Fotó: MTI/AP/Ohad Zwigenberg
Landolás után készült kép a Gázai övezetet uraló, palesztin iszlamista Hamász szervezet által fogva tartott izraeli gyerekeket szállító helikopterrõl a Tel-Aviv közelében lévõ Petah Tikvában lévõ Schneider Gyermekkórház helikopter-leszállópályáján 2023. november 24-én.
Hirdetés

Az Ezzedin al-Kasszám Brigádok egyebek mellett azt követelik, hogy humanitárius segélyt szállító teherautók léphessenek be a Gázai övezet északi részébe, és tartsák tiszteletben a túszokért cserébe szabadlábra helyezendő palesztin foglyok „kiválasztásának kritériumait” – áll a szervezet közleményében.

A Hamász szóvivője szerint összesen 340 segélyszállító teherautó lépett be a Gázai övezetbe péntek óta, ebből hatvanöt jutott el az övezet északi részébe, azaz kevesebb, mint a fele annak, amiben Izraellel megállapodtak.

Izraeli vezetők arról tájékoztatták az AFP francia hírügynökséget, hogy a túszokat még nem adták át a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (CICR), amelynek át kell őket adnia Izraelnek.

Korábban írtuk

Joav Galant izraeli védelmi miniszter a Gázai övezetbe tett szombati utazásakor kijelentette: az izraeli katonák mindaddig nem hagyják el a palesztin területet, amíg az iszlamisták által fogva tartott valamennyi túsz ki nem szabadul. A hadsereg továbbra is nyomást gyakorol a Hamászra, minden további tárgyalást „tűz alatt” folytatnak.

Az izraeli televízió 13. csatornája biztonsági illetékesekre hivatkozva közölte, hogy az izraeli hadsereg kész felújítani a katonai műveleteket a Gázai övezetben, ha a Hamász helyi idő szerint éjfélig (közép-európai idő szerint 23 óráig) nem adja át a túszok második csoportját.

Katar bejelentette, hogy tárgyalást folytat Izraellel és a Hamásszal. Egyiptom is közölte, hogy megkísérel közbenjárni a túszok elengedésének késlekedésével kapcsolatban.

Pénteken, az iszlamista palesztin szervezet és Izraeli között háború fegyverszünetének első napján huszonnégy túsz, közöttük tizenhárom izraeli szabadult ki harminckilenc Izrael által bebörtönzött palesztin szabadlábra helyezéséért cserébe.