Fotó: MTI/EPA/Orosz külügyminisztérium
Hirdetés

A Hszinhua kínai hírügynökségnek nyilatkozva kijelentette, hogy az ukrajnai „különleges hadművelet továbbra is a terveknek megfelelően halad, és minden kitűzött célunkat el fogjuk érni ellenfeleink ellenállása dacára”.

A külügyminiszter azt állította az interjúban, hogy a háború február 24-i kezdete óta egymillió embert menekítettek ki Ukrajnából Oroszországba, és közöttük 120 ezer külföldi van, ezen belül körülbelül 300 kínai.

Lavrov közölte, hogy az orosz és az ukrán fél között „csaknem mindennap vannak tárgyalások, de a haladás nem megy könnyen”. Emiatt részben „a kijevi hatalom nyugati támogatóinak harcias retorikáját és lázító cselekedeteit” okolta.

Az AP hírügynökség itt megjegyezte, hogy az orosz állami tévé egyik péntek esti adásában egyes meghívott vendégek azt javasolták, hogy Oroszországnak atomfegyvert kellene bevetnie a konfliktusban.

Korábban írtuk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy lengyel újságíróknak adott interjújában azt állította pénteken, hogy az orosz erők mintegy ötszázezer ukránt vittek erőszakkal és jogellenesen Oroszországba – emlékeztetett a Reuters hírügynökség, amely hozzátette, hogy sem Lavrov, sem Zelenszkij állítását ebben a kérdésben nem lehet egyelőre ellenőrizni.

Az orosz hadsereg szombaton is erős nyomás alatt tartotta a dél- és kelet-ukrajnai régiókat, különösen az északkeleti Harkiv környékét, ahol minden lehetséges eszközzel fokozni akarja katonai fölényét, és ahol Kijev ezzel szemben saját taktikai sikerekről számolt be – írta az AFP hírügynökség az ukrajnai háborúról szóló összefoglaló jelentésében.

Az ország második legnagyobb városából, Harkivból – amelyet hetek óta ostromol az orosz tüzérség – hatalmas robbanásokat lehetett hallani szombatra virradóan. Pénteken napközben életét vesztette legalább egy ember és több megsebesült a városban a helyi katonai igazgatás közlése szerint. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elismerte, hogy ebben a régióban súlyos a hadihelyzet. Szerinte ennek ellenére taktikai sikereket érnek el.