Fotó: shutterstock.com
Hirdetés

A Franciaországban megkérdezettek csaknem háromnegyede úgy véli, hogy a Kijevbe irányuló humanitárius szállítmányok (gyógyszerek, élelmiszerek stb.) szállítását fenn kell tartani (a megkérdezettek 44 százaléka) vagy növelni kell (32 százalék) – a közvélemény-kutatás szerint. A felmérést február 13. és 15. között végezték el ezer, Franciaország szárazföldi részén élő, 18 éves és idősebb emberből álló reprezentatív minta megkérdezésével.

A közvélemény-kutatás szerint a francia fegyverek Ukrajnába történő szállítását folytatni kellene (41 százalék) vagy növelni (21 százalék), míg a megkérdezettek 38 százaléka ellenezte. A francia katonai segítségnyújtás támogatottsága azonban 10 százalékponttal csökkent a 2023 júniusához képest.

A lakosság többsége (70 százalék) helyesli az Oroszországgal szemben az ukrajnai inváziót követően bevezetett gazdasági szankciókat, míg 30 százalék szerint csökkenteni kellene azokat.

Az ukrán menekültek franciaországi befogadását illetőn a megkérdezettek 46 százaléka szeretné, ha ez folytatódna, 19 százaléka pedig növelné. Mintegy 35 százaléka szeretné, ha csökkentenék a menekültek számát, ami 11 százalékponttal több, mint a felmérés szerint 2023 júniusában.

Korábban írtuk