A gázai gyerekek étel helyett golyót kapnak – London diplomáciai megoldásokat keres
A brit kormány pozitívan áll hozzá a palesztin állam majdani elismeréséhez, de a jelenlegi helyzetben a gázai harcok tűzszünettel való lezárását tartja a legfontosabbnak – közölte pénteken a brit tudományos, technológiai fejlesztési és innovációs miniszter.„Kívánatosnak tartjuk a palesztin államiságot, és olyan körülményeket akarunk teremteni, amelyek között végre terítékre kerülhet egy ilyen, hosszú távú politikai megoldás” – jelentette ki Peter Kyle a Sky News hírcsatornának adott nyilatkozatában, mindazonáltal aláhúzta: jelenleg azokra a dolgokra kell összpontosítani, amelyek enyhítik a gázaiak súlyos szenvedését.
Keir Starmer brit miniszterelnök elmondhatatlan és védhetetlen humanitárius katasztrófának nevezte csütörtökön a Gázai övezetben élők szenvedését és éhezését.
Emmanuel Macron francia elnök közvetlenül ezután jelentette be, hogy Párizs az ENSZ közgyűlésének szeptemberi ülésszakán el fogja ismerni a palesztin államot.
Ugyancsak csütörtökön Mark Carney kanadai miniszterelnök azt vetette az izraeli kormány szemére, hogy nem sikerült megakadályoznia a gázai humanitárius helyzet súlyos romlását, hozzátéve, hogy kormánya szerint az övezetbe szánt humanitárius segélyek szétosztását az izraeli hatóságok helyett ismét a nemzetközi szervezeteknek kellene felügyelniük.
Az X-en közzétett üzenetében a kormányfő kiemelte: jelentős mennyiségű, kanadai finanszírozású segélyt még mindig nem osztottak szét a rászorulók között, pedig a humanitárius segélyek megvonása a nemzetközi jogba ütközik.
Carney emellett ismét felszólította a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezetet, hogy engedje el a túszul fogva tartott izraeli túszokat, valamint felszólította az izraeli kormányt, hogy tartsa tiszteletben a Gázai övezet és Ciszjordánia területi egységét. Ottawa továbbra is a kétállami megoldásban látja a konfliktus hosszútávú megoldását – tette hozzá.
Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök szintén katasztrofálisnak minősítette a gázai humanitárius helyzetet, és felszólította Izraelt, hogy ne akadályozza az övezetbe szánt humanitárius segélyek bejutását.
Pénteken kiadott közleményében Albanese leszögezte: a gázai helyzet immár a világ legszörnyűbb félelmein is túltesz, és az ott élőket humanitárius katasztrófa fenyegeti.
Nem lehet figyelmen kívül hagyni, sem védeni, hogy Izrael nem engedi be a segélyszállítmányokat, de azt sem, hogy élelemre és vízre várakozó civilek, köztük gyermekek halálát okozzák – fogalmazott.
Hozzátette: hazája mindent megtesz a tűzszünet megkönnyítése érdekében, és arra törekszik, hogy az izraeli és a palesztin nép békében és biztonságban, a nemzetközileg elismert határok között élhessen egymás mellett.
Antonio Tajani olasz külügyminiszter pártjának, a Forza Italiának egy pénteki római tanácskozásán azt mondta Franciaország tervezett lépésére reagálva: a palesztin államiság elismerése csak egyidejűleg történhet azzal, hogy az elismerendő állam elismeri Izraelt.
„Egy olyan palesztin állam létrehozása, amely nem ismeri el Izraelt, nem fogja megoldani a problémát” – jelentette ki.
A német kormány számára Izrael biztonsága a legfontosabbak közé tartozik, ezért Németország rövid távon nem tervezi a palesztin állam elismerését, számára utóbbinál fontosabb a kétállami megoldás elérése, aminek már régen meg kellett volna történnie, és ha végre megtörténik, akkor ennek utolsó momentuma volna a palesztinok államának elismerése – közölte pénteken Berlinben egy kormányszóvivő.
Reagálva arra, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felháborodott a palesztin állam Párizs által tervezett elismerésén, mert szerinte az csak a palesztin terroristákat fogja bátorítani, Jean-Noel Barrot francia külügyminiszter pénteken kijelentette: Párizs nem jutalmazni akarja a Hamászt, hanem éppen hogy elítéli tetteiért. A Hamász mindig elutasította a kétállami megoldást, Párizs lépésével a béke híveinek ad igazat – szögezte le Barrot.
Mahmúd Abbász palesztin elnök a Palesztin Hatóság által kiadott egyik pénteki közleményében a palesztinok ügyéért folytatott küzdelem egyik csatagyőzelmeként értékelte pénteken Párizs bejelentését.
Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet ugyancsak pénteken arról adott hírt, hogy a Gázai övezetben a múlt héten megvizsgált, hat hónapos és ötéves kor közötti gyermekek, valamint terhes és szoptató nők egynegyede alultáplált, és úgy vélte, hogy az izraeli hatóságok a példa nélküli szintet elérő kiéheztetést fegyverként használják a gázaiak, köztük a betegek és az egészségügyben dolgozók ellen is.
Caroline Willemen, az MSF gázavárosi kórházának koordinátora azt mondta: naponta 25 alultáplált ember jelentkezik náluk. Május 18-a óta az alultápláltak száma a kórházban megnégyszereződött, a súlyosan alultáplált, öt év alatti gyermekek száma pedig megháromszorozódott – tette hozzá.
A szervezet felhívta a figyelmet arra is, hogy folytatódnak a támadások a segélyosztásokon sorban állók ellen.
Az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetének (UNRWA) vezetője kedden arról beszélt, hogy az izraeli hadsereg humanitárius segélyre váró több mint ezer ember halálát okozta a Gázai övezetben május vége óta, és az áldozatok többsége az Izrael és az Egyesült Államok által támogatott Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) segélyosztó pontjainál halt meg.
„Azok, akik a GHF ételosztásaira mennek, tudják, hogy éppen annyi esélyük van egy zsák lisztet kapni, mint egy golyót a fejükbe” – fogalmazott pénteken Mohammad Abu Mugajszib, az MSF egyik gázai tisztségviselője.
A gázai egészségügyi hatóságok közlése szerint mind ez idáig több mint százan haltak éhen az övezetben, és ezeknek az elhalálozásoknak a zömét az utóbbi néhány hétben jegyezték fel.
