A harc folytatódik

A háború kitörésének első évfordulóján a nyugati sajtó elsősorban az orosz elnöktől várt nagy bejelentéseket. A találgatások során felmerült, hogy Vlagyimir Putyin hivatalosan is a háború szintjére emeli a „különleges katonai műveleteket”, esetleg újabb mozgósítást hirdet, de sokan várták tőle a hadműveletek további céljának és irányának kijelölését is. A közel kétórás évértékelő azonban elsősorban a gazdaság vártnál jobb helyzetének bemutatására, a szociális biztonságot erősítő intézkedésekre és a jövőkép felvázolására koncentrált. A nemzetközi sajtó persze a helyzetértékelés globális biztonságot érintő részeit helyezte a középpontba. Olyannyira, hogy e beszámolókból még az elnök azon igen fontos bejelentése is kimaradt, hogy a stabilitás jegyében a parlamenti és elnökválasztásra 2024-ben, az erre eredetileg kijelölt időpontban kerül sor. Pedig a jelenlegi trendeket figyelve egyáltalán nem biztos, hogy a háború addig befejeződik.

Vlagyimir Putyin tehát az ország stabilitását, a gazdaság ütésállóságát és a nemzet egységét hangsúlyozta. Azt, hogy Oroszország a nemzeti össztermék alapján a háború kitörése előtt a világ 11. legerősebb gazdasága volt, ma pedig már a 9. helyen áll. A fejlődést az új helyzet nem akasztja meg, sőt a szuverenitást erősíti, az állam pedig senkit nem hagy az út szélén, és különös tekintettel a „különleges katonai műveletben” részt vevőkre, erősíti a szociális hálót. Hiába ügyködik úgymond a Nyugat az elpusztításán, Oroszország működik, győzni fog, és a nemzet egységét nem lehet megtörni. De az elnök beszélt még az országot a nehéz helyzetben elhagyókról, a pénzüket külföldi bankokba kimentőkről és most elveszítőkről, a minisztériumokon belüli felesleges és a hatékonyságot csökkentő csatározásokról is. A beszéd fő üzenete tehát az, hogy az orosz gazdaság a Nyugat szankciós nyomása alatt sem omlott össze, az állam segíti az üzleti szférát, erősíti a szociális biztonságot, új gazdasági és infrastrukturális projekteket indít, és a jövő építésének jegyében elkezdődik az oktatás reformja is.

Fenti hangsúlyok nagyjából egybecsengenek a társadalom elvárásaival. Az állami szociológiai intézet, a VCIOM friss felmérése alapján az oroszok 68 százaléka támogatja a „különleges katonai műveleteket”, és 75 százalék viszonyul pozitívan a történelmi orosz területek visszacsatolásához. A társadalom a nyugati várakozásokkal ellentétben konszolidálódik Putyin elnök körül: bizalmi indexe 78 százalékos, 75 százalék támogatja a lépéseit, és 73 százalék gondolja úgy, hogy az államfő a társadalom többségének az érdekeit követi politikájával. Közben egyre többen készek segíteni az újonnan Oroszországhoz csatolt régióknak.

De a beszéd hangsúlyai tükrözik a Kreml prioritásait is, amelyek közül első helyen a globális erőviszonyok átalakítása, ezen belül a gazdasági háború áll, ezt követi az orosz gazdaság, társadalom és az államapparátus átalakításának szükségessége, és csak ezután jön az Ukrajnában zajló háború, amelynek megnyerése a többi cél elérésének előfeltétele.

Putyin a háború kitöréséért a cinkelt lapokkal játszó, Ukrajnát „ellen-Oroszországként” felépítő Nyugatot hibáztatta, és megelőző csapásként írta le a „különleges katonai műveletet”. Hangsúlyozta, hogy Moszkva nem az ukrán nép ellen harcol, az igazi ellenfél az ukránokat faltörő kosként, Ukrajnát felvonulási terepként használó Nyugat. Az elnök felhívta az oroszok és a világ figyelmét arra is, hogy a nyugati államok egyetlen célja, hogy jelenlegi formájában felszámolják Oroszországot, Amerika szándékai önzőek, a körvonalazódó új világot a maga képére akarja alakítani.

Vlagyimir Putyin bejelentette azt is, hogy Oroszország felfüggeszti a részvételét a hadászati és támadófegyverek csökkentéséről szóló Új Start vagy Start–III. egyezményben. Szólt ezenkívül arról is, hogy amennyiben Amerika megteszi, akkor Oroszország is atomkísérleteket hajt végre. A bejelentés inkább szimbolikus, hiszen a fegyverzet-ellenőrzés az elmúlt év során már nem működött. Oroszország feltételekhez köti az egyezményhez való visszatérést, többek között ahhoz, hogy a NATO egészének nukleáris arzenáljára terjedjen ki a stratégiai egyensúly megteremtése és annak ellenőrzése. Ez egyértelmű üzenet Amerikának, és jelzi Moszkva eltökéltségét érdekeinek a megvédésére, ezen belül a háború folytatására. Hogy meddig, azzal kapcsolatban több orosz elemző is felhozta a beszéd napján 1700-ban kezdődött északi háborút, amely 21 éven át tartott, közben Moszkvának voltak nehéz pillanatai, vereségei, ám végül győzelmet aratott. A történelmi tapasztalat tényleg azt mutatja, hogy a Kreml a hosszú játszmákat kedveli.

