Fotó: ShutterStock
Van olyan általános iskola, ahová szinte kizárólag muszlim gyerekek járnak
Hirdetés

Nem nyaralni készült az a 16 éves lány, aki mindenáron el akarta hagyni Németországot. Az Iszlám Államhoz szeretett volna csatlakozni, magyarázta Herbert Reul, Észak-Rajna–Vesztfália belügyminisztere. Egy sikeres rajtaütésről is beszámolt. „Rövid idő elteltével a nyomozók az iszlamista terrorcsoport többi követőjéhez is eljutottak. Templomok, sportklubok, bárok elleni támadásokat terveztek. Nem felnőtt férfiakról, hanem fiatalokról van szó. Két fiúról és három lányról, a legfiatalabb közülük mindössze 13 éves. Késekkel, lőfegyverekkel, Molotov-koktélokkal akartak a »hitetlenekre« támadni…

Zsúfoltak a várók. Egyre több német szülő fordul kétségbeesésében tanácsadó központokhoz, mert a gyerekeik félelemből át akarnak térni az iszlám hitre, hogy ne legyenek kívülállók az iskolában, hívta fel a figyelmet a riasztó jelenségre a liberális Bild című német lapnak nyilatkozó állambiztonsági tiszt (nevét a lap nem közölte). Elmondta: vannak muszlim diákok, akik gyakran lépnek fel fenyegetően és erőszakosan társaikkal szemben. A tanárok túlterheltek, inkább nem avatkoznak be a konfliktusokba. Párhuzamos közösségek jönnek létre az iskolaudvarokon. A muszlim gyerekek aránya pedig évek óta folyamatosan nő az iskolákban: Berlin, Frankfurt, Offenbach, Duisburg, illetve Essen egyes intézményeiben már messze 80 százalék feletti. A nem muszlim gyerekek ezekben a nagyvárosokban egyértelműen kisebbségbe kerültek, és egyre nagyobb nyomás nehezedik rájuk muszlim társaiktól. Stefan Düll, a Német Tanárok Egyesületének elnöke is vészjóslónak látja a tendenciát: már tud olyan általános iskoláról, ahová szinte kizárólag muszlim gyerekek járnak.

A hivatalos adatok szerint jelenleg 1,6 millió muszlim tanuló van Németországban, ami az összes diák 15 százaléka, de rendkívül egyenlőtlen eloszlásban, a nagyvárosokra koncentrálva. Számuk évről évre nő, ami az általános iskolákban egyre súlyosabb gondokat okoz. Közben gőzerővel folyik az iszlám tanok terjesztése a közösségi médiában is. A célcsoport itt is elsősorban a keresztény diákok.

A Bildnek nyilatkozó állambiztonsági tiszt szerint egyes TikTok-csatornákon iszlamista influenszerek azt terjesztik, hogy szembe kell fordulni a nyugati létmóddal, mert egyedül a kalifátus a megfelelő államforma. Azt beszélik be a német fiataloknak, hogy a muszlimok különlegesek, ezzel szemben a keresztények hitetlenek és értéktelenek.

Korábban írtuk

– Az elmúlt nyolc évben végbement erőteljes bevándorlás következtében jelentősen megnőtt a muszlim fiatalok és gyerekek aránya az iskolákban. Olyan gyerekeké, akiknek nagy része szigorúan vallásos családból származik. A Szíriából, Afganisztánból, Irakból érkező migránsok különösen archaikus kultúrákból jönnek – tette hozzá.

A Bild részletesen ismertet egy Alsó-Szászországban készült közvélemény-
kutatást. A megdöbbentő eredmény bepillantást enged a muszlim fiatalok gondolkodásmódjába. A felmérés nem reprezentatív egész Németországra nézve, a megkérdezettek alsó-szászországi fiatalok. Az eredmény mégis megdöbbentő. A válaszadók döntő többsége, 67,8 százalékuk azon a véleményen van, hogy a Korán szabályai fontosabbak, mint a német törvények. 51,5 százalékuk szerint csak az iszlám van abban a helyzetben, hogy korunk problémáit megoldja.

