Vármegyék könyve

Ung

A Tisza felső folyásánál, a később Kárpátaljának nevezett vidéken elterülő megye volt, területe bő háromezer négyzetkilométer, a lakosok száma 1891-ben százharmincötezer lélek, mihez még kétezer katona járult. A lakosok bő negyede volt magyar, valamivel több szlovák, több mint egyharmadnyi rutén, valamint kereken nyolc százalék német (jiddis) anyanyelvű zsidó. Utóbbiak mellett élt még a megyében bő ötezer magyar nyelvű izraelita is. Ung azon kevés megye közé tartozott, amelyben a magyarság lélekszáma csökkent, méghozzá évente közel egy százalékkal.

A közepesnél valamivel kisebb vármegye négy járásra oszlott, egy rendezett tanácsú város volt benne (Ungvár), valamint bő kétszáz kisközség, ám nagyközség egy sem. A községek általában véve kicsinyek voltak, kétezernél többen a székhely Ungváron kívül csak kettőben, Lyután (kétezerháromszáz) és Bezőben (kétezeregyszáz fő) laktak. 

Ung közművelődése gyengén állt, a hat éven felüli férfilakosságnak több mint a fele, a nők kétharmada sem írni, sem olvasni nem tudott, és a tanköteles gyermekek tizenegy százaléka nem járt iskolába. A vármegye területén kétszázötven iskola működött, köztük egy hittani intézet Ungváron, egy gimnázium ugyanott, három ipari és kereskedelmi iskola, egy tanítóképző intézet, egy polgári iskola, kétszáznegyven elemi népiskola, tizenhat kisdedóvó és egy árvaház. A szellemi élet központja Ungvár volt. 

A vidék nagyobb felét magas hegységek borítják, csak déli és nyugati része lapályos, a magyar Alföld északkeleti öblét alkotván. E síkságot nyugaton a Vihorlát-hegység szegélyezi, ehhez kelet felé a Proprisni-hegycsoport csatlakozik. Az Ung folyó völgyén túl a Polyána csoportja következik, mely a Szinyákba megy át. Ettől északra a Polonina Runa csoportja, végül a galíciai határon a Keleti-Beszkidek csoportja emelkedik. Ezen hegységeket számos folyó völgye választja el egymástól. Maga a Tisza csak déli határán kis területen érintvén Ung földjét, tulajdonképpen az Ung a vármegye főfolyója, mely jobbról az Ublya és Cserna, balról a Lyuta és Turja vizét véve fel magába. Az Ung a Laborcba ömlik, mely a vármegye nyugati határát jelölte, míg a Latorca, mely a Szinyák és Polyána vizeit egyesíti magában, délen alkotta a határt. A Cserna és Ung alsó folyása mentén kisebb mocsarak voltak, a Vihorlátban csinos tengerszem van. Ásványos források Szobráncon és Uzsokon fakadnak.

Története

Anonymus szerint Álmos hadai Munkács tájékáról Ungvár felé nyomulván itt már erősséget és abban Laborc szláv vezért találták, aki a magyarok láttán Zemplén vára felé futásnak eredt, de a magyarok üldözték, egy folyó mellett elfogták és felakasztották. Eközben pedig Álmos vezér Árpáddal együtt bevonult Ung várába, és négy napig tartó diadalünnepet (áldomást) tartott. A Gesta szerint a negyedik napon a halálát közeledni érző Álmos vezér tanácsot tartott a nemzetségek vezetőivel, akik még Álmos életében hűséget fogadtak fiának, Árpádnak, és ősi szokás szerint pajzsra emelve fejedelmükké választották. 

A vidék a kőkor óta folyamatosan, noha gyéren lakott, ennek számos régészeti emléke maradt fenn. A honfoglalást követően Ung vára körül határőrző várispánság szerveződött, amelyből a XIV. században alakult ki a nemesi vármegye. Ennek területe egy-két községre terjedő eltéréssel az 1918-ig fennállóval lényegében minden időben megegyezett, nincs nyoma annak, hogy Ung más vármegye része lett volna, vagy más vármegye részét csatolták volna hozzá. 

