Abszurdnak nevezte és elutasította a német külügyminiszter egy keddi lapinterjúban a török kormánynak azt a fenyegetését, hogy felmondják a menekültválság közös kezeléséről az EU-val kötött megállapodást, ha a török állampolgárok nem kapnak uniós vízummentességet legkésőbb októberig.

Fotó: ShutterStock.com, illusztráció



Frank-Walter Steinmeier a Rheinische Post című lapban megjelent interjúban kiemelte, hogy a vízummentesség megadásának feltételeit valamennyi érdekelt ismeri, és Törökország vállalta, hogy megteszi a feltételek teljesítéséhez szükséges lépéseket.
    
Ez azonban nem történt meg maradéktalanul, „van még munka Törökország előtt”, az Európai Bizottság pedig pontosan ellenőrzi majd, hogy Ankara teljesítette-e a követelményeket.
    
Az viszont teljesen világos – tette hozzá a német diplomácia vezetője -, hogy „az EU-nak és Törökországnak is a közös megoldás az érdeke”, és „kölcsönös ultimátumokkal és fenyegetésekkel nem megyünk semmire”. 
    
Kiemelte, hogy nem vesz részt találgatásokban „B-terv forgatókönyvekről” a megállapodás esetleges bukásával kapcsolatban. A megállapodást be kell tartani, vagyis az EU-nak pénzt kell biztosítania a Törökországban élő menekültek elhelyezésére és oktatására, Ankarának pedig gondoskodnia kell ezekről az emberekről – tette hozzá Frank-Walter Steinmeier, hangsúlyozva, hogy „Törökország tiszteletet érdemel”, amiért rövid idő alatt rendkívül nagy számban fogadott be menekülteket.
    
Arra a felvetésre, hogy egyes jelentések szerint az égei-tengeri görög szigeteknél ismét menekültek mozgása tapasztalható, azt mondta, hogy a szigetekre érkezők száma „nem változott, alacsony szinten maradt”, és az adatokból „nem olvasható ki felfelé tartó trend”.
    
A törökországi puccskísérletről szólva hangsúlyozta, hogy ugyan örömteli a kísérlet meghiúsulása, de az ankarai vezetés reakciójának egyes elemei „minden határon túlmennek”. 
    
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