A negyedik birodalom előérzete

A német belpolitikai válság elől Angela Merkel előremenekül: a Német Egyesült Államok létrehozásán dolgozik. Egy olyan föderatív állam megteremtésén, amelynek ugyan Európai Unió a neve, de valójában nem Brüsszel, hanem Berlin dominanciája alatt áll. Ha sikerül, a nagyot és a még nagyobbat bukó birodalomépítők sorába lép.

Fotó: MTI

A XX. században Németország már két ízben tett kísérletet arra, hogy kiélje birodalmi ambícióit, mindkétszer sikertelenül. A vereség oka, hogy Európát ugyan meghódította, de nem számolt a nagyhatalmak erejével, elsősorban Amerikával, és elhitte, hogy Moszkvát is le tudja győzni. A kétszer világháborút kirobbantó, kétszer legyőzött, felégetett, porig rombolt, végül kettészakított ország újra feltámadt a hamvaiból, és Henry Kissinger szavait idézve, a probléma nem változott: Németország ma is túl kicsi ahhoz, hogy globális szereplő legyen, de túl nagy, hogy beálljon az európai nemzetek sorába.

Az egyik ok, ami miatt Németország újra birodalmi ambíciókat dédelget, hogy lassul a német gazdaság. A német szövetségi statisztikai hivatal adatai szerint idén a növekedés szinte teljes mértékben a belföldi kereslet élénkülésének az eredménye. A második negyedévben már csak 0,4 százalékkal nőtt a német nemzeti össztermék, az erős belső fogyasztás és a nagyobb állami kiadások hatására. Csökkent az ipari termelés és az export. Ez vészjósló tendencia.

„Senki ne vegyen biztosra újabb ötven év békét Európában!” – hangzott el hét éve a sötét merkeli prófécia, amikor nyakig ült az eurózóna válságában a német kancellár, aki minden bizonnyal a jövőbe lát, mivel igényt tart arra, hogy ő formálja a jövendőt… Ne tévesszen meg senkit a polkorrekt ideológiai felhang. Ma az úgymond határok nélküli nyílt társadalom eszméje tartja fogva a gondolatok szabad áramlását. Azelőtt a nemzeti szocialista eszmék mögé sorakoztak fel. Majd jöttek Marx tanításai, megfertőzve a keletnémeteket, akikről a kór nyugatra is átterjedt. Ám az ideológia nem cél: az ideológia olyan fegyver, amelynek előbb-utóbb áldozatul esik minden megszállott.

A németországi ellenzék egyetlen valódi képviselője, az AfD évek óta demokráciadeficitről, a jogállamiság végéről beszél. Nem véletlenül. A Berlinből irányítandó Európai Egyesült Államok demokratikus eszközökkel nem teremthető meg, mert Európa sokszínű, és szuverén nemzetállamokból áll. Itt elsősorban a szuverén szón van a hangsúly, mivel Németország maga is sokszínű. A harmincéves háború lezárásaként aláírt 1648-as vesztfáliai béke évszázadokra bebetonozta Németország struktúráját. A regionális autonómiákon alapuló föderalizmus (korábban fejedelemségek, érsekségek, ma önálló tartományok) struktúrája máig megmaradt. A ma is nagyfokú autonómiával rendelkező tartományok között belső munkamegosztás és verseny alakult ki. Egy olyan belső motor, amely a német gazdaság erejét adja.

Merkel elérkezettnek látta az időt, és eléggé biztosnak a pozícióját arra, hogy leszámoljon az ellenfeleivel. Az Egyesült Királyság távozása az unióból Berlin mozgásterét tovább növelte. A Macron vezette Franciaország pedig önként átengedte a vezető szerepet legnagyobb riválisának. Merkel ügyesen sakkozik, csak az a baj, hogy emberekkel teszi – ezt vetette a legutóbb a szemére Jörg Meuthen, az AfD elnöke. A kancellár már a megfelelő csomagolásra sem ügyel. Minden létező pozícióba a saját emberét ülteti. Manfred Weber például a következő európai bizottsági elnöki poszt várományosa (leendő szerepét annyira komolyan veszi, hogy már villámgyorsan át is öltözött: bajor kollégáitól eltérően még a Magyarországot elítélő Sargentini-jelentést is megszavazta). Akárcsak az ifjú reménység, az osztrák Sebastian Kurz, aki szintén megértette Berlin és az idők szavát.

