„Ami a Putyin-Zelenszkij találkozót illeti, itt semmi sem változott. Senki sem akar pusztán a találkozó kedvéért találkozni. Ahhoz, hogy egy ilyen találkozó létrejöhessen, illetve hogy a találkozónak akárcsak a gondolata is napirendre kerüljön, dolgozni kell, és meg kell teremteni a legmagasabb szinten rögzíthető megállapodások alapjait. Erről egyelőre nincsen szó”- mondta.

Hirdetés

Peszkov az Izvesztyija című lapnak nyilatkozva kijelentette, hogy Putyin feltétlenül fel fogja keresni a Donyec-medencét, „amikor eljön az ideje”. Hozzátette, hogy Oroszország folytatja a régió helyreállítását.

Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve azt mondta: az ukrán fegyveres erők az elmúlt egy napban a front egyes szakaszain tovább próbálkoztak a támadással Mikolajiv-Krivij Rih irányából, és 12 harckocsit, 11 páncélozott harcjárművet és 8 egyéb páncélozott járművet, 6 nagykaliberű géppuskával felszerelt kisteherautót, valamint 210 katonát veszítettek. A tábornok szerint a Mikolajiv megyei Velike Artakive közelében három rakéta-, tüzérségi fegyver- és lőszerraktár is megsemmisült. A légierő és a légvédelem a régióban három ukrán Szu-25-öst lőtt le.

A szóvivő szerint tengeri indítású Kalibr manőverező repülőgépek a Dnyipropetrovszk megyei Karpovka falu közelében megsemmisítettek egy nagy katonai üzemanyagtárolót. Nagypontosságú levegő-föld fegyverek a donyecki régióban, Artemivszknél az ukrán 54. és a 93. gépesített dandár mintegy 250 katonáját ölték meg, és több mint tíz páncélozott és egyéb járművét tették üzemképtelenné, a Zaporizzsjai megyei Veszeljankánál pedig a 65. gépesített dandár 1. zászlóaljának mintegy száz harcosát és 15 haditechnikai eszközét semmisítették meg.

Korábban írtuk

A tábornok szerint nagy veszteségei miatt és a váltás hiányában az ukrán 53. gépesített dandár katonái megtagadták a harci feladatok végrehajtását, és csoportosan hagyták el állásaikat a donyecki régióban lévő Zajceve térségében.

A harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi csapatok a nap folyamán három ukrán vezetéspontot, 52 lőállásban lévő tüzérségi egységet, 161 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást támadtak, és egyebek között megsemmisítettek egy Buk-M1 típusú légvédelmi rakétaindítót. Az orosz légvédelem lelőtt 12 drónt, egy Tocska-U ballisztikus rakétát és 11 amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvető-lövedéket, utóbbiakat a kahovkai vízierőmű közelében.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 290 repülőgépet, 152 helikoptert, 1889 drónt, 373 légvédelmi rakétarendszert, 4845 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 825 rakétasorozatvetőt, 3369 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 5343 katonai járművet veszítettek.

Konasenkov szerint az elmúlt nap folyamán a Dnyipropetrovszk megyei, ukrán kézen lévő Marhanec felől 15 ukrán tüzérségi támadás érte Enerhodar várost és a zaporizzsjai atomerőmű területét, a húsz lövedékből három a nukleáris létesítmény területén csapódott be; az első az 1. számú speciális épület tetejét találta el, a második az épület és a második erőműegység között ért földet, a harmadik pedig a desztillált víz tárolására használt tartályok közelében robbant fel, a második erőműegység közelében. A tábornok szerint az orosz tüzérség a támadást elfojtotta, az atomerőmű körüli sugárzási szint pedig normális. A RIA Novosztyi hírügynökség szerint Enerhodart kedden is érték tüzérségi támadások. Az elektromos vezeték megrongálódása miatt a város áramellátása megszakadt.

Gyenyisz Pusilin, a szakadár Donyecki Népköztársaság vezetője a Rosszija 24 hírcsatornán kijelentette, hogy a donyecki régióban az ukrán erők az augusztus 29-én „felszabadított” Kodema visszafoglalásával próbálkoznak, de, mint mondta, a támadásaikat visszaverik.

Az ukrajnai Zaporizzsja megye orosz megszállás alá került Berdjanszk belvárosában a melitopoli rendőrség szerint kedden ismeretlenek felrobbantották Artyom Bargyin helyőrségparancsnok gépkocsiját. Sajtójelentések szerint a detonációt lövöldözés kísérte, Bargyint súlyos állapotban szállították kórházba. A helyi hatóságok a támadást terrorcselekménynek minősítették.

A nap folyamán a Donyec-medence több szakadár kézen lévő települését érte ukrán tüzérségi támadás. Az orosz védelmi tárca és a megszálló erők által támogatott hatóságok közléseit más források nem erősítették meg.

Az oroszországi Kurszk megye kormányzója közölte, hogy az ukrán határhoz közeli Tyotkino községet több mint húsz belövés érte. A község a transzformátor meghibásodása miatt áram nélkül maradt.

A megszállt dél-ukrajnai Herszon megye Moszkva-barát közigazgatása kedden bejelentette, hogy áttért az orosz jogrend alkalmazására.