Törökország lassan visszatér gyökereihez

A török csapatok már felsorakoztak az iraki határon. A világsajtó egy Irak-Kurdisztán elleni török offenzívárólcikkez. A törökök iraki beavatkozása, ha az valóban bekövetkezik, könnyen lángba boríthatja Irak utolsó békés régióját. A török tervek súlyos csapást jelenthetnek az eddig híresen jó török-amerikai barátságra is. Különösen, hogy az amerikai kongresszus éppen a kurdisztáni válsággal egy időben kezdte bolygatni az örmény népirtás ügyét.

Recep Tayyip Erdogan kényszerpályára került. A török miniszterelnök eddig minden tőle telhetőt megtett, hogy elkerülje a fegyveres beavatkozást Irak autonóm kurd területén. Szinte valamennyi Irakban fellelhető erővel tárgyalt már a Kurdisztáni Munkáspárt, a PKK (lásd keretes írásunkat) megfékezéséről. Irak autonóm kurd területének vezetői azonban rendre visszautasították Ankara kérését, nem voltak hajlandóak fellépni a földjükön táborozó PKK-gerillák ellen. A Núri al-Máliki vezette iraki kormányzat meglehetősen korlátozott erejéből csupán üres ígéretekre futotta, és az amerikai erők sem siettek véget vetni a PKK iraki ténykedésének, mivel ahhoz Közép-Irakban állomásozó erőik egy részének be kellett volna vonulnia a kurd területre. Ezzel pedig kockára tették volna az iraki kurdokkal ápolt jó kapcsolatukat és káoszt szítottak volna Irak egyetlen békés régiójában. Az események azonban másképpen alakultak. Október első hetében a PKK 15 török katonát és 12 civilt ölt meg az iraki határ közelében fekvő Sirnak városában. A török média szerint ezzel 97-re emelkedett a 2007-ben megölt katonák száma. A PKK egyre gyakoribb akciói miatt a törökországi kemálista jobboldal és a belföldi sajtó óriási nyomást gyakorolt és gyakorol a kormányra, hogy az lépjen fel határozottan a gerillák ellen. Erdogan így nem tehetett mást, mint hogy a parlament beleegyezését kérte a hadműveletek Irakra való kiterjesztéséhez. Az pedig a múlt héten kimondta az igent.

A lázadók elleni szigorú katonai fellépésnek azonban súlyos belpolitikai következménye lehet a Törökországot kormányzó AKP számára. Törökország Iraki határvidékein jelentős kurd kisebbség él. Erdogan párjának kurdpolitikája eddig jó úton haladt. Az kormányzó iszlámisták ugyanis nem a lassan egy évszázados atatürki modellt követik, hanem mérsékelten, mondhatni európai módon állnak a kurd és az örmény kérdéshez. Míg az előbbi török nacionalista alapon képzeli el Törökország felépítését, magyarán a törökön kívül nem ismer el más nemzetiséget, addig az utóbbi egy neo­oszmán ideát követ, amely az egykori Oszmán Birodalomhoz hasonlóan minden népnek és felekezeti kisebbségnek életteret adna Törökországban.

Az AKP kurd politikája sokkalta integránsabb és egyben liberálisabb a korábbiaknál. A legutóbbi választásokon 15 éve először újra bekerültek kurdbarát politikusok a törvényhozásba. Az AKP kurd területeken induló, kurd származású jelöltjei pedig jobban szerepeltek a független kurd jelölteknél. Török célpontok elleni támadásaival a PKK talán éppen ezt a lassan épülő harmóniát próbálta megbontani, hiszen törökországi testvéreik és Ankara viszonyának javulásával egyenes arányban romlik az ő népszerűségük. A török hadsereg iraki kalandja azonban könnyen megronthatja a török kormány népszerűségét a kurdok körében. Tayyip Erdogan török miniszterelnök kijelentette, hogy akciók során tiszteletben fogják tartani Irak szuverenitását és kizárólag a kurd szakadárok állásait támadják.

