A marseille-i ügyészség tájékoztatása szerint a francia bűnszervezetek által valaha toborzott egyik legfiatalabb bérgyilkost vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték egy helyi börtön fiatalkorúak számára fenntartott részlegében. A 13. életévüket betöltő fiatalkorúak bűncselekmények miatt előzetes letartóztatásba kerülhetnek Franciaországban.

Hirdetés

A tinédzsert azzal gyanúsítják, hogy pénteken Marseille-ben megölt egy 37 éves kétgyerekes családapát. A fiú beismerte a bűncselekményt, de azt mondta, hogy véletlenül lőtt a férfira.

A Le Parisien című napilap értesülése szerint a fiút egy kábítószerkereskedő banda a közösségi oldalakon toborozta 50 ezer euróért. Egy szállodai szobában ismertették vele a feladatát, s egy 358-as Magnum revolvert adtak neki a küldetése végrehajtásához. A tinédzser egy másik, vele egykorú fiúval együtt hívott egy taxit, majd megölte a jármű vezetőjét, amikor az nem állt meg a megjelölt helyszínen a két fiatal erősködése ellenére sem.

A gyilkosság feltételezett felbujtója egy 23 éves férfi, aki már őrizetben volt a bűncselekmény elkövetésekor, ő adta meg a bérgyilkos nevét és tartózkodási helyét a rendőrségnek.

Korábban írtuk

Az ügy hátterében Nicolas Bessone marseille-i ügyész tájékoztatása szerint a DZ maffia és a Feketék klánja elnevezésű kábítószerkereskedő bandák közötti klánháború áll, amely a marseille-i drogkereskedő területek ellenőrzéséért folyik.

A pénteki gyilkosságot megelőzően a korábban bebörtönzött 23 éves férfi, aki a DZ maffia tagjának vallotta magát, a közösségi oldalakon toborzott egy 15 éves kiskorút kétezer euróért, akinek az volt a küldtetése, hogy a Feketék klánja egyik tagjának lakására rálőjön, majd felgyújtsa azt, miközben filmezi a jelenetet. A fiút a helyszínen azonban többen feltartóztatták és megmotozták, s miután megtalálták nála a fegyvert, ötvenszer megszúrták és élve elégették. Az ügyész szerint a „példátlanul kegyetlen jelenet” nyomán szervezett csoportos gyilkosság miatt indult nyomozás. A DZ maffia tagját azonban mindez nem riasztotta el a bosszútól, és ezt követően toborozta a 14 éves fiút, hogy ölje meg a rivális klán tagjait.

A „kegyetlenül lelőtt sofőrnek semmi köze a kábítószer-kereskedelemhez, ő csak a munkáját végezte” – mondta sajtótájékoztatóján az ügyész.

A feltételezett elkövető elrejtőzött, majd segítséget kért a megbízójától, aki viszont a Le Parisien szerint úgy döntött, hogy megadja a rendőrségnek a bérgyilkos nevét és pontos tartózkodási helyét, nem messze a bűncselekmény helyszínétől. A tinédzsert a rendőrség ezt követően letartóztatta, s ellene és a megrendelő ellen is emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

A marseille-i ügyészség szerint a kábítószer-kereskedelemben és azzal kapcsolatos bűncselekményekben egyre fiatalabbak vesznek részt. Az ügyész elítélte a „megdöbbentő dilettantizmust, amely három nap alatt két halálesethez vezetett” a városban, ahol az év eleje óta 17-en veszették életüket a klánok közötti leszámolásokban.