Vármegyék könyve
Zemplén
Hazánk északkeleti részében fekvő vármegye volt, területe hatezerháromszáz négyzetkilométer, lakóinak száma 1891-ben kereken háromszázezer lélek. Népessége csak lassan növekedett, elsősorban az Amerikába való kivándorlás miatt. A lakosok közel fele volt magyar, harminchat százaléka szlovák, tíz százaléka rutén és öt százaléka német. Felekezet szerint vegyes megye volt, bő egyharmad lévén római katolikus, közel egyharmad görög katolikus, húsz százalék református, tíz százalék izraelita és két százalék evangélikus.
Zemplén vármegye tíz járásra oszlott, városa a millenniumkor nem volt, a lakók huszonnégy nagy- és négyszázharminc kisközségben éltek. A községek általában kicsinyek voltak, kétezernél többen csak huszonkettőben laktak. A legnépesebbek voltak a székhely Sátoraljaújhely tizenháromezer, Sárospatak bő hatezer, Tokaj ötezer, Nagymihály négyezerötszáz, Szerencs és Tőketerebes négyezer lakossal.
A vármegye közművelődése nem volt kedvező, a lakosság fele nem tudott sem írni, sem olvasni, és a tanköteles gyermekek harmada nem járt iskolába. A vármegyében összesen közel ötszáz tanintézet működött, közte egy jogakadémia és egy hittani intézet, két gimnázium, egy vincellérképző intézet, tizenegy ipari és kereskedelmi iskola, egy tanítóképző intézet, egy polgári iskola, több mint négyszáz elemi népiskola, huszonnégy kisdedóvó és egy börtöniskola. Nevezetes intézet volt a homonnai műfaragóiskola. A szellemi élet Sárospatakon és Sátoraljaújhelyen központosult.
Az egykori megye északi része és nyugati határszéle hegyes, keleti és déli része lapályos. Északon a Keleti-Beszkidek hegycsoportja emelkedik, mely oldalágait a Ciroka völgyéig bocsátja dél felé. E völgyön túl a Vihorlát hegység mered égnek. A sárosi és abaúj-tornai határszélet az Eperjes-tokaji hegység ereszkedői foglalják el, északi részén a Simonka csoportja emelkedik, amelyet a Dargó-hágó választ el a világhírű bortermő Hegyaljától, mely Tokajnál a Nagyheggyel az Alföld szélén véget ér. A hegylánctól keletre elterülő lapály a nagy magyar Alföld legészakibb öble, a Bodrog és Tisza közti része a részben mocsaras Bodrogköz, míg a Szerencs és a Tisza közti része Harangod és Taktaköz nevet visel.
Folyóvizekben a vidék gazdag, legnagyobb folyója a Zemplén déli határát jelölő Tisza és a vele majdnem párhuzamos Bodrog, mely a Laborc, Ondava és a Latorca egyesüléséből jön létre. A Laborc mellékvizei közül az Udva, Ciroka és Virava, az Ondaváéi közül az Olyka, Tapoly és Helmec, a Bodrogéi közül a Ronyva említendő. Közvetlenül a Tiszába ömlik a Sajó és Hernád, a Takta és Ond, valamennyi Tokajon alul. Mocsarak a Bodrogközben nagyobb kiterjedésben voltak.
Története
A kőkor óta lakott vidék, amelynek nevezetessége volt az itt bányászott és távoli vidékekre is eljutó obszidián. A különböző népek után a magyarok a területet a honfoglalás első hullámával szállták meg. A várispánság Zemplén központtal valószínűleg Szent István korában szerveződött meg, a lakosság azonban eleinte csak a sík vidéket népesítette be, az északi hegyeken csupán a XII. században jelentek meg a települések. A pataki ispánság valamivel később alakult, és a XIV. században beolvadt a zemplénibe.