Erdogan valószínűleg komolyan is gondolja, amit mondott. A túl sok civil áldozattal járó akciók ugyanis belföldön is feszültséget szülhetnek a kormány és az őt eddig támogató kurdok közt. Hogy a támadás meg fog történni, ahhoz már semmi kétség nem fér. Valószínű azonban, hogy a török hadsereg szárazföldi hadműveletek helyett légicsapásokra korlátozza majd a PKK elleni támadásait. Ezt támasztja alá Tayyip Erdogan CNN-nek adott nyilatkozata, amelyben a PKK ellen ez idáig vívott harcokat illetően kijelentette: „Eddig huszonnégy katonai akció volt. Ezek azonban nem hozták meg a várt eredményt. Ezt a tényt számításba fogjuk venni.”

A törökök iraki beavatkozása megbolygatta a nemzetközi politikai életet. Az Egyesült Államok ellenezte a török hadsereg észak-iraki akcióit. A korábbi külügyi tanácsadó, Brent Scowcroft Ankarába utazott lobbizni a török akció megakadályozására. Hogy a szellemet visszagyömöszölje a palackba, „a sérelmekhez képest egyenlő válaszként” definiálta a török hadsereg eddigi akcióit. Az amerikaiak aggodalma érthető. Ha a dolgok rosszul alakulnak a török beavatkozással, az eddig békés Észak-Irak is lángba borulhat. De az Egyesült Államok már eddig is sokat veszített. A határ menti konfliktusok miatt az olaj hordónkénti ára minden eddigi rekordot megdöntve 92 dollárra ugrott fel.

Ami a török-amerikai viszonyok egyengetését illeti, Scowcroftnak igen nehéz dolga van. Az észak-iraki kérdés mellett más téren is törés mutatkozik az eddig híresen jó török-amerikai kapcsolatokban. Amerikai – többségben demokrata – törvényhozók egy része indítványt terjesztett be a XX. század eleji, „örmény holokausztnak” is nevezett esemény „népirtásnak” minősítése érdekében. Közismert, hogy a történészek zöme úgy véli, 1915-ben a török állam szisztematikusan irtott ki másfél millió örményt. A török kutatók ezzel szemben azt állítják, hogy ez csak az Oszmán Birodalom összeomlását követő káosz velejárója volt, amelyben az örmények mellett legalább ennyi török is meghalt. Törökország hagyományosan tabuként kezeli az ügyet. Belföldön, a 301-es úgynevezett „hazafias törvény” értelmében három évig terjedő börtönnel sújtható, aki bolygatja az örmény vagy a kurd kérdést.

Az Egyesült Államokban székelő örmény lobbi már évek óta sikertelenül próbálja rávenni az amerikai törvényhozást arra, hogy minősítse nép­irtásnak az 1915-ös népirtást. Most azonban megszerezték a terveikhez szükséges szerény támogatói többséget a Külügyi Bizottságon belül. A siker nyitja a közelgő elnökválasztásban rejlik. A lobbi ugyanis igen erős Kalifornia, New Jersey és Michigan államokban, melyek stratégiai fontosságúak a demokraták számára a 2008-as elnökválasztáson való győzelemhez. A belpolitikai csatározások azonban ezúttal az ország külpolitikai ambícióit fenyegetik. A török elemzők értetlenségüknek adnak hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok miért próbál előcitálni egy már a történelem homályába merült eseményt, amikor a Washington által már korábban népirtásnak minősített darfuri konfliktus – az is népirtás volt – ügye máig megoldatlan.