A saját táborához szólt kevés konkrétumot tartalmazó, annál több szóvirággal ékesített, a varsói királyi vár kertjében összegyűltek előtt elmondott beszédében Joe Biden is. Az amerikai elnök már lengyelországi útjának első napján – egyébként orosz biztonsági garanciák mellett – tett néhány órás, szirénakísérettel hatásosan megkomponált kijevi villámlátogatásával is az Ukrajna melletti kitartást, az erőt és a bátorságot igyekezett demonstrálni. A demokrácia és a diktatúrák csatájaként értelmezte a jelenlegi háborút. „Putyin alábecsült bennünket! Azt hitte, a NATO-n belül repedések jönnek létre, de kiderült, a katonai tömb erősebb, mint valaha. Az elmúlt év bebizonyította, hogy a világ autokráciái fognak meggyengülni, és nem a demokráciák” – üzente egyszerre figyelmeztetően Moszkvának és biztatóan a nyugati tábornak Biden. Mint fogalmazott, az orosz támadás nemcsak Ukrajna erejét tesztelte, hanem a világ demokráciáit is, egy év alatt azonban világossá válhatott az oroszok előtt is, hogy a fél világ összefogott, és támogatja Ukrajnát.

Az amerikai elnök hangnemében Winston Churchill híres fultoni beszédét idézte, a hasonlóságnak azonban itt vége is, hiszen Joe Biden megszólalása üres, tartalmatlan volt. Még arra sem reagált, hogy Oroszország felfüggesztette részvételét a Start–III. megállapodásban. Nem elég ugyanis háromszor elmondani, hogy Oroszország soha nem győzhet, arról is szólni kellett volna, hogy miként képzeli el Washington a legyőzését. Arról már nem is beszélve, hogyan is képzeli el a Fehér Ház a háború lezárását.

Az amerikai elnök a lódítástól sem riadt vissza. Azzal vádolta Oroszországot, hogy ki akarta éheztetni a világot, de a nyugati koalíció megmentette a szegénységtől. Ezzel szemben az igazság az, hogy a Nyugat próbálta blokkolni az orosz gabona- és műtrágyaexportot, míg Moszkva ennek ellenére növelte a szállítást, és a szankciók miatt a világ kikötőiben rekedt rakományait felajánlotta a harmadik világ országainak. De a török közvetítéssel létrehozott gabonafolyosón sem Afrikába jutott az ukrán gabona nagy része, hanem Európába és közvetítők kezébe. Mint ahogy az sem igaz, hogy a Kreml Ukrajnával kapcsolatos tervei összeomlottak volna, hiszen az orosz erők az ország területének 18 százalékát ellenőrzik, és most éppen néhány lépésre vannak Bahmut bevételétől. De felhozhatnánk azt is, hogy egy évvel ezelőtt Joe Biden garantálta, hogy az orosz gazdaság néhány hónap alatt romokban lesz. Ehhez képest a GDP csupán 2,1 százalékkal csökkent, miközben az ukrán gazdaság tényleg összeomlott, az állam pedig csak a folyamatos külföldi pénzügyi segítség miatt nem jelent csődöt. Említhetnénk még az Ukrajnának ígért fegyvereket is, hiszen a nagy harckocsi-felajánlás a valóságban igencsak összezsugorodott, az amerikai Abramsek pedig legfeljebb jövőre érkeznek meg. Azt viszont elhisszük, hogy Joe Biden tényleg otthon érezte magát Kijevben. Ez azonban nem igazán jó hír a szuverenitását a Nyugat kezébe letevő Ukrajnának.

A két beszédből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a felek egyelőre nem akarnak tárgyalni, és a győzelem reményében hosszú háborúra készülnek. Erre utal, hogy a NATO látványosan erősíti keleti szárnyát, potenciális ütközőzónává téve Közép-Európát, Washington pedig tovább bővíti már eddig is jelentős, mintegy 5-5 ezer katonát befogadó lengyelországi és romániai bázisait. Ebbe a hangulatba csak belezavart a múlt héten bejelentett pekingi béketerv, amely leginkább magáról Kínáról, a globális hatalmi törekvések megjelenítéséről szól. Árulkodó, hogy miközben Joe Biden Kijevbe tartott, az Ukrajnát látványosan elkerülő Vang Ji éppen Moszkva felé repült. Kína aktivizálódása egyébként két szempontból is aggasztja Washingtont. Egyrészt így nehezebb lesz Kínát is leválasztani Európáról, másrészt attól tart, hogy Peking immár nem csupán közvetve, hanem közvetlenül is támogatja majd Moszkvát. Ez ugyanis a háború elhúzódásával érezhetően gyengíteni fogja az Oroszország kivéreztetésére koncentráló nyugati koalíciót. Megértette ezt a NATO főtitkára. Jens Stoltenberg a két beszéddel egy időben immár nem plafonként, hanem minimumként nevezte meg a tagok számára a GDP két százalékát mint a védelmi kiadásokra fordítandó arányt.