A TUTTA DESTRA

Fotó: MTI/EPA

Az olasz radikális Forza Nuova (Új Erő) közleménye alapján írja a Tutta Destra („Totálisan a jobboldalon”) hírportál, hogy a párt feljelentette George Sorost, amiért – vádolják – nem kormányzati szervekkel karöltve finanszírozza több ezer migráns eljuttatását Líbiából Olaszországba.Azt írják: „Immár közismert, hogy a spekuláns George Soros Nyílt Társadalma több millió euróval támogatja azon nem kormányzati szervezeteket, amelyek gyakran a nemzetközi maffiával karöltve szedik fel az illegális migránsokat, hogy azokat szicíliai kikötőkbe vigyék, amelyek számukra Európa kapuját jelentik.”

A sajtó és a szicíliai hatóságok is vizsgálatokat folytatnak annak érdekében, hogy pontosabban megállapítsák a közvetlen és közvetett felelősséget ebben az emberkereskedelemben. A líbiai parti őrség szintén igen komoly vizsgálatokat indított meg. Roberto Fiore, a Forza Nuova vezetője elmondta, hogy úgy döntöttek, jogi síkon indítják meg a támadást, amit megtettek, mégpedig neves szicíliai ügyvédek segítségével.

Fiore elmondta, több százezren érkeznek be idegenek, akiknek nincs joguk a menedékre. Ez igen súlyos károkat okoz az adófizetőknek, és súlyos a terroristák beszivárgásának kockázata.

Veszélyt jelent az is, hogy nő az etnikai-szociális konfliktusok száma a migránsok és az olaszok között.

Lovas István