Abdullah Gül török elnök egyértelműen megüzente: „a két ország kapcsolata komoly bajba kerülhet” ha az amerikaiak továbbra is bolygatják az örmény népirtás kérdését. A miniszterelnök külügyi tanácsadója Egemen Bagis pedig „történelmi hiba elkövetésének” nevezte az amerikai kezdeményezést. Tayyip Erdogan miniszterelnök egyébként a kurd kérdéshez hasonlóan az örmény népirtás ügyéhez is rugalmasabban áll, mint az őt megelőző vezetők. A kemálista politikai erők a korábbi örmény-politikával való szakítás esetén hazafiatlansággal vádolnák a miniszterelnököt. Ezért Erdogan igyekszik eleget tenni a belföldi elvárásoknak. Ankara tavaly megszakította katonai kapcsolatait Párizzsal, amikor az büntethetővé akarta tenni a népirtás tagadását. Bush elnök élesen ellenezte a kongresszusi tagok kezdeményezését. Az amerikai elnök aggodalma érthető. A NATO-tag Törökország közreműködése nélkül az iraki hadjárat könnyen befulladhat. Az amerikai csapatok légi utánpótlásának 70 százaléka a hadsereg által használt üzemanyagnak pedig harmada Törökországon keresztül jut el Irakba. A légierő emellett stratégiai bázist üzemeltet az ország területén.

A török-amerikai viszony hűvössé válása akár új korszakot is hozhat Ankara számára. Elemzők egybehangzó véleménye szerint Törökország nagy léptekkel halad a neo-oszmán restauráció útján és igen jó eséllyel pályázik arra, hogy történelmi elődjéhez hasonló regionális erővé nője ki magát. Erdogan például rendszeresen látogatja Közép-Ázsia türk nyelvű országait, ahol befolyása egyre nő. Mindebben pedig Brüsszel is támogatja, hiszen az Európai Unió földrajzi és történelmi okokból kizárólag Törökországon keresztül tud befolyást szerezni az említett olajban és földgázban gazdag térségben, melyért egyébként Washington és Moszkva is verseng. Ankara emellett Dél felé is egyre hatékonyabban terjeszti ki hatáskörét. Október 17-én Bassár al-Aszad szír elnök 2004 óta először Törökországba látogatott ahol „Törökország legitim jogának” nevezte az Irakban rejtőző kurd lázadók elleni akciókat. A két ország közti gazdasági kapcsolatok igencsak fellendültek az elmúlt években. A szír gazdasági minisztérium adatai szerint az elmúlt két évben több mint 30 török vállalat fektetett be Szíriában összesen 150 milliárd dollár értékben. A nemzetközileg elszigetelt Damaszkusznak Irán mellett Törökország lehet az új mentsvára.

Törökországnak tehát egyre kevésbé van szüksége az Egyesült Államok barátsága. Az ország gazdasága bármely európai uniós országénál nagyobb ütemben fejlődik. Ankara kegyeiért Brüsszeltől, Moszkván át egészen Pekingig mindenki verseng. Washington barátsága emellett igencsak terhes az iszlámista török kormányzat számára. 2003-ban az AKP népszerűségét komolyan megingatta, hogy átengedte az ország légterét az amerikaiak számára. A legutóbbi, 2007-es felmérés szerint a törökök 81 százaléka ellenzi az Egyesült Államok politikáját. Az örmény holokauszt bolygatása pedig mindenképpen tovább szítja az Amerika-ellenes érzelmeket. Az amerikai külügyminisztérium ezért óvatosságra intette a Törökországban tartózkodó amerikai állampolgárokat a határozat elfogadása esetén.

Sayfo Omar

Kurdisztáni Munkáspárt (PKK)

A marxista alapokon nyugvó szervezetet Abdullah Öcelán alapított az 1970-es évek végén. Célja az önálló Kurdisztán megteremtése volt, mely Törökország, Szíria, Irak és Irán kurd-lakta területeit foglalná magába. A Szovjetunió felbomlását követően a szervezet hátat fordított kommunista múltjának és iszlámista gúnyát öltött magára. A szakadár csoportot Törökország, az Egyesült Államok és a NATO mellett az Európai Unió is terrorszervezetnek minősítette. 1984 óta több mint 30 ezer ember vesztette életét a török hadsereg és a PKK harcaiban, illetve a szervezet által elkövetett merényletekben. 1999-ben a török hatóságok letartóztatták Abdullah Öcelánt.

Az Egyesült Államok iraki bevonulását követően a PKK harcosai Irak autonóm kurd területeire menekültek. Ankara szerint közel háromezer PKK-harcos állomásozik Észak-Irakban. Törökországban a felmérések szerint a szervezet folyamatosan veszít támogatottságából a kurd népesség körében.