A beözönlő tatárok a síkvidék lakosságának jelentős részét elpusztították. A lakosság pótlására IV. Béla olasz szőlőműveseket telepített ide, ők honosították meg az utóbb világhírűvé vált borkultúrát a vármegyében. Ugyanakkor északról és keletről szlávok települtek a vidékre, amelynek lakossága fokozatosan vegyessé vált. A ruszin betelepülés a XIV. században erősödött fel.
Az Árpád-ház kihalása előtti időkben, a tartományúri rendszer létrejöttekor a már nemesi vármegyévé szerveződő ispánság nagy része az Aba nemzetség fennhatósága alá került, az ő uralmukat azonban Aba Amadé halála után Károly Róbert megtörte, a birtokokat ő és utóda, Nagy Lajos ismét szétosztotta, a legjelentősebb birtokosok a Perényiek lettek.
A XV. század elején a vármegye nagy részét a cseh husziták szállták meg Jan Giskra vezetése alatt, őket Hunyadi Mátyásnak sikerült kiűznie. A mohácsi vész után a vármegye a Szapolyai-párt híveinek kezén maradt, akik Tokajban határozták el Szapolyai János királlyá választását. A vármegye Erdély és a királyi Magyarország között határterületté vált, de inkább a fejedelemség vonzáskörébe tartozott, 1620-ban Bethlen Gábor formálisan is odacsatolta.
A XVII. században a Rákócziak kezén lévő Sárospatak a magyar kultúra egyik jelentős fellegvára lett, a Hegyalja pedig a kuruc mozgalmaknak lett szülőföldje és mindvégig meghatározó bázisa. A Rákóczi-szabadságharc után a megye kikerült az országos figyelemből, fejlődése némileg lelassult, bár Patak kulturális jelentősége megmaradt. 1831-ben nagy kolerajárvány volt a megyében, és a nyomában fellépő ínség miatt parasztfelkelés tört ki a Hegyalján.
A XIX. század második felében keletről, a Habsburg Birodalomhoz csatolt Galíciából, továbbá Oroszországból és az ahhoz csatolt Lengyelországból igen jelentős lélekszámú zsidóság érkezett Magyarországra, és egy részük Zemplén nagyobb községeiben telepedett le. Az eredetileg zömmel jiddisül, a német nyelv sajátos zsidó változatát beszélő emberek egy-két generáción belül magyarrá lettek, és elsősorban a kereskedelemben meghatározó szerepet vívtak ki maguknak, emellett kezdeményezői voltak a gyáripar kialakulásának.
Gazdasági élet
A megyében kevés ásványkincset hasznosítottak, az előforduló kőszén és vas (Zamutó, Bánszka, Gálszécs) nem volt művelés alatt, volt azonban számos trachit- és mészkőbánya, a Hegyaljában kaolinföldet, Sárospatakon pedig kitűnő kovamalomkövet termeltek. Nagyobb vállalatok voltak a szerencsi cukorgyár ezerháromszáz munkással, évi huszonháromezer tonna termeléssel, három gőzmalom, hét szeszgyár, egy dohánygyár, egy gyufagyár, egy fabútorgyár, egy ásványolaj-finomító gyár (Mezőlaborc), egy cementgyár (Mogyoróska), egy vasúti javítóműhely stb. A háziipar, valamint a kisipar helyzete kedvezőtlennek volt mondható. A kereskedelem kizárólag a mezőgazdaságra támaszkodott, fő cikkei a gabona, repce, állatok voltak. Sátoraljaújhelyen, Nagymihályon, Gálszécsen, Tokajban, Homonnán élénk marhavásárokat tartottak. A hiteligényeket három bank, kilenc takarékpénztár és négy szövetkezet szolgálta.
