A gázai tűzszünetről tárgyalt az egyiptomi és a palesztin kormányfő
A gázai tűzszünet fenntartásáról és a Gázai övezet újjáépítésének előkészítésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt vasárnap Kairóban Musztafa Kemal Madbúli egyiptomi kormányfő és Mohamed Musztafa palesztin miniszterelnök – közölte az egyiptomi kormány.A tűzszünet január 19-én lépett életbe Izrael és a Hamász palesztin szélsőséges szervezet között, de a múlt héten, két hónap után Izrael ismét támadást indított a Hamász ellen a Gázai övezetben, amit a fegyvernyugvási tárgyalásokon közvetítő Egyiptom is elítélt.
A vasárnapi találkozóról kiadott közlemény szerint a tárgyaláson Madbúli hangsúlyozta, hogy fenn kell tartani a tűzszünetet, és minél hamarabb el kell kezdeni a Gázai övezet újjáépítését. Az egyiptomi kormányfő megerősítette, hogy országa támogatja a palesztin népet és a palesztinok jogát arra, hogy a Gázai övezetben maradhassanak. Madbúli arról is tájékoztatta palesztin kollégáját, hogy a március elején összehívott rendkívüli arab csúcstalálkozón elfogadott gázai újjáépítési tervet a palesztin féllel, valamint térségben élő más felekkel és nemzetközi partnerekkel is egyeztetik, hogy elősegítsék megvalósítását.
A palesztin miniszterelnök ugyancsak a tűzszünet betartásának fontosságát hangsúlyozta, annak érdekében, hogy mielőbb elkezdődhessen a helyreállítás és újjáépítés. Mohamed Musztafa beszámolt kollégájának a gázai helyzet kezelésével kapcsolatban arab, iszlám és nemzetközi szereplőkkel folytatott palesztin diplomáciai tárgyalásokról és a Kairóban tervezett újjáépítési konferencia előkészületeiről. A közlemény szerint a tárgyalásokon megállapodtak a két fél közötti konzultációk folytatásáról a Gázai övezet újjáépítésének támogatása érdekében.