A páncélozott járművek gyártására és javítására szakosodott ukrajnai üzem beindítását korábban Armin Papperger, a Rheinmetall vezérigazgatója jelentette be. Közölte, hogy a német vállalat lőporgyár, lőszer- és légvédelmi rendszereket gyártó üzemek építését is tervezi.

Hirdetés

Peszkov nyugati politikusok azon állításaival kapcsolatban, amelyek szerint észak-koreai katonákat vezényeltek Oroszországba, azt mondta, „nincs mit hozzátenni ahhoz, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök a közelmúltbeli BRICS-csúcstalálkozót követő záró sajtótájékoztatón mondott ebben a kérdésben”.

Putyin akkor arra a felvetésre, miszerint műholdas felvételek szerint észak-koreai katonák tartózkodnak Oroszországban, azt mondta: a képek „komoly dolgok, és ha vannak ilyenek, az azt jelenti, hogy tükröznek valamit”. Hangsúlyozta, hogy az Oroszország és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti együttműködés a két ország belügye, és hogy a kétoldalú stratégiai partnerségről szóló szerződés negyedik cikkelyét mindkét fél minden kétséget kizáróan teljesíteni fogja.

„Az, hogy mit és hogyan fogunk tenni ennek a cikkelynek a keretében, már a mi dolgunk. Először is tárgyalásokat kell folytatnunk a szerződés negyedik cikkének végrehajtásáról” – mondta akkor az orosz elnök.

Korábban írtuk

Az orosz–észak-koreai szerződés negyedik cikke kimondja, hogy amennyiben az egyik fél ellen egy harmadik állam vagy több ország fegyveres támadást intéz, és a megtámadott háborús állapotba kerül, akkor a másik fél azonnal katonai és egyéb segítséget nyújt neki minden rendelkezésre álló eszközzel, és ezt az ENSZ Alapokmányának 51. cikkével, valamint Oroszország és a KNDK törvényeivel összhangban fogja megtenni.

Peszkov kedden kilátásba helyezte, hogy Oroszország bíróságon fogja megtámadni, ha a Finnországban lévő ingatlanjait elkoboznák egy Ukrajna által indított per eredményeképpen, és meg fogja védeni tulajdonosi érdekeit.

A szóvivő szerint a Nyugat megengedhetetlen „mentori nyilatkozatokat” és „visszataszító ultimátumokat” enged meg magának Georgiával kapcsolatban.

„Ezek természetesen abszolút olyan undorító megnyilvánulások, amelyek ellentmondanak az államközi kapcsolatok normáinak, és ezeknek megálljt kell parancsolni” – hangoztatta.

„Nekünk semmilyen jogunk, vágyunk vagy szándékunk sincs beavatkozni Georgia belügyeibe. Soha nem tettünk ilyet” – tette hozzá.

Alaptalannak nevezte és visszautasította az Oroszországot és Kínát ért vádakat, miszerint Moszkva és Peking a hurrikánokra való reagálás kapcsán lejáratja az amerikai hatóságokat.

„E vádak irigylésre méltó rendszeressége és változatossága egyre inkább arra késztet bennünket, hogy iróniával kezeljük őket” – fogalmazott a Kreml szóvivője.