Londonban a gyilkosságok száma több mint 27, míg a rablásoké több mint 33 százalékkal növekedett Sadiq Khan, London pakisztáni származású polgármesterének tavaly előtti beiktatása óta – írja a 888.hu a Breitbart brit kiadása alapján.

Fotó: shutterstock.com, illusztráció

A bűnözési ráta emelkedésének ellenére Sadiq Khan úgy gondolja, ő egyáltalán nem felelős a történtekért. A problémát azzal bagatellizálja el, hogy ez az egész szigetországot érintő probléma, nem lehet kijelenteni, hogy csak Londonban történne ennyi gyilkosság.

London pakisztáni származású polgármestere szerint ő az égegyadta világon semmi hibát nem követett el, nincs oka a lemondásra. Az LBC rádiónak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy ő a gyilkossági hullám előtt kiadott egy stratégiát, ami működik, hiszen anélkül sokkal rosszabb lenne a helyzet.

Az előrejelzések rámutattak, hogy a közeljövőben Londonban tovább fog emelkedni a személy elleni erőszakos bűncselekmények száma – írja a 888.

A városvezető szerint még mielőtt átvette volna a pozíciót, észlelte, hogy egyre több a késsel és egyéb gyilkos eszközzel elkövetett brutális bűncselekmény, ezért még tavaly benyújtott egy stratégiát. Többen is kritizálják Khant azzal kapcsolatban, hogy a nagy ötlete egyelőre nem nagyon vált be. „Csak két éve vagyok főpolgármester, sokkal rosszabb lenne a városban a helyzet, ha nem adnék ki évente újabb és újabb tervezeteket” – mondta.

A teljes cikk a 888.hu-n olvasható.

demokrata.hu