A jövő már megtörtént

A világhírű washingtoni közpolitikai agytröszt, a Brookings Istitution elemzést készített a 2022-es amerikai népszámlálás adataiból. Ebből kiderült, hogy az Egyesült Államokban az úgynevezett Z generáció (nagyjából az 1997 és 2012 között születettek) az utolsó, amelyben többségben van a nem spanyolul beszélő europid rasszú, köznéven fehér ember. Az őket követő alfa-generációban, a 18 év alattiak korosztályában már csupán 47 százalékot tesznek ki a fehérek, tehát kisebbségben vannak. Igaz, hogy a teljes népességben még kétharmados a többségük, ám itt belép a demográfia egyik alaptörvénye, „a jövő már megtörtént” elve: az idő haladtával elkerülhetetlenül a mai fiatalok veszik át a mai idősek helyét, az ő korosztályuk népesedési viszonyai lesznek a meghatározók.

Fehérek helyett latinók

A változásban két tényező játszott szerepet: a születésszám, valamint a vándorlás, idegen szóval migráció. Nézzük először a születésszámot. Mint közismert, egy népesség létszámának szinten tartásához, tehát a biológiai reprodukcióhoz legalább 2,1 értékű termékenységi mutató szükséges. Magasabb érték esetén a honos népesség nő, alacsonyabbnál csökken.

Az Egyesült Államokban a termékenységi mutató először 1972-ben esett 2,1 alá, ám 1990-től közel két évtizedre visszaemelkedett e fölé. 2008-tól immár tartósan alatta jár, a 2020-as érték 1,6, és a tendencia csökkenő. Bevándorlás nélkül tehát az ország lélekszáma apadna.

Még érdekesebb adatsort kapunk, ha ezt a csökkenést etnikai alapon vizsgáljuk. Kiderül belőle, hogy a spanyol ajkúaknál, ottani kifejezéssel latinóknál még 1,9 az érték, a feketéknél 1,7, a nem spanyol fehéreknél pedig csupán 1,5. Az etnikai arányeltolódás tehát akkor is „be lenne programozva” a társadalomba, ha egyetlen bevándorló sem érkezik az országba.

Az Egyesült Államokat köztudottan bevándorlók alapították, az ország identitásához tartozik, hogy a népek nagy olvasztótégelye. A XIX. század második felében elsősorban Európa északnyugati feléből jöttek, németek, írek, angolok, és csak kisebb részben más népek tagjai. Ez idő tájt a spanyol ajkú bevándorlás még elhanyagolható, inkább az akkor frissen meghódított déli területek, Texas, Arizona, Kalifornia korábbi latinó lakossága volt számottevő. A második nagy hullám idején, 1890 és 1920 között már tömegesen jöttek az olaszok, a Monarchia lakói – köztük a magyarok –, valamint az orosz birodalom alattvalói.

A latinó bevándorlás tömegessé a XX. század második felében vált, elsősorban Mexikóból, Salvadorból, Guatemalából és Hondurasból. Azóta a kibocsátó országok köre tovább bővült, és mára az USA teljes lakosságának nagyjából egyötöde, 62 millió ember számít latinónak. Tekintve, hogy e milliók legalább 90 százaléka beilleszkedett és dolgozik, háromnegyedük folyékonyan beszél angolul, a növekedés jelenleg nem jár látványos etnikai feszültségekkel. Más feszültségeket azonban magával hozhat, de mielőtt erről szólnánk, vessünk egy pillantást a földgolyó egészére, másutt hogyan alakulnak a népességi viszonyok.

Nigeriek Dél-Koreában?

Ahogy korábbi cikkünkben tettük, ismét a teljes termékenységi mutatót, idegen szóval total fertility rate-t, röviden tfr-t kell vizsgálnunk, hiszen a következő száz évben ez lesz az emberiség jövőjének legfontosabb faktora. Mint említettük, egy népesség lélekszámának fenntartásához 2,1-es tfr-re van szükség. Ha az el- és bevándorlást figyelmen kívül hagyjuk, akkor ahol a tfr 2,1 alatt van, ott a népesség csökken, ahol 2,1 fölött, ott nő.

A Föld 200 országa közül nagyjából hatvanat számíthatunk az egyértelműen növekvő népességűek (3 fölötti tfr), és ebből harmincat a gyorsan növekvők közé (4 fölötti tfr). Az utóbbi harminc ország kivétel nélkül afrikai, közöttük a népességrobbanás állapotában lévő Szomália, a Demokratikus Kongó, Csád (mind 6,1) és Niger (6,7 tfr). Ezt a népességrobbanást a nagyvilág még azért nem érzékeli, mert aki ma született, majd csak húsz év múlva indul el – de akkor elindul, mert otthon már nem lesznek életfeltételei. Konkrét számokban kifejezve: a világ egyik legszegényebb országának számító Nigerben ma 26 millió ember él, közülük több mint 5 millió ötévesnél fiatalabb. Mire ők fiatal felnőttek lesznek, Niger lakossága megkétszereződik, 10 milliónál több kisgyerekkel.

