A letűnt álom nyomában

Az amerikai álom addig él, amíg vannak, akik hisznek benne – mondja Balogh Máté, a debreceni egyetem kutatója. A jelek pedig azt mutatják, hogy az a sok százezer illegális bevándorló, akik évente átlépik a déli határt, még mindig az ígéret földjeként tekintenek az Egyesült Államokra. Becslések szerint húszmillió külföldi él illegálisan az USA területén, számuk pedig egyre nő, csak tavaly 2,5 millióan szöktek át a mexikói határon. Donald Trump elnöksége alatt csak mérsékelni tudták az illegális határátlépések számát, megállítani nem.

A migráció fokozódásával párhuzamosan az amerikai társadalom egyes rétegei menthetetlenül lecsúsznak. A középosztály aránya az 1972 és 2021 közötti 61-ről mára 50 százalékra csökkent, egy kormányzati jelentés szerint pedig 2023-ban 12 százalékkal, azaz közel 70 ezer fővel emelkedett a hajléktalanok száma. Mindezek ellenére az Egyesült Államok továbbra is a világ leggazdagabb országa, az egy főre jutó bruttó pénzeszközállomány hétszerese a globális átlagnak. Milyen folyamatok zajlanak az amerikai társadalomban, mi történt az amerikai álommal?

Dolgozó szegények

Az amerikai álom a kálvinista társadalomfelfogás talaján szökkent szárba. Eszerint az érvényesülés feltétele a munka. A XIX. század végén és a XX. század elején működött a recept, a társadalmi mobilitás az Egyesült Államokban nagyobb volt, mint Európában. Még a szovjet társadalomtudományi tankönyvek is elismerték, hogy Amerikában azért nem alakult ki erős munkásmozgalom, mert a tehetséges munkásokból nem kommunisták, hanem kisvállalkozók lettek.

– Az ország történelme során az amerikaiak azt tapasztalták meg, hogy minden egyes nemzedék jobban él, mint az előző. A mostani generációk életében azonban negatív fordulat következett be – magyarázza a kutató.

Amerika jelen valósága fényévnyi távolságra került attól az ’50-es évekbeli idilltől, amikor egy férfi egyetlen keresőként el tudta tartani a családját, a nő otthon maradhatott, a gyerekeket iskoláztatták, miközben autót tartottak, és fizették a ház részleteit. Napjainkra megszokottá vált, hogy dolgozó emberek tömegei éljenek a saját kocsijukban, miközben esélyük sincs rá, hogy fordítsanak sorsukon. Balogh Máté szerint a probléma a nagyvárosokra jellemző leginkább, ahol az utóbbi években irdatlanul megugrottak az ingatlanárak, sokak fizetése egyszerűen nem elég a megélhetésre és lakhatásra. A kutató hangsúlyozza, hogy az autójukban lakó emberek nem számítanak a klasszikus értelemben vett hajléktalanoknak, speciálisan amerikai élethelyzetről van szó esetükben, amelybe önhibájukon kívül kerültek. Az alacsonyan képzett rétegek körében egy állás ma már nem elég a megélhetésre, a többség legalább két helyen dolgozik, hogy egy szerény lakást bérelhessen. A feszültségeket növeli, hogy az illegális bevándorlóknak sok esetben az állam biztosítja a lakhatást, közben a született amerikaiak munka mellett is utcára kerülhetnek. Az egyedülálló szülők helyzete a legnehezebb, a gyermekek iskoláztatása még a középosztály tagjait is komoly kihívás elé állítja. A szegények előtt nyitva álló állami iskolák színvonala pedig éppen arra elég, hogy szavatolja a következő generáció nyomorát is. Az egészségügyi biztosításból szintén milliószámra szorulnak ki az emberek, hiszen akiknek már a lakhatás is elérhetetlen álom, azok jó eséllyel a drága orvosi ellátást sem tudják megfizetni.