A mezőgazdálkodási rendszer majdnem mindenütt rossz volt, legprimitívebb a galíciai határon (az ún. Krajnyában), okszerű gazdálkodás csak az uradalmakban folyt. A főbb termékek a búza, rozs, árpa, zab, tengeri, burgonya, repce, len, kender, dohány, cukorrépa voltak. A bortermés a lakosság egyik fő jövedelmi forrása volt évszázadok óta, a Hegyalja harminckét községének szőlőterülete nyolcezer hektárra terjedt. A filoxéra pusztításai folytán gyakorlatilag az egész teljesen tönkrement, és csak a millennium idején kezdték a felújítást. Gyümölcs bőven termett, leginkább szilva, körte és alma.
Az állattenyésztés elég fejlett volt. Az 1895. évi felmérés szerint volt a vármegye területén száznegyvenezer szarvasmarha (közte hetvenezer magyar-erdélyi, harmincötezer piros-tarka, húszezer úgynevezett riska, kis termetű balkáni fajta), harminchétezer ló (nyolc lakosra egy, országos viszonylatban is elég jó), háromezer kecske, száztízezer sertés és közel kilencvenezer juh. A köznép lova középszerű volt, Gálszécs és Terebes vidékén jó, Perbenyiken és Nagymihályon nagyobb ménesek voltak. Magyar gulya volt Nagymihályon, Zomboron, Bélyen, Pácinban és Sárospatakon, tehenészet Parnón, Szerencsen és Dukán, tejgazdaság Parnón és Újvilág-pusztán, Szerencsen sajtot is készítettek. Tiszta vérű mangalicasertést a perbenyiki és pácini uradalmakban tartottak, jeles juhászat volt Nagymihályon, Monokon, Tavarnán, Terebesen és Parnón, mindenütt az ottani uradalmakban. A mezőgazdálkodás előmozdítására a Zemplén vármegyei gazdasági egyesület, a tolcsvai szőlészeti és borászati egylet és a sárospataki gazdakör, továbbá több lecsapoló társulat és két közcélú szőlőtelep szolgált. Az erdők negyed része tölgyes volt, háromnegyed része bükkös és egyéb lomberdő, fenyő alig fordult elő. Az erdőkben vad nagy bőségben fordult elő, az erdőgazdálkodás azonban gyenge lábakon állott, rosszul jövedelmezett.
Jelentős települések
Sátoraljaújhely
Nagyközség, megyeszékhely a Ronyva partján és a Hegyalja sátor alakú hegyei tövében. Lakóinak száma 1891-ben tizenháromezer lélek volt, köztük tizenegyezer magyar, kilencszáz német és kilencszáz szlovák, a kétezer görög katolikus vallású azonban arra utal, hogy jelentős lehetett az elmagyarosodott rutének száma. A településen híres izraelita közösség élt, amely az összlakosságnak közel a harmadát tette ki. Sátoraljaújhely fejlődő és élénk városka volt, számos közintézmény székhelye, volt adóhivatala, vasúti állomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára, főgimnáziuma, tanonciskolája, vármegyei közkórháza, két takarékpénztára és népbankja, dohánygyára kétszáz munkással, téglagyára és nagy államvasúti főműhelye. Élénk kereskedés zajlott fával és egyéb terményekkel. Itt székelt a bodrogközi Tisza-szabályozási társulat, a Zemplén vármegyei orvos-gyógyszerész egyesület és több más közhasznú egyesület és társulat, itt jelent meg a Zemplén című hetilap és a Közérdek című szaklap.
A település valószínűleg már a X. században létrejött, az első, Sátorelő néven ismert telepet azonban a tatárjárás teljesen elpusztította, és új helyen jött létre ismét. A XIV. században szőlőműveléssel foglalkozó mezőváros, amelyben pálos és Ágoston-rendi kolostor működött. A közelében lévő Sátor-hegyen királyi vár épült, amely hol földesúri (Abák, Perényiek), hol királyi birtokban volt, de a XVI. században mint katonai szempontból értéktelent lerombolták – tíz évre rá betörő tatár csapatok felégették a várost. A település birtokosai voltak a Dobók, Lorántffyak, Rákócziak, itt készült az első aszúbor 1640-ben.
