A csöndes nyári eső városa

Szégyenkezve kell bevallanom, hogy bár korábban is hallottam már Ningboról, azonban mentális térképemen azon kínai városok között helyeztem el, amelyek az elmúlt két évtizedben végbement nagy kínai gazdasági fellendülésnek köszönhetően emelkedtek ki az ismeretlenségből. Ennél nem is tévedhettem volna nagyobbat. Ningbo ugyanis Kína egyik legrégebbi városa, becslések szerint közel 6000 éves régiségre tekint vissza története, illetve már 2000 évvel ezelőtt is az ősi Selyemút egyik fontos kikötőjeként tartották számon. A jólétét tehát részben annak köszönheti, hogy a város a Kelet-kínai-tenger partján fekszik, uralkodó pozíciója így mindvégig vitathatatlan volt saját térségében. Jelentősége pedig a XXI. században sem csökkent, annak ellenére sem, hogy közvetlen szomszédságában nőtt hatalmassá a kelet New Yorkja, Sanghaj is. A kőkemény gazdasági verseny ellenére Ningbo ma a világ legforgalmasabb kikötőjének ad otthont, ezzel pedig nemcsak Kína, de egész Ázsia egyik legfontosabb kereskedelmi központjaként tündököl.

A tündöklés szó pedig korántsem túlzás Ningbo vonatkozásában. Számtalan üvegpalota, felhőkarcoló és égig érő lakóház épült az elmúlt évtizedekben a városban, azonban a tradicionális kínai építészet remekműveit ma is nagy becsben tartja a város. Jó példa erre a Tang dinasztia ideéjén épült Tianfeng pagoda, amely az óriási modern épületek között is magára vonja a figyelmet. A Putuo-hegy, a négy legfontosabb buddhista szent hely egyike is a várostól mindössze néhány órányi autóútra található. Az ősi szentély eléréséhez három szigeten kell áthaladni, amelyeket végtelen hosszúságú magasba emelt autópálya köt össze a szárazfölddel.

Ningbo így egyesíti magában Kína minden erényét: a hagyományokhoz való tiszteletteljes ragaszkodást és a szellemi és anyagi gyarapodás lehetővé tevő alázatos szorgalmat.

Az ámulatból ámulatba eső utazónak buszozás közben ideje és oka is van rácsodálkozni arra a roppant erőre, amely megépítette az európai szemnek felfoghatatlan hosszúságú utakat a tenger felett. A csodálkozásra azonban a város belső területe is számos okot szolgáltat. Ningbo ugyanis sok esetben azt a benyomást kelti, mintha 3D nyomtatóval készítették volna néhány héttel ezelőtt. Mindenütt kifogástalan tisztasággal találkozunk, a kátyúkat csak rémtörténetekből ismerik, az utcán eldobott csikk, üvegszilánk vagy a budapesti belvárosra jellemző gyomorforgató fertelmek szintén ismeretlenek a helyiek számára. Erről akkor győződtem meg véglegesen, amikor egy plázából kilépve a közeli büfésor irányába araszolva mezítlábas gyerekek rohangáltak mindenfelé. A szülőknek, akik sok esetben este is kimennek a gyerekekkel az utcára, nem kell attól tartaniuk, hogy az apró talpak megsérülnek vagy valami mocsokban tapicskolnak majd. Kínában ugyanis nem ismerik a nyugati társadalmak vívmányát, amely lehetővé teszi, hogy egyesek közvécéként használják az utcákat.

