A testület létrehozása – a Nagy-Britanniába illegálisan, embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérők ruandai áttelepítési programjának törlésével együtt – a Labour választási programjának egyik sarkalatos célkitűzése volt.

Hirdetés

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök, a választások után kormányra került Munkáspárt vezetője kormányfőként tartott első sajtóértekezletén hivatalosan megerősítette, hogy nem kívánja végrehajtani az előző, konzervatív párti brit kormány által kezdeményezett ruandai áttelepítési programot.

A konzervatív kormány 2022 tavaszán kötött államközi szerződést Ruandával arról, hogy a brit határokat illegálisan átlépő, embercsempészek szervezésében csónakokkal érkező menedékkérőket a közép-afrikai ország befogadja. A jogi és parlamenti csatározások miatt azonban az áttelepítési program a konzervatív kormány távozásáig nem indult el.

A Munkáspárt már a választások előtt ismertetett cselekvési programjában is közölte, hogy kormányra kerülése esetén a ruandai áttelepítési programra szánt pénzt új, terrorellenes módszerekkel dolgozó határbiztonsági parancsnokság létrehozására fordítja.

Korábban írtuk

Yvette Cooper belügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy megkezdődött a testület létrehozása, és a minisztériumon belül egy központi stáb már dolgozik az új parancsnokság hatáskörének, irányításának és stratégiai irányvonalának kialakításán.

A tárca tájékoztatása szerint megkezdődött annak a jogszabálynak az előkészítése is, amely a terrorizmusellenes fellépéshez hasonló hatáskörrel és a szervezett bevándorlási bűnözéssel szembeni erőteljesebb fellépés jogával ruházza fel az új határvédelmi parancsnokságot.

A testület a munkáspárti kormány tervei alapján több száz magasan képzett szakértőt toboroz a brit Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA), a határrendészet, az angol-walesi főügyészség és a belső elhárítás (MI5) állományából.

A londoni belügyminisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint a parancsnokság számos tagja Európában dolgozik majd az Europollal és európai rendőrségekkel együttműködve az embercsempész bűnszervezetek tevékenységének felszámolása és az embercsempészetből anyagi hasznot húzók büntetőjogi felelősségre vonása érdekében.