A kuruc mozgalmakban jelentős szerepet vivő település a XVIII. századra kereskedelmi központ lett, három országos vásárt tartott. Ezzel párhuzamosan kulturális szerepe is felértékelődött, itt volt levéltáros Kazinczy Ferenc, itt tanult Kossuth Lajos. A vasút viszonylag hamar (1871-ben) ideért, és ez tovább növelte gazdasági erejét.
Nagymihály
Nagyközség, járási székhely, 1891-ben négyezerötszáz szlovák, magyar és német lakossal, a járási szolgabírói hivatal székhelye adóhivatallal, királyi közjegyzőséggel, pénzügyőrbiztosi állomással, volt takarékpénztára, vasútállomása, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára. A gróf Sztáray-féle uradalomban arab félvér ménes, gulya- és sertéstenyésztés folyt. A település első várát a Nagymihályi család ősei építtették a XIII. században. A vár körül tekintélyes, közel húsz falut magába foglaló uradalom alakult ki, amelyet egészen a XX. századig a Nagymihályi, majd a belőle kiágazó Sztáray család birtokolt. A település a XV. századtól mezőváros. A XIX. század végén téglagyár és sörgyár települt ide.
Sárospatak
Nagyközség a Bodrog mindkét partján és a Hegyalja tövében, 1891-ben hatezerháromszáz magyar lakossal. Volt benne állami tanítóképző intézet, tanonciskola, népbank, malomkőgyár, vasúti állomás, posta- és távíróhivatal és posta-takarékpénztár. Itt jelent meg a Sátoralja című hetilap.
A település a XI. századtól királyi erdőispánság központja volt. A tatárjárást túlélte, de az 1285-ös második tatárjárás, amely egyébként az országban csak csekély kárt tett, Patakot elpusztította. Ezután vallon hospesek (telepesek) érkeztek, magukkal hozván szőlőművelési ismereteiket. A földesúri birtok Károly Róbert idejében királyi kézbe került, Zsigmond azonban ismét elajándékozta a Pálócziaknak. A ma is álló vár elődjét, egy reneszánsz udvarházat Perényi Péter kezdte építtetni a XVI. században, és ő alapította a ma is fennálló, országos jelentőségű református kollégiumot is. Az erősség több kézen át a Lorántffyaké, házasság révén pedig a Rákócziaké lett, ők alakították ki a fejedelmi várkastélyt. Ennek sokszor emlegetett nevezetessége a sub rosa (a rózsa alatti, ti. a menynyezet freskója alatti) helyiség, amelyben a hagyomány szerint I. Rákóczi Ferenc fejedelem a Wesselényi-összeesküvés résztvevőivel folytatott tárgyalásokat.
A XVII. században, a Rákócziak évszázadában a város a virágkorát élte, a református kollégium az egyik legjelentősebb iskola volt a két hazában, hatalmas könyvtára a kor legjobb tudósait, például Comeniust vonzotta magához. A kuruc mozgalmakban a település jelentős szerepet játszott, többször gazdát cserélt, a közelében tartották az utolsó kuruc országgyűlést. Ezt követően Patak katonai és politikai jelentősége megszűnt, a romlásnak induló várat előbb a Trautson, majd a Bretzenheim hercegi család kapta meg, tőlük a Windischgraetz hercegekhez került, és meg is maradt a kezükön a XX. századig.
Szerencs
Nagyközség, járási székhely, 1891-ben négyezerháromszáz magyar lakossal, a járási szolgabírói hivatal széke vasúttal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral, tanonciskolával és hazánk legnagyobb cukorgyárával, mely ezernégyszáz munkást foglalkoztatott, évenként hét-nyolcszázezer métermázsa répát dolgozott fel és kétszázezer métermázsa cukrot állított elő.