Függők és hajléktalanok

A fedél nélkül élők számának drámai növekedésére magyarázatot adhat, hogy a közép-nyugati államokban valóságos opiátjárványról beszélnek a szakértők, amely a kétezres években vette kezdetét, és mára ért el egy kritikus pontot. A probléma hátterében felsejlik a gyógyszeripai lobbi felelőssége, amely arra ösztönözte az amerikai orvosokat, hogy erős opiáttartalmú fájdalomcsillapítókat, Vicodint, Oxycontint írjanak fel akár triviális sérüléseket kísérő fájdalmak enyhítésére is. A kékgalléros munkások egy idő után az utcáról szerezték be a gyógyszereket, illetve helyettesítő termékként drogokat kezdtek használni.

– Vannak olyan demográfiai csoportok, ahol a drogtúladagolás a leggyakoribb halálozási ok – mondja Balogh Máté.

A The New York Times egy cikke szerint évente több tízezren, átlagosan naponta 115-en halnak meg fájdalomcsillapító-túladagolásban. A súlyos függőségek mögött azonban társadalmi problémák húzódnak meg. A rozsdaövezet-államokban iszonyú problémát jelent a munkanélküliség. Nem véletlen, hogy az opiátjárvány jellemzően a fehér alsó középosztály tagjait érinti legsúlyosabban.

– Nem a tipikus drogosokra kell gondolni, hanem olyan emberekre, akik dolgozni járnak, gondoskodnak a családjukról – mondja a kutató.

Az ópiumtartalmú gyógyszerek és a szegénység gyúelegyet alkot. A kilátástalanság miatt sokan egyre mélyebbre csúsznak a függőségekben, ami végül a családok széteséséhez és egyes tagjainak hajléktalanná válásához vezet. Az otthonukat elvesztők sok esetben Kalifornia és Arizona nagyvárosait, Los Angelest, San Franciscót vagy Phoenixet célozzák meg.

– Sokkal jobb Kaliforniában hajléktalannak lenni, ahol télen is 13 fok van, mint Chicagóban, ahol mínusz 20 – emlékeztet rá Balogh Máté.

Két Amerika

Az említett államokban a szociális rendszer is csalogató. Így azonban a hajléktalanválság az ország egyes pontjaira koncentrálódik, az Egyesült Államok egyes részein alig látni fedél nélkülieket, míg bizonyos nagyvárosaiban tízezrek laknak az utcán. San Franciscóban például a frekventált belvárost is elárasztják a hajléktalanok, a demokrata vezetés azonban vonakodik fellépni ez ellen, mivel a dúsgazdag kaliforniai elit saját jóléte felett érzett bűntudata miatt a sátortáborok fenntartása mellett lobbizik. A helyzet kétarcú voltát mutatja, hogy mikor néhány hete a kínai elnök, Hszi Csin-ping San Franciscóba látogatott, a városi hatóságok a vizit idejére eltüntették az utcákról a hajléktalanokat, a szemetet, az emberi ürüléket, a drogosok fecskendőit.

– Sokakban felmerült a kérdés, hogy amennyiben ezt így is lehet, akkor miért nem így csinálják mindig – mondja Balogh Máté.

A belső migráció nyomán az amerikai népesség tulajdonképpen helyet cserél, a társadalom pedig lassan kettészakad. A lecsúszott rétegek a sűrűre font szociális hálót biztosító, jellemzően demokrata vezetésű államokat választják. A középosztály és a dolgozói rétegek tagjai ezzel szemben oda vándorolnak, ahol munkahelyek létesülnek, azaz a republikánus államokba, ahol alacsonyak az adók, így Texasba és Floridába.

– Az amerikai társadalom megosztottságát erősíti, hogy a különböző világnézetű emberek immár fizikailag is elkülönülnek egymástól. Nem gazdag és szegény, hanem baloldali és jobboldali államok jönnek létre – magyarázza Balogh Máté.

Sokak olyan republikánus államokba költöznek, ahol biztonság és rend van, egy ideje pedig szemponttá vált a letelepedési célpont kiválasztásában, hogy az adott állam vagy megye milyen mértékben fertőzött woke ideológiától.