A rendszeres vármegyei élet első dokumentumai között az egyik II. András király korából a vármegye főispánjául Mesku, utóbb Heym nevűt említ, egy másik szerint 1286-ban Butkay András egy Tamás nevű papot kegyetlenül megvert, és egyezség útján ennek hatvan arany márkát és Ung vármegyében fekvő Ásvány nevű faluját adta vérdíjul. Közbevetőleg: a márka, mint mértékegység a font fele volt, utóbbi körülbelül 450 gramm, a márka tehát – helyenként és időben változóan – 220-240 gramm. Ilyenformám hatvan márka arany hatalmas summát tett ki, ma, 2022-ben ennyi arany háromszázmillió forintot érne, de az értékarányok akkor egészen mások voltak. 

Annak is van emléke, hogy 1311-ben Csap községben, ahonnan a régmúlt időkben nagy szerepet játszó, országbírói és nádori méltóságokat is viselt Csapy család származott, vármegyei közgyűlés volt. Egy, a premontrei rend leleszi prépostságát érintő, 1314-ben kelt okmányban felsorolt várispánok között pedig Benedek nevű, mint Ung várispánja van említve. Ismeretes az is, hogy Drugeth Vilmos nádor, egyszersmind ungi főispán Ung és a szomszéd Szabolcs és Bereg vármegyék nemességével Záhonyban 1334-ben, 1335-ben és 1341-ben közgyűlést és nádori széket tartott. Az ungi eredetű és a Pánk nemzetséghez tartozó Pálóczy-család, melynek egyik ágából származott Dobó István, az egri hős is, akinek az Ung vármegyei Dobóruszka község volt családi fészke és temetkezési helye, arról is nevezetes, hogy ezen családból ugyanazon időben Pálóczy György prímása, Mátyás nádora és László országbírája volt az országnak. 

A vármegye várispánja volt Pethő Péter, ki 1320-ban az Erdélyben garázdálkodó Moyssal szövetkezve fellázadt Károly Róbert ellen. A győztes uralkodó utóbb Beregben menedéket és terjedelmes birtokokat adott Koriatovics Tódor elűzött novgorodi hercegnek és rutén népének, mely nép egy része Ung hegyei közé is letelepedett. A Druget családot is Károly Róbert látta el birtokokkal Ungban, ettől kezdve rövid megszakításokkal háromszázötven éven át ez a család adta a főispánt a megyében. Homonnai Drugeth János gróf főispánsága idejében, 1628-ban szólnak a jegyzőkönyvek először a vármegye címeres pecsétjéről, előadván, hogy a nevezett főispán II. Ferdinánd királytól örökös főispánságáról szóló diplomával együtt Ung vármegye címerével ellátott, drágakövekkel díszes pecsétnyomót kapott, és ezen pecsétnyomót beiktatása alkalmával a vármegye közönségének ajándékozta, minek következtében a régi pecsétnyomó összetörését rendelte el a közgyűlés. 

Érdekesség, hogy Drugeth György gróf 1662-ben bekövetkezett halálával özvegye, Esterházy Mária grófnő mint kiskorú gyermekeinek gyámja gyakorolta az örökös főispánsághoz kötött hatalmat egészen 1679-ig. A Drugethek kihalta után Bercsényi Miklós grófot nevezte ki Lipót király Ung vármegye főispánjává. Utóbb Bercsényi II. Rákóczi Ferenc fejedelem hadainak fővezére és az érsekújvári hadkerület parancsnoka lett, a szatmári béke után azonban tisztét elveszítette. 

A vármegyére nehéz idők jöttek a mohácsi vész után, hiszen a királyi Magyarország és a kialakuló fejedelemség közé szorulva számos had járta és pusztította. A küzdelmek során a megye hol I. Ferdinándnak, hol Szapolyai Jánosnak és özvegyének, Izabella királynénak hódolt. Végül is megállapodott Erdély mellett, bár a terület mindvégig vita tárgya volt a két országrész között. Ily módon mikor fegyveres konfliktus támadt a király és a fejedelem között, Bocskai István, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György és Thököly Imre mozgalmai és felkelései során a vármegye nemessége és népe a nemzeti ügy mellett kitűzött zászlók alá sorakozott. Tevékenyen, odaadón vett részt főispánja, Bercsényi Miklós vezetésével II. Rákóczi Ferenc függetlenségi küzdelmeiben, utóbb pedig az 1848-49-i szabadságharcban. 

A XIX. század fellendülése Ung megyébe csak késve és csekély hatásfokkal jutott el. A helyzeten a vasút ideérkezése javított igazán, attól kezdve Ung vármegye is bekapcsolódott az országos fejlődésbe, iparvállalatok alakultak, és erőteljes fejlődésnek indult a közoktatás.