A nagyjából stagnáló országokkal ebből a szempontból nincs most dolgunk, csupán említeni érdemes, hogy olyanok vannak közöttük, mint Banglades, India, Törökország, Franciaország, Írország.

Annál érdekesebb a népességüket veszítő országok listája. Idetartozik a legtöbb uniós tagállam, de a legsúlyosabb a helyzet Dél-Koreában, amelynek tfr-értéke már az 1-et sem éri el. Gondoljunk bele: miközben Nigerben nyolcszor annyi tíz évnél fiatalabb gyerek él, mint 50 és 60 év közötti felnőtt, Dél-Koreában kevesebb mint feleannyi. Húsz év múlva pedig a nyolcszor annyi nigeri gyereknek elképesztő sok gyereke lesz, a feleannyi dél-koreainak pedig rendkívül kevés.

Hangsúlyozzuk: ezek nem föltételezések, jóslatok, becslések, hanem tények. Hogy húsz év múlva hány anya szül majd Nigerben és hány Dél-Koreában, már eldőlt, változtatni rajta nem lehet. A koreainál csak kevéssel jobb a helyzet Szingapúrban (1,0), Máltán és Kínában (1,2), ahol túl jól sikerült a túlnépesedés megfékezése. És persze Japán, Spanyolország vagy Olaszország sem néz fényes jövő elé, mindhárom a maga 1,3-es tfr-ével.

Magyarországon sem rózsás a helyzet. Az elmúlt bő tíz év nagyszerű teljesítménye, hogy a katasztrofálisan rossz 1,2-es tfr-értékről sikerült a termékenységet 1,5 fölé emelnünk, de innen már nagyon nehéz a további növekedés.

Ahogy arról korábban már írtunk, nagy biztonsággal kimondhatjuk, hogy az emberiség lélekszámának növekedése belátható időn belül megáll, sőt a század közepétől lassú csökkenés várható. Ezen belül azonban hatalmas átrendeződések történnek majd. A fentebb említett Dél-Koreának például ma kétszer annyi lakosa van, mint Nigernek, de nagyjából húsz, legföljebb harminc éven belül megfordul a sorrend, és Niger lesz a népesebb – föltéve, hogy az afrikai országból nem kerekednek föl milliók, hogy másik hazát keressenek maguknak.

Strukturális antropológia

Nem a Föld egészének túlnépesedése fenyeget tehát, hanem egyes országoké és régióké, miközben más országok és régiók súlyos népességhiánnyal szembesülnek. Az előbbi szükségszerűen kezelhetetlen munkanélküliséggel, az utóbbi katasztrofális munkaerőhiánnyal jár. A nyugati világnak erre a válasza a migrációval szembeni gátak lebontása, a népáradás elengedése. Az egyik helyen demográfiai túltermelés, a másikon demográfiai hiány által gerjesztett migrációval kapcsolatban a menekültek megsegítésének erkölcsi parancsát emlegetni nyelvpolitikai trükk, tisztességesebb volna a politikusok részéről beismerni, hogy tudatos népcseréről van szó.

Aminek azonban van egy súlyos veszélye: a vándorlók a kultúrájukat is viszik magukkal. A XX. század derekán megalkotott tudomány­ág, a strukturális antropológia pontosan leírja ezt a jelenséget. Lényege, hogy egy adott közösségen belül a hitek, vágyak, félelmek, törekvések, értékek, tilalmak, szokások és az élet kérdéseire adott válaszok rendszert, struktúrát alkotnak, ezt a struktúrát örököljük a szüleinktől és továbbadjuk a gyerekeinknek. Az evőeszköz használatától a köszönésen át az időbeli pontosság jelentőségéig ezerféle strukturális elem rendszereiben élünk.

Ezek közül az egyik az úgynevezett munkakultúra, a modern ipari termelésben való részvételi képesség. Aki azt mondja, hogy a német munkakultúra ugyanolyan, mint például az albán, az nem mond igazat. Természetesen vannak lusta és fegyelmezetlen németek, és vannak szorgalmas, kitartó, fegyelmezett albánok. Egészében mégis döntő különbségről van szó. Ha nem volna, ma a németek mennének Albániába vendégmunkásnak, és nem fordítva.

Ez a szemünk előtt zajló nagy népességcsere nagy kockázata. Fogalmunk sincs, hogy azokban az országokban, amelyek lakossága elveszítette a biológiai reprodukciós képességét, és népességhiányát migrációból pótolja, milyen konfliktusok árán milyen új kulturális struktúrák alakulnak majd ki. Egyet azért tudhatunk: a régiben semmi nem marad.

Napjaink látszata csal: nem háborúk által formálódik az új világ, hanem a szülőszobákban. A jövő kizárólag azoké, akik megszületnek, és olyan lesz, amilyenné ők formálják.