Problémát okoz az is, hogy az amerikaiak bizalma érzékelhetően kezdett megrendülni saját politikai rendszerükben. A tehetősek helyzete is jelentősen megváltozott, sok államban az adók olyan mértékben nőttek az utóbbi években, hogy egy jól menő cég idősödő tulajdonosa már nem tud nyugdíjba vonulni, mert ha eladná a cégét, akkora adóterheket kellene megfizetnie, amelyek után többé nem volna képes fenntartani korábbi életszínvonalát. Közben az állam részesedése a gazdaságban egyre nő, holott az „amerikai álom” egyik pillére éppen az alacsony állami szerepvállalás.

Az átlag munkás azt érzi, hogy a kormány nem foglalkozik az ország problémáival. A kutató szerint ez az általános vélekedés a magyarázata Donald Trump népszerűségének is. Amikor ugyanis az ipari termelést kiszervezték Kínába, a fehér dolgozók tömegei vesztették el megélhetésüket, az állam pedig nem mutatott érdeklődést a kékgallérosok problémái iránt. Ezután a hagyományosan a Demokrata Párthoz húzó közép-nyugati államok Trump mellé álltak. A globalizáció vesztesei így álltak bosszút az eliten. A probléma azonban azóta sem oldódott meg. Milliókat fenyeget a szegénység, közben az emberek elképedve látják, miként röpködnek a milliárdok, amikor más országok vagy bankok és nagy cégek megmentéséről van szó.

– Az emberek azt élik meg, hogy a kisvállalkozásokat, a munkahelyeket senki nem menti ki, amikor bajba kerülnek – summázza Balogh Máté.

Az átlag amerikai egyre kevésbé támogatja, hogy Washington dollármilliárdokat költsön Ukrajnára és Izraelre, miközben a határvédelemre nincs pénz a költségvetésben. 2001. szeptember 11-e után a többség még támogatta az afganisztáni hadműveleteket, illetve az iraki bevonulást is, mára azonban egyre nagyobb számban utasítják el az amerikaiak, hogy hazájuk világcsendőri szerepet vállaljon.

A hadsereg is egyre nehezebben rekrutál fiatalokat. A szegényeknek elvileg özönleniük kellene a kiszámítható megélhetést és karriert kínáló hadseregbe. A transznemű admirálisok megjelenése azonban éppen azt a réteget idegeníti el a hadseregtől, amely hajlandó volna egyenruhát ölteni.

Az amerikai állam viszonyait taglaló elemzések időnként azt sejtetik: a politikai és gazdasági elit érdektelenségét az magyarázza, hogy az ország gazdasági és katonai szuperhatalmi pozíciója már nem függ a fehér vagy fekete munkások jólététől vagy elégedettségétől. A bevándorlóréteg olcsón biztosítja azt a humán erőt, amire az Egyesült Államok működtetéséhez feltétlenül szüksége van.

Balogh Máté elmondása szerint az elit attitűdje 2024-ben is Donald Trump malmára hajtja a vizet. A volt elnök nem lenézéssel tekintett a fehér vagy bármilyen etnikumú munkásosztályra, hanem a nyelvükön szól, felvetve azokat a problémákat, amelyek érintik őket. Az „America first” hozzáállás pedig a többség szája íze szerint való. Balogh Máté szerint hatalmas hiba lenne, ha mondvacsinált indokokkal elgáncsolnák Donald Trump elnökjelöltségét.

– A republikánusok favoritjának ellehetetlenítésével az embereket nem ültetik vissza a tv-képernyő elé CNN-t nézni. Félő, hogy egy nap olyan valaki szerzi meg az amerikaiak támogatását, aki valóban megtestesíti majd mindazt, amivel eddig teljesen igazságtalanul vádolták Donald Trumpot – figyelmeztet végül egy lehetséges veszélyre Balogh Máté.