Magyarországot viszont sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja. Hazánk Merkel hegemón törekvései útjában áll. Ezért kellett elítélni, ezért íratták Sargentinivel a fércmunkát, és ezért szeretnék a Fideszt páros lábbal kirúgni az Európai Néppártból. A kancellár asszony annyira megsértődött, hogy állítólag már fel sem veszi a telefont, ha a magyar miniszterelnök hívja.

Csakhogy van két bökkenő: egy külpolitikai és egy belpolitikai. Magyarország nem fogja átadni sem Berlinnek, sem Brüsszelnek a kapukulcsot, és nem mond le az uniós szerződés alapján egyébként nemzeti hatáskörbe utalt határvédelemről. Ebben vélhetően nincs egyedül. Az EU külső határain fekvő országok közül Spanyolország, Görögország és Olaszország is ellenzi Juncker új javaslatát, a Frontex által kontrollált központi határvédelmi rendszert.

A másik bökkenő az egyre erősödő német belpolitikai válság, ami ismét koalíciós válsággal fenyeget, két héttel a bajorországi tartományi választások előtt. A chemnitzi tüntetések láttán a kormány szócsöveként működő, egyenirányított német média, amelyet már csak „hazugsajtóként” emleget a nép, faji alapú hajtóvadászatról, hitleri karlendítésekről, náci masírozásról cikkezett, összevágott, hamis videók keringtek a világhálón, hogy bemutassák, az AfD és a chemnitzi nácik eszközként használták Daniel H. halálát szélsőséges indulataik kiélésére.

Ekkor a német Alkotmányvédelmi Hivatal vezetője, Hans-Georg Maassen nyilvánosan kijelentette, hogy a titkos­szol­gá­lat­nak nincsenek információi arról, hogy Chemnitzben hajtóvadászatokat tartottak volna, és kétségbe vonta egy külföldinek tűnő embereket üldöző, németeket ábrázoló kisfilm eredetiségét. E kijelentésével szembefordult a kancellárral, aki mindvégig hajtóvadászatról beszélt. Az SPD és több kis párt Maassen távozását követelte, mert szerintük Maassen hazudott. Horst Seehofer viszont kiállt a nemzetbiztonsági szolgálat vezetője mellett, aki így német módra felfelé bukott: bár igazat mondott, mégsem rúgták ki, nem is védték meg, hanem kimenekítették. A belügyminisztérium államtitkáraként folytatja munkáját.

Közben Chemnitzben továbbra is feszült a helyzet, miután három héttel a gyilkosság után szabadlábra helyezték a késelés egyik eddig előzetesben lévő gyanúsítottját. A Daniel H. meggyilkolásával gyanúsított, 22 éves Yousif A.-t ügyvédje késérére helyezték szabadlábra. A hír hallatán újra fellángoltak a tüntetések: mintha benzinnel locsolnák az izzó parazsat…

Németország válaszút előtt áll. Választani viszont az emberek fognak. Mégpedig arról, hogy felnőjenek a feladathoz, hogy betöltsék Európában az őket megillető szerepet, kijózanodjanak és visszatérjenek az alapító atyák, köztük Konrad Adenauer örökségéhez, a keresztény gyökerekhez, az erős, független nemzetállamok szoros együttműködésén és egymás kölcsönös tiszteletben tartásán alapuló Európához, vagy továbbmenjenek a negyedik birodalom felé vezető úton, beteljesítve Thilo Sarrazin próféciáját: Németország felszámolja önmagát. És súlyánál fogva magával rántja Európát. Szerencsésebb esetben csak a nyugati felét. Ez már a májusi EP-választások tétje lesz.