Andrej Marocsko katonai szakértő a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Lipovoje bevételével az orosz erők elkezdik az ukrán hadsereg utánpótlási vonalainak elvágását az oszkoli víztározónál. Mint mondta, az előretörés a településnél „nagyban segít majd” az orosz hadseregnek előrehaladni Kupjanszk irányába.

Hirdetés

A hadijelentés szerint a „különleges hadművelet” övezetében az utóbbi 24 órában 1325 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan. Az orosz erők egyéb hadfelszerelés mellett megsemmisítettek 6 amerikai JDAM irányított légibombát, öt Neptun nagy hatótávolságú irányított rakétát, több tankot, egy amerikai gyártmányú HIMARS rakétatüzérségi rendszert, továbbá 524 drónt. Emellett több ukrán katonai repülőtér infrastruktúrája, lőszerraktárak, drónkilövő állások, tengeri drónok tárolására szolgáló létesítmények és az ukrán hadsereg felvonulási területei elleni csapásokról számolt be 149 térségben az orosz védelmi minisztérium.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester Telegram-csatornáján azt közölte, hogy az orosz légvédelemnek sikerült lelőnie egy Moszkva irányába haladó ukrán drónt.