Megdöbbentően sokan, 45,8 százaléknyian gondolják úgy, hogy az iszlám állam a lehető legjobb államforma. 36,5 százalékuk szerint a német társadalomnak inkább az iszlám szabályai szerint kellene szerveződnie, és a megkérdezettek több mint harmada, 35,3 százalékuk azt is megérti, ha erőszakot alkalmaznak azok ellen, akik Allahot vagy Mohamed prófétát megsértik. 21,2 százalékuk megérti, hogy a muszlimok erőszakot alkalmaznak a nyugati világ fenyegetése miatt. 18,1 százalékuk szerint pedig az iszlám terjesztése céljából is helyénvaló az erőszak…

A közösségi média egyre nagyobb befolyással van az életre, és könnyen a veszélyes propaganda eszközévé válhat. A brandenburgi alkotmányvédelmi hivatal a Tik­Tokon terjedő iszlamizáció veszélyeire hívta fel a figyelmet. Megjelent az iszlám prédikátorok új generációja, rövid videókkal az oldalon, ahol fiatalok millióihoz jutnak el. A közösségi média iszlamisták általi használata nem új jelenség, ám a TikTok alkalmazás függőséget okoz a fiataloknál az algoritmus-vezérelt, folyamatosan megújuló videójavaslatokon keresztül, ami a felhasználók számának óriási növekedéséhez vezetett. A hatóság szerint a közösségi média a radikalizálódás gyorsítójává vált.

A muszlim influenszerek azt üzenik: „Itt vagyunk, erősek vagyunk és cselekedni fogunk.” A videókból nem hiányoznak a főszereplők és a mutatós díszletek sem. Dinamikus vágásokkal, vicces képregényelemekkel professzionális játékfilmek színvonalán terjesztik az iszlám tanításait és hangolnak a Nyugat és törvényei ellen.

Égnek a vonalak a tanácsadó központokban.

– Sokszor éjjel telefonálnak. Kétségbeesett szülők, akik attól tartanak, hogy a gyermekük radikalizálódott – mondja Thomas Mücke, a Violence Prevention Network ügyvezető igazgatója.

A szervezet több regionális és szövetségi szintű tanácsadó forródrótot üzemeltet. A Hamász Izrael elleni támadása óta megháromszorozódott a hívások száma, mondja Mücke, aki úgy tapasztalta, valamiért a lányok fogékonyabbak.

– A minap egy édesanya hívott, arról számolt be, hogy 12 éves lánya titokban áttért az iszlám hitre.

Mücke szerint gyakran így kezdődik. Ez az első figyelmeztető jel arra, hogy egy szélsőséges szervezet állhat a háttérben. A legtöbb telefonáló német, olyanok, akik 12–26 éves gyermekeik miatt aggódnak. Az iszlamista szervezetek mindenkit megpróbálnak megszólítani, hogy terjesszék az ideológiát. Az érzelmekre hatnak, szenvedő vagy haldokló gyerekek képeit mutogatják. A fiatalokat az erkölcsi tartalmakkal könnyű befolyásolni, sokan humanitárius segítségnyújtás szándékától vezérelve csatlakoztak az Iszlám Állam terrorszervezethez. Orvosnők, ápolónők, szociális munkások. A családi konfliktusok, a tinédzserkorra jellemző lázadás mind a radikalizálódás melegágya, mivel épp a megbecsüléssel, elismeréssel, érdeklődéssel tudják magukhoz láncolni a fiatalokat az iszlamista szervezetek. Függetlenül a szülők hivatásától, társadalmi szerepétől. Egy rendőr lánya éppúgy radikalizálódhat, mint egy tanár fia. Gyakori, hogy társaikon, baráti körükön keresztül szólítják meg a fiatalokat az iskolában. Meghívják őket, és bemutatják nekik az iszlám legszebb oldalát.

Mücke felsorolja a radikalizálódás legfontosabb jeleit: ezek közé tartozik, hogy a gyermek viselkedése hirtelen megváltozik, baráti köre kicserélődik. Abba akarja hagyni a tanulmányait. Többször hangoztatja, hogy az iszlámot tartja az egyedüli igaz vallásnak. Később elkezdi követni az iszlám előírásait, és megpróbálja megtéríteni a családját. Mücke sok olyan szülőről tud, akik már nem tudják elérni a gyerekeiket, mert megszakadt köztük a párbeszéd.

– A legfontosabb, hogy ne hagyják megszakadni a kommunikációt, ne engedjék, hogy konfliktusok alakuljanak ki a családon belül, és ne hidegüljenek el egymástól. A szülőknek készen kell állniuk a beszélgetésre és a megértésre, nehogy az az érzés alakuljon ki a fiatalokban, hogy a szülők ellenük vannak. Inkább az aggodalmat kell hangsúlyozni, nem tesz jót ilyen esetben, ha a gyerek úgy érzi, hogy elítélik a tettei vagy a meggyőződése miatt – tanácsolja Thomas Mücke.

Fenyegetőnek tartja a radikalizálódás mértékét Peter Neumann terrorizmus-szakértő is, aki a ZDF.de közszolgálati hírportálnak azt mondta, a terrorveszély az elmúlt tíz év során még soha nem volt ilyen nagy…