A diplomata az amerikai fővárosban dolgozó tisztségviselők és külföldi diplomaták előtt tartott köszöntőjében rámutatott, hogy Ukrajna és az ukrán társadalom sorsa szempontjából békére és tűzszünetre van szükség, és minél előbb elkezdődhetnek az ezt célzó tárgyalások, annál kevesebb további áldozatot kell elszenvedni.

Hirdetés

A nagykövet különösen fontosnak mondta, hogy a NATO megmaradjon védelmi szövetségnek, az elrettentést helyezve tevékenysége középpontjába, ami azt jelenti, hogy „a NATO-nak kívül kell maradnia a jelenlegi konfliktuson, ami a keleti szomszédságában zajlik”. Kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarország ezzel egy időben kiveszi részét az euroatlanti biztonság fenntartásából, a többi között azáltal is, hogy jelenleg már az ország GDP-jének 2,43 százalékát fordítja védelmi célokra, és kevesebb mint egy évtizeden belül háromszorosára emelkedett védelmi költségvetésének összege.

A NATO létezésének első 75 éve sikertörténet volt, ami kiemelten fontos a transzatlanti és európai biztonság jelen helyzetében – mondta Takács Szabolcs, és megemlékezett arról, hogy 2024 a magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulója is egyben. Hozzátette, hogy Magyarország elkötelezett és szeretné bővíteni a régóta fennálló katonai együttműködést Ohio szövetségi állam Nemzeti Gárdájával is.

Az ünnepségen részt vett Ohio állam Nemzeti Gárdájának parancsnoka, John C. Harris vezérőrnagy. Az Ohio-i haderő parancsnoka az MTI-nak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy az elmúlt 31 év folytonossága adja a magyar honvédség és a Nemzeti Gárda közötti együttműködés erejét, ami a gyakorlatban is jelen van. A közös műveleti tapasztalatok és a közös szolgálat jelentik a gyakorlatot – mutatott rá, és hozzátette, hogy jelenleg is több Nemzeti Gárda tag van Magyarországon Ohio államból, ahol a magyar védelmi erőkkel közös gyakorlaton vesznek részt.

Korábban írtuk

A magyar nagykövetségen tartott ünnepségen részt vett Sonata Coulter, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős irodájának helyettes államtitkára, Timothy M. Brower dandártábornok, az Egyesült Államok Nemzeti Gárdájának igazgatóhelyettese.

Szegő László dandártábornok, katonai attasé meghívására számos NATO-szövetséges és NATO-n kívüli partnerország Washingtonba delegált katonai képviselője is megjelent a magyar nagykövetségen a magyar honvédelem napja alkalmából rendezett ünnepségen.