Az idillhez hozzá tartozik az is, hogy – ahogy Kínában általában -, úgy Ningboban is kifogástalan a közbiztonság. Sem az utcán eldobott, sem az utcán ténfergő szeméttől nem kell senkinek tartania. Ahogy a helyi közlekedési vállalat munkatársai sem kell féljenek attól, hogy a néhány napja történt budapesti jelenethez hasonló helyzetbe kerülnek és egy agresszív utas a kalauz hajába kapaszkodva kívánja érvényesíteni az ingyenes tömegközlekedés iránti igényét. A közbiztonság kapcsán azonban mindig felmerül a mindent behálózó kamerarendszer kérdése, amit sokan a polgári szabadságjogok csorbításaként értékelnek. Nos, a kínaiak úgy tartják, hogy aki betartja a törvényeket, annak nem kell aggódnia a Nagy testvér fürkésző szemei miatt. A szisztéma ugyanis a becsületes többség védelmét, nem pedig a nyomasztását szolgálja. A kínaiak komolyan gondolják, hogy a közbiztonság megteremtése állami feladat, amit a kormánynak minden eszközzel kötelezően garantálnia kell. Személyes tapasztalatom is megerősíti a hatalom jóindulatát. Miután robogót bérelve barangoltam be a város központi kerületét, egy ponton rendőrjárőr állt útjába kalandozásaimnak. Bár angolul nemigen beszélt a fiatal „biztos úr”, azonban jelezte, hogy sisak viselése nem opcionális, majd segített az applikációval kioldani a kosárban levő fejvédőt. Ezután barátságosan tisztelgett és elköszöntünk egymástól. Eszébe sem jutott megbüntetni vagy számonkérni. A gördülékenység feltétele azonban az, hogy a vétkes polgár együttműködő legyen, a szabályok alól ugyanis senki számára nincs kibúvó.

Az öntudatos kínaiak nem is igen néznék jó szemmel a kivételezést. Az öntudat kérdéséhez pedig helyben hozzá tartozik a jellegzetes ningbonéz identitás is. Ez azt jelenti, hogy a város lakói büszkék gazdasági és kulturális eredményeikre, amit az együttműködés alapozott meg. A ningbonézek számára pedig a jólét nem újdonság, hanem a hagyományos életmód megőrzése. A folyamatos fejlődés közben azonban sosem vesztették el a mértéket. Ningbo tízmilliós lakosságával is minden négyzetméterében egy kisváros hangulatát nyújtja. A felhőkarcolók árnyékában éppúgy, mint a többemeletes autósztrádákon haladva. A város mindig csendes és diszkrét. Ez még úgy is igaz, hogy a felhőkarcolók este színes kivilágítást kapnak, és a három folyó által szabdalt város egy káprázatos mesevilággá válik az éjszaka egy részében. Színes és csillogó, mégsem giccses. A belvárosban levő „bulinegyed” vendéglátóhelyei sem hivalkodóak, leginkább az élőzene melletti sörözés a jellemző szórakozási forma. A pontos leírás talán az, hogy

a ningboi éjszakai élet nyüzsgő, mégis csendes. Éppen úgy, mint egy nyári zárpor vagy a tenger bölcs morajlása.

Aki pedig hajnalig tartó partykra vágyik, annak Sanghajba kell utaznia.

Az eső emlegetése annál is inkább indokolt, mivel Ningbo a szubtrópusi éghajlati övben helyezkedik el. Május és június pedig az évnek azon időszaka, amikor bármikor eleredhet az eső és senki nem tudja megjósolni, hogy órákon át zuhog vagy néhány perc múlva kiderül az ég és szikrázóan süt majd a nap. A legjobb tehát, ha az embernél mindig van egy ernyő, vagy behúzódik egy fedett helyre. A behúzódós esetekben a helyiek kedvesen elbeszélgetnek egymással, egyetlen percet sem vesztegetnek el az életből. Közép-európaiként azonban megunhatatlannak tűnt a csendesen csepergő meleg esőben tett séta élménye. Mindössze arra kellett ügyelni, hogy az erősödő eső elől el tudjunk menekülni sürgős esetben is.

