A londoni városháza által ismertetett szombati nyilatkozatában a munkáspárti polgármester kijelentette: a legnagyobb felfordulás a londoni St. Pancras pályaudvaron várható, innen indulnak ugyanis a brit fővárost Párizzsal, Brüsszellel és több más európai célállomással összekötő Eurostar szuperexpresszek.

Hirdetés

Khan szerint az EES-rendszer bevezetése után a pályaudvaron hatalmas sorok alakulhatnak ki csúcsidőszakokban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) egyenes következményeként, és a konzervatív párti kormány nem háríthatja el felelősségét ebben az ügyben.

Tavaly 18,6 millióan utaztak a Eurostar expresszvonatokon, 22 százalékkal többen, mint 2022-ben.

Az EES-mechanizmus a tervek szerint – többszöri halasztás után – októberben lép hatályba, és előírja az Európai Unió területére kívülről belépőknek az előzetes regisztrációt, egyebek mellett fotó és biometrikus útiokmányadatok beterjesztését.

Korábban írtuk

A brit EU-tagság négy évvel ezelőtt megszűnt, így az EES-rendszer előírásai a jelen állapot szerint külső országként Nagy-Britanniára is vonatkoznak.

Az EES-rendszer várható nagy-britanniai következményeire nemrégiben brit turisztikai, hajózási és közigazgatási szervezetek is figyelmeztették a brit kormányt összehangolt, együtt beterjesztett tanulmányaikban.

A délkelet-angliai Kent megye tanácsa – amelynek hatáskörébe tartozik Dover, a világ legforgalmasabb teher- és kompkikötője – azt emelte ki, hogy a legrosszabb, de „az észszerűség határain belül maradó” forgatókönyvek 14 órás várakozást sem zárnak ki a doveri kikötő és a kontinens közötti turistaforgalomban.

A Nagy-Britanniát és a kontinenst összekötő vasúti Csatorna-alagút üzemeltetője, a Getlink azt hangsúlyozta tanulmányában, hogy becslése szerint a biometrikus adatok felvételével járó regisztráció minden egyes utas esetében 5-7 perccel hosszabbítja meg a határátlépési procedúrát.

Az emiatt várható halmozott késések illusztrálására a Getlink hangsúlyozta: a Csatorna-alagútban közlekedő személyautó- és teherjármű-szállító vonatokon évente tízmillió utas és 1,6 millió kamion kel át, és a vasúti alagút az EU és Nagy-Britannia kereskedelmi forgalmának 26 százalékát bonyolítja le.