Robert Habeck az első magas rangú európai tisztviselő Pekingben azóta, hogy Brüsszel komoly vámokat javasolt életbe léptetni a kínai gyártású elektromos járművek (EV) importjára az EU által túlzottnak tartott támogatások ellensúlyozására.

Hirdetés

Peking még pénteken, a német alkancellár érkezése előtt figyelmeztetett, hogy kereskedelmi háborút indíthat el az EU-val az elektromos járművek miatti súrlódások fokozódása.

Robert Habeck az NDRC vezetőjével folytatott egyeztetésen azt hangsúlyozta, hogy az uniós vámtarifák célja a Kínával szembeni egyenlő versenyfeltételek megteremtése, amit nem büntetővámként kell felfogni. A német gazdasági miniszter szerint az olyan országok, mint az Egyesült Államok, Brazília és Törökország alkalmaztak büntetővámokat, az EU azonban nem. „Európa másképp csinálja a dolgokat.

Az EU felülvizsgálatából eredő kiegyenlítő vámintézkedések ”nem büntetés„ – mondta, hozzátéve, hogy az ilyen intézkedések célja a Peking által a kínai vállalatoknak nyújtott előnyök kompenzálása.

Korábban írtuk

A kínai illetékes szerint a kínai gyártmányú elektromos járművekre kivetett uniós behozatali vámok mindkét félnek ártanak, és cáfolta a tisztességtelen támogatásokkal kapcsolatos vádakat. Hozzátette: ”mindent megteszünk a kínai vállalatok védelme érdekében.”

A múlt héten azt közölte az Európai Bizottság, hogy vizsgálata szerint az akkumulátoros elektromos járműgyártás Kínában tisztességtelen támogatásban részesül, ami gazdasági kárral fenyegeti az Európai Unió elektromos járműgyártásban érdekelt vállalatait, valamint hátrányos lehet a kínai gyártmányok uniós importőreire, felhasználóira és fogyasztóira. A Bizottság ezért kilátásba helyzete, hogy ha a kínai hatóságokkal folytatott megbeszélések nem vezetnek eredményre, az unió ideiglenes kiegyenlítő vámokat vezethet be július 4-től, az egyes tagállamok vámhatóságai által meghatározott formában.

Az Európai Bizottság által vizsgált három kínai gyártóra – BYD (17,4 százalék), Geely (20 százalék), SAIC (38,1 százalék) – vonatkoznának egyedi vámok. Más elektromos járműgyártásban érdekelt kínai vállalatra, melyek együttműködtek az uniós vizsgálatban, átlagosan 21 százalékos vám vonatkozna. Az összes többi kínai gyártóra pedig, amelyek nem működtek együtt a vizsgálatban, 38,1 százalék vámot kellen alkalmazni.