Ningboban az árak is meglehetősen kedvezőek. Egy ebéd a legtöbb kifőzdében nem kerül többe 2000 forintnál. Az árban azonban legtöbb esetben már benne van az ital és a desszert is. Csak az európai sörök ellenértéke közelíti meg a hazai színvonalat, azonban ezt ki lehet küszöbölni, ha helyi italokat fogyasztunk, illetve kerüljük a szálloda bárjában való iszogatást. A valóságról hű képet ad egy helyi élelmiszerboltban tett séta, amely önmagában felér egy kulturális kalanddal. Rengeteg fajta egzotikus gyümölcs kapható, éppen olyan éretten, ahogy a leginkább ajánlott fogyasztani. Kínában mindenütt, így Ningboban is érdemes a leértékelt árú termékek polcait is alaposan átbogarászni. A legtöbb esetben ugyanis szemtelenül olcsón lehet a már említett egzotikus gyümölcsök túlérett darabjait megvásárolni, illetve sok más élelmiszerhez is kedvezménnyel juthatunk hozzá. A boltban találkoztam Ningboban tanuló európai és észak-afrikai fiatalokkal is, akik szemlátomást ráéreztek a leértékelt árú portékák világára. A kulcs pedig a kínai, helyben pedig a ningbonéz attitűd megértése és elsajátítása.

A város Kínán belül is híres tengeri ételeiről. A különböző kagylók és tengeri halak éppolyan hétköznapiak errefelé, mint Közép-Európában a csirkealkatrészek főtt vagy sütve készített variációi. A Ningboban töltött kilenc nap alatt volt szerencsém többszőr kipróbálni a kifejezetten tengeri herkentyűket kínáló helyi büféket is. Ezek úgy működnek, hogy egy meghatározott összeg fejében beléphetünk a vendéglőbe, majd annyit eszünk, amennyi belénk fér. Tonhalat, garnélát és más rákféléket, tintahalat, különböző kagylókat lehet a jégről a tányérra rakni. Ezeket egy forró lapon vagy egy rotyogó vasfazékban főzhetjük meg magunknak az asztalunknál. Természetesen készételek is vannak a kínálatban, így majszolás közben készíthetjük el a következő fogást. Egy ehhez hasonló kínai kaland előtt azonban megéri Budapest valamelyik autentikus kínai vendéglőjében gyakorolni. Az élmény ugyanis akkor az igazi, ha példának okáért képesek vagyunk elkészíteni saját „mártogatós szószunkat”, amelyhez minden alapanyag egy asztalon van kiállítva. A tengeri falatokat így megfürdetjük abban a fűszeres, olajos lében, amely talán egyszer sem lesz pontosan ugyanolyan. A büfé miliője pedig olyan, mintha egy luxusszálloda svédasztalos étkezdéjében lakomáznánk. Az árak azonban olyannyira a földön járnak, hogy az átlagpolgárok erőfeszítések nélkül megengedhetik magunknak, hogy ezeken a helyeken vacsorázzanak. Sok esetben az egész családdal együtt.

Végül meg kell említeni, hogy a város nemrég egy magyar kötődésű emlékművel is gazdagodott. A város egyik kerületében született ugyanis Bai Mang, a nagy becsben tartott fiatal kínai forradalmár. Az ő emlékére emeltek nemrég egy monumentális emlékművet, amelyen helyet kapott egy Petőfi-plakett is. Csungking, Sanghaj és Peking után így Ningboban is köztéri emlékmű tisztelet Petőfi emléke előtt. A megtiszteltetés pedig annak köszönhető, hogy Bai Mang Petőfi nagy rajongója és verseinek fordítója volt. Tőle származik a Szabadság, szerelem című mottóvers kínai fordításának legismertebb verziója is, amely mai napig a középiskolai tananyag része. A fordítás pedig olyan jól sikerült, hogy a néhány soros verset sok esetben kínai eredetűnek gondolják a kínaiak, mivel tökéletesen illeszkedik a kínai irodalmi hagyomány szelleméhez.

Ningbo tehát kis túlzással hazai terep a magyaroknak. Sehol nem kell elmagyarázni, hogy ki volt Petőfi vagy azt, hogy hazánk Kína legjobb barátja Európában. Ez pedig nagy szó, ha tekintetbe vesszük, hogy a hangzatos atlantista szlogenek ellenére is egész Európa Kínában akar pozíciót fogni. A lehetőségeinket azonban csak mi aknázhatjuk ki. Éppen úgy, mint a tengeri étkes büfében:

aki nem szed, hanem várja, hogy elé tegyék a fogásokat, az éhen marad.