Egy közös gazdasági alap létrehozására tett javaslatot Áder János köztársasági elnök Dél-Koreában, annak elősegítésére, hogy a két ország kis- és közepes vállalatai egymás piacára léphessenek – az államfő erről azt követően számolt be újságíróknak, hogy kedden Szöulban fogadta őt Pak Gun Hje köztársasági elnök.

Áder János a dél-koreai elnöki palotában, a Kék Házban tett látogatása során felvetette Magyarország és Dél-Korea tudományos eredményeinek közös hasznosítását, emellett – a turizmus és a vállalkozói kapcsolatok bővítése érdekében – egy közvetlen légi járat elindítását is javasolta a két főváros között.

MTI