A TASZSZ orosz katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ukrán csapatok feladták állásaikat az ugyanebben a régióban található Krasznohorivkában. Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy hogy Szvatove és Kupjanszk irányában az orosz erők egyre jobban visszaszorítják az ukrán hadsereget, az Oszkil folyó bal partja mentén mélyen behatolva az állásaiba.

Hirdetés

A hétfői hadijelentés a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről. Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig háromban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 240.

Korábban írtuk

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között 11 lőszerraktárt, egy harckocsit, kilenc páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és három vontatott tarackot, két francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, valamint 45 drónt. Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betörő ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között két harckocsit és 11 páncélozott harcjárművet veszítettek.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 400 embert, 89 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító járművet, 635 páncélozott harcjárművet, 371 gépkocsit, 85 tüzérségi löveget és 24 sorozatvetőt veszített.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.