Gazdasági élet 

A vármegye ásványokban nem volt gazdag, de azért akadt vasérc, porcelánföld, kevés petróleum (petra, petrus = kő, oleum = olaj; felszínközeli kőolaj), a dubrinici kaolinból kivitelre is jutott. Az ipar meglehetősen fejletlen volt, de éppen az előző századfordulón lendületet vett. A főbb ipartelepek a következők voltak: egy hajlítottfabútor-gyár, egy székgyár, egy vasgyár és öntő, több gőzfűrész és faárugyár, egy agyagárugyár, több műmalom és szeszgyár. Volt a vármegyében két bank, két takarékpénztár és két szövetkezet. 

A lakosság fő foglalkozása a mezőgazdasági őstermelés volt. Az Ungvártól délre eső sík löszből áll, a lapály többi része áradásos völgytalaj, melyet két helyen homok szakít meg, míg a hegyekben a szilikátok uralkodnak. Ez utóbbi rész kevéssé termékeny, leginkább csak erdőségekben gazdag, a déli kisebb rész azonban megteremte a búzát, rozsot, árpát, kukoricát, továbbá kisebb mennyiségben kendert, kölest, repcét, cukorrépát, dohányt és igen sok burgonyát. Szerednye, Ungvár és Vinna környékén termő bora jó volt. Hegységének déli lejtői és a sík vidék gyümölcstermesztésre kiválóan alkalmas volt, ennek támogatására Ungváron húsz húszholdas állami faiskola működött. 

Állatot viszonylag sokat tartottak, csak lóból volt kevés, tíz lakosra jutott egy. A szarvasmarha tenyésziránya az északi hegyes vidéken a borzderes hegyi fajta volt, egyébként az erdélyi magyar fajta volt többségben. Elég sok sertést, kevesebb juhot tartottak, a többi vármegyéhez képest számottevő volt a kecskeállomány. Az erdőségek igen kiterjedtek voltak, túlnyomó részük bükkös, és csak csekély részük fenyves. A folyóvizekben bőven volt hal. A méhészet elég fejlett volt, összesen közel hétezer kaptár termelte a mézet.

Jelentős települések 

Ungvár 

Rendezett tanácsú város az Ung folyó két partján, az Alföld szélén. Lakóinak száma ötven év alatt megkétszereződve 1891-ben közel tizenkétezer fő volt, köztük hétezerhatszáz magyar, kétezer szlovák, ezerhatszáz német és ötszáz rutén. A lakosság közel egyharmada volt izraelita. 

Fejlődő város volt, számos közintézmény között a vármegye törvényhatósága, a munkácsi görög katolikus püspök, káptalan, királyi tanfelügyelőség, pénzügyigazgatóság, kincstári főerdőhivatal és a 65. gyalogezred székhelye. Volt adóhivatala, pénzügyőrbiztosi állomása, városi közkórháza, püspöki hittani intézete, főgimnáziuma, reáliskolája, tanítóképző intézete, nőipariskolája, az irgalmas nővérek három fiókintézete, állami agyagipari szakiskolája, állami faiskolája és tanonciskolája. A lakosok iparral és kereskedelemmel foglalkoztak, jelentős volt az agyag- és porcelánipar, kocsigyártás, bútorgyártás, malomipar és fűrészipar. 

Anonymus szerint Árpád itt vette át a honfoglaló magyarok vezetését Álmostól. Már a legkorábbi időkben fontos végvár volt, a keleti kapu őrhelye. Körülötte jött létre a várispánság, majd vármegye. A várat a XIII. században az egykor királyt is adó Aba nemzetség kapta meg, Károly Róbert az olasz származású Drugeth családnak adta, az ő kezükön is maradt egészen a XVII. századig. A város hol felvirágzott, hol visszaesett, de főúri magánbirtokként nem tudott felemelkedni a szabad királyi városok szerepköréig. 

Ungvár 1558-ban reformált, de mivel ura, Drugeth György 1610-ben visszatért a katolikus hitre, városa is követte. Máig ható jelentőségű esemény, hogy 1646-ban az ungvári uradalom hatvankilenc ortodox papja a város templomában a keleti rítus megtartása mellett katolizált, és ennek következtében a ruszinok görög katolikusok lettek. 