Anonymus szerint Árpád nagyon megszerette azt a helyet, és ezért Szerelmesnek nevezte el. Első írásos említése, ekkor Zeremsu alakban a XIII. századra esik. Bencés apátsági birtok, a XVI. század elejétől mezőváros. Vára a XVI. században épült, a következő évszázadtól a Rákóczi-család hatalmas birtokainak egyik központja. Itt választották 1605-ben Bocskai Istvánt Magyarország és Erdély fejedelmévé, aki a településnek szabad királyi város rangot adományozott. A kuruc háborúk során a várat felrobbantották, azok elmúltával a település földesurai az Aspremontok, Illésházyak, Grassalkovicsok, Szirmayak és Almásyak lettek. A XVIII. század a fejlődés kora, amelyet elsősorban a kereskedelem segített. A XIX. században a város fejlődése megtorpant, és csak az utolsó két évtizedben vett ismét lendületet, amikor megjelent itt a gyáripar, elsősorban a rövid idő alatt hatalmassá fejlődő cukorgyár.
Tokaj
Nagyközség, járási székhely a Bodrog és Tisza összefolyásához közel, a tokaji Nagyhegy tövében, mely a hozzá csatlakozó Hegyaljával a világhírű tokaji bort termi. 1891-ben közel ötezer magyar lakosa volt, az intézmények között adó-, só- és folyammérnöki hivatala, tanonciskolája és kosárfonó tanműhelye, továbbá vasút, posta- és távíróhivatala és posta-takarékpénztára.
A XI. század óta ismert település, amely eredetileg Kőrév nevet viselt. Anonymus szerint Tokaj várát (Hímes-udvar) és vidékét Turzol vezérnek adományozta Árpád, Bonfini szerint a vár 1074 körül tanúja volt a Salamon király és unokatestvérei (Géza, László, Lambert) között dúlt véres harcoknak. Annyi bizonyos, hogy Aba Amadé kővárat emelt itt (alighanem korábbi előzményeken), amely a Tisza és a Bodrog révét, az itteni vámot ellenőrizte. Károly Róbert idejében királyi birtok, amelyet Zsigmond elajándékozott. A XV. században már mezőváros, amelyet Hunyadi Mátyás Szapolyai Istvánnak adományozott. A hódoltság kezdetén Habsburg Ferdinánd hadai sikerrel ostromolták, egy ideig a királyi Magyarország része volt, majd többször gazdát cserélt a király és a fejedelem között. A hegyaljai kuruc felkelésnek Tokaj volt a központja, de a várat a kurucok csak 1704-ben tudták bevenni, ami után olyan sikeresen lerombolták, hogy mára gyakorlatilag nyomtalanul eltűnt.
A XVII–XVIII. században a város virágzott, elsősorban Lengyelország felé kereskedett már ekkor is híres borával, és a máramarosi sónak is fontos elosztóhelye volt. Évente hat országos vásárt is tartott, ahol messze vidék árui cseréltek gazdát. Lengyelország felosztásával, az északi kereskedelem megszűntével Tokaj jelentősége csökkent, de meg nem szűnt, bora az egész világ piacára utat talált.
Tőketerebes Kisközség, 1891-ben négyezer szlovák lakossal, vasúttal, posta- és távíróhivatallal és posta-takarékpénztárral. Ifjabb Andrássy Gyula gróf, a későbbi közös külügyminiszter itt született a család szép kastélyában, melynek közelében idősebb Andrássy Gyula volt miniszterelnök díszes, neogótikus mauzóleuma áll. Vára feltehetően a tatárjárás után épült, a település a XV. században már mezőváros, ahol a pálosoknak kolostoruk működött. A vár szerepet kapott a kuruc háborúkban, melyek során 1686-ban felrobbantották. A harcok idején a magyar lakosság erősen megfogyott, a helyüket ruszinok és szlovákok vették át. A települést körülölelő uradalmat a XIX. században az Andrássyak szerezték meg.
