Az adatokból kiderült, hogy a bennük szereplők közel 80 százaléka finoman szólva elfelejtette bejelenteni a német adóhatóságnak Lichtensteinbe menekített vagyonát. A leleplezés eredményeképpen a lichtensteini adóparadicsom és az érintett bankszféra, benne az LGT Group bankkal, amelyet maga Max von Lichtenstein herceg vezet, teljes bizalomvesztéssel és presztízsveszteséggel néz szembe. Németország az adóbűncselekmények nyomozásában való együttműködést, az átláthatóságot és a pénzmosás megakadályozását követeli, Lichtenstein pedig a jogilag tiszta eljárást. A tét ugyanis hatalmas, a német állam 3,5 milliárd euró, azaz közel 920 milliárd forintnak megfelelő összeget követel, ennyit mulasztottak el az érintettek adóként befizetni. Az elmaradt adón túlmenően az elkövetők legalább 7 év szabadságvesztéssel számolhatnak.

A botrány kirobbanását követően Lichtenstein kormányfője, Otmar Hasler február 20-án Berlinbe látogatott, s Angela Merkel kancellárnő meglehetősen hűvösen fogadta. Eközben a bochumi nyomozási központból koordinálva számos német nagyvárosban zajlott le mintegy 900 érintett személynél és cégnél átfogó házkutatási hullám. Ennek keretében keresték fel az adóhatóságok a Német Posta (Deutsche Post) vezérigazgatóját, Klaus Zumwinkelt, akit egymillió euró kimenekítésével vádolnak.

A német közélet hangos a kormány szokatlan információszerzésétől, de Merkel védelmébe vette a BND-t. Pragmatikusan balkáni machiavellizmusa, amit a népszerű Macskajaj című filmből ismerhetünk – „Amit nem tudsz megoldani pénzzel, azt oldd meg sok pénzzel!” –, a német adóeurókért vívott küzdelemben nyilvánult meg, ahol ezek szerint most már minden eszköz megengedett, még a garázda úton kéz alatt megvásárolt és eddig a banktitok védelme alatt álló pénzforgalmi adatok megszerzése is. Merkel ezzel új fejezetet nyitott a bankok világtörténelmében, mert most már egyetlen adóelkerülő vagy adócsaló sem érezheti magát biztonságban, hiszen a példa megszületett, s mostantól csupán pénz kérdése az egész.

Lichtenstein hercegséget a párizsi székhelyű OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) Európa offshore bankközpontjaként tartja számon, ahol eddig a banki adatokhoz való hozzáférést szigorúan korlátozták. Egészen mostanáig. A lavinát az LGT Group egykori alkalmazottja, a 42 éves Heinrich Kieber indította el, akit a bank korábban az archívum digitalizálására kért fel. Kieber az adatokat 2007 júniusában közel egyéves tárgyalássorozat után adta át a németországi Wuppertalban a BND-nek. A 2002-es adatokból 4527 tétel került a nyomozók birtokába: ezek mindegyike alapítvány vagy intézet formában működő jogi személyiség, amelyek mögött 1400 német befektető áll. Az alapítványok, illetve intézetek közel 65 százaléka a mai napig aktív. Az adatokon túl arra is fény derült, hogy az LGT Group pénzfutárszolgálatot is üzemeltetett – a la Taxis Gyuszi –, bár ezt a bank hevesen tagadja. Heinrich Kieber, aki az adatokat 4,2 millió euróért a német hatóságoknak eladta, a vételáron felül személyazonosságának megváltoztatását és teljes körű személyi védelmet is kért.

Ronald Pofalla, a német CDU főtitkára nyilatkozatában hirdette meg Merkel hadüzenetét a határokat átívelő adócsalás és adóelkerülés, s így közvetett módon Svájc és Lichtenstein ellen. Eszerint elfogadhatatlan, hogy az Európai Unióban adóparadicsomok működhessenek, amelyek gerjesztik a tőke nemzetgazdaságok és adóhatóságok elől való kivonását és az ellenőrizetlen tőkeáramlást. A német szövetségi kormány szerint az ilyen menekülőutakat le kell zárni.

A német cégek banki adatainak értékesítésekor Heinrich Kieber Anglia, Ausztrália, Kanada, Franciaország és az Egyesült Államok felé is próbálkozott. Angliával, akit az informátor elsőnek keresett meg, a kapcsolat már 2006-ban létrejött, de később az üzlet valamiért megrekedt. Az angol hatóságok a német sikerek után meglepően keveset, csupán 130 ezer eurót, azaz mintegy 34 millió forintot fizettek ki a lichtensteini adatokért, igaz, a Times napilap szerint a ténylegesen érintett adócsalók száma csak egytizede a németországiénak. Az angol adóhatóság mégis örömének adott hangot, mivel az aktussal bebizonyosodott, hogy mindenkinek van félnivalója, és ez elrettentheti a többi hasonló elkövetőt.

Svájc és Lichtenstein sajátos gazdasági kincse, a mindeddig rendületlenül és korlátlanul megőrzött banktitok nem csupán veszélybe került, de lényegében véve megbukott. A német politikai elit azonnal támadásba lendült és Hans Eichel volt szövetségi pénzügyminiszter irányításával Svájc és Lichtenstein kapuit döngeti. Jelszavuk: „Ne védd a német bűnözőket!” Hans Eichel egy, a svájci Sonntags Zeitungnak adott interjúban kijelentette, a svájci banktitok intézménye mára nyílt felhívássá vált az adócsalásra készülő külföldiek számára. A volt pénzügyminiszter nem kevés éllel tette hozzá: „csak azt kérdem, hogy a világ egyik legrégibb demokráciájának miért van erre szüksége?”

Ha a német és brit politikai elit nyomása kellően erős lesz, szakértők szerint hatalmas pénzügyi bomba robbanhat a volt keleti blokk országaiban is, ahol óriási pénzeket menekítettek ki egyesek a privatizáció korai szakaszaiban.

Bencsik Dávid

Magyar szál?

Az APEH már jelezte a német hatóságoknak, hogy szeretnének betekinteni a lichtensteini bankokba menekített pénzekkel kapcsolatos adatokba. A magyar adóhatóságon kívül a cseh, a finn, az olasz és a spanyol hatóságok is érdeklődnek. Bakonyi Ágnes, az APEH szóvivője úgy fogalmazott, egyelőre nem tudják megerősíteni, hogy van-e magyar érintett a listán, ám azt nemzetközi szerződésekre hivatkozva kizárta, hogy fizetnének a németeknek a listáért.