Több birtokoscsere után Ungvár a kincstárra szállt, és Mária Terézia ide helyezte a vármegye székhelyét, valamint a munkácsi görög katolikus püspökséget. Lengyelország felosztása után, 1790-et követően a Habsburg Birodalomhoz került Galíciából számos zsidó települt a városba, akik már 1794-ben zsinagógát emeltek maguknak. A betelepülők nagy része továbbhúzódott az ország belseje felé, de az ungvári hitközség is népes és jelentős maradt. 

Az ungvári Nagyhíd utca

Az ungvári Korona szálló

Vasúti híd Uzsoknál

Folyó a Kárpátokban

A csapi Fő utca

1 2 3 4 5 / 5

Berezna 

Kisközség, járási székhely, 1891-ben ezerhatszáz rutén, német, magyar és szlovák lakossal, kik közt közel ötszáz volt izraelita. Volt benne járásbíróság, távíróval egyesített postahivatal, posta-takarékpénztár. Első említése a XV. századra esik, irtásfaluként jött létre, neve a szláv berezo = nyírfa szóból származik. A római és görög katolikus hívek mellett a XVIII. századtól jelentős izraelita közösség élt benne, amely a XIX. század elején zsinagógát épített magának. 

Bező 

Kisközség, 1891-ben bő kétezer szlovák lakossal. Gróf Apponyi György uradalmán jeles marhagulya és sertéstelep volt. A település első okleveles említése 1214- ből való. A XIV. századtól a Dobó család birtoka, majd a Sztáray, Berényi, Barkóczy és Apponyi családok voltak benne birtokosok. A Rákóczi-szabadságharc utáni évtizedben teljesen elnéptelenedett, de hamarosan újratelepült. 

Csap 

Kisközség, 1891-ben ezerhatszáz magyar lakossal. Jelentős vasúti csomópont volt, itt ágaztak ki az államvasutak budapest-lawocznei vonalából a Csapra és Nyíregyházára vezető vonatok. A település neve, amely magyar személynévből származik, a XIV. században szerepel először oklevélben, de tudni lehet, hogy már a tatárjárás előtt is létezett. Az országos szerepet is játszó Csapy család a XIII. század végén szerezte meg a települést. Csapy András tagja lett Zsigmond király Sárkány-rendjének is. Később a Bocskaiak, majd a Vécseyek voltak itt birtokosok. A falu az egész vidékkel együtt megszenvedte az 1660-as évek török-tatár beütéseit, jószerével elnéptelenedett, majd magyar-ruszin vegyes lakossággal települt újra. A vasút 1872-ben ért ide, ettől kezdve vált fontos vasúti csomóponttá. 

Szerednye 

Kisközség, 1891-ben közel kétezer szlovák, magyar, rutén és német lakossal, postahivatallal és posta-takarékpénztárral. Nagy múltú település, amelynek várát a XIII. században a templomosok emelték, később a pálosoké lett, tőlük az egész megyében birtokos Drugeth család szerezte meg. A mohácsi vész esztendejében Dobó István birtokába került, aki itt is halt meg 1572-ben. A vár a kuruc harcok során súlyosan megrongálódott, többé nem is hozták helyre, lassan az enyészeté lett. Maga a község híres bortermelő volt, már a XV. században meglehetős jómódban élt. A Dózsa-féle parasztfelkelés, majd a hódoltság harcai azonban visszavetették a fejlődésben, régi fényét később sem nyerte vissza. 

Szobránc 

Kisközség, járási székhely, 1891-ben ezer szlovák, német (izraelita) és magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke, járásbírósággal és adóhivatallal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Vidékén a lakosság sok helyütt szőtt vásznat. A XIV. századtól ismert település, amelynek ekkor már vásártartási joga volt. Egy évszázad múltán mezőváros, amelynek fürdőjét a középkor óta használták különféle betegségek gyógyítására. 

Uzsok 

Kisközség, 1891-ben hétszázötven rutén és német lakossal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. A település irtásfaluként jött létre a XVI. században, előbb földesúri, majd kincstári igazgatás alatt állt. Közel a galíciai határhoz, az Ung regényes völgyében feküdt az Uzsoki fürdő, Tihanyi Sámuel dr. birtoka, mely két fürdőházban huszonnyolc káddal és öt épületben hatvan lakószobával, hidegvízgyógyintézettel és gyógygimnasztikai teremmel várta a gyógyulni vágyókat. Vasas savanyúvize hat forrásból fakadt, és leginkább vérhiány, általános gyöngeség, idegbántalmak és női betegségek ellen javasolták.