, melyben többek között Sylvester János első magyar Újtestamentuma készült. Itt halt meg 1556-ban Tinódi Lantos Sebestyén, a vár ura volt a törökverő „fekete bég”, Nádasdy Ferenc, az ő özvegye pedig a rossz hírű Báthory Erzsébet, akiről ma sem tudni bizonyosan, hogy valóban szadista volt-e, vagy csupán családi ármány áldozata. Sárvár régi vára nagyobbára Nádasdy Tamás által nyerte mai alakját, bástyáit 1588-ban Nádasdy Ferenc építtette fel. A vár nevezetessége a díszterem, melynek mennyezetét és falait érdekes régi festmények díszítik, többnyire Dorfmeister István művei. 

Szentgotthárd 

Nagyközség, járási székhely a Lapincsnak a Rábába torkolása mellett, 1891-ben ezerötszáz magyar és német lakossal. Volt állami gimnáziuma, alsófokú ipariskolája, két takarékpénztára, önsegélyző szövetkezete, közjegyzősége, erdőgondnoksága, dohánygyára, élénk fakereskedése. III. Béla király 1183-ban itt a cisztercita rend számára apátságot alapított, a későbbi apátsági (ma plébánia-) templom a régi helyén 1748-ban épült. III. Károly 1734-ben az osztrák heiligenkreutzi apátsággal egyesítette a szentgotthárdit, 1878-ban a zirci apátsághoz csatolták, a bajai főgimnázium fenntartásának kötelezettségével. Szentgotthárdhoz közel, a nagyfalvi határban 1664. augusztus elsején Montecuccoli fényes győzelmet aratott Köprülü Ahmed török nagyvezér csapatai felett. A nagyvezér tizenhatezer harcost vesztett és lőszerei nagy részét, Vasvárig vonult vissza, hol a táborában levő császári követtel azonnal alkudozásba ereszkedett, és augusztus 10-én nagy sietséggel megkötötte a békét, melyet aztán egy hónap múlva Lipót császár meg is erősített (vasvári béke). Ez a magyar reményeket megcsaló, a győzelemben rejlő lehetőségeket elszalasztó béke volt az egyik kiváltó oka a Wesselényi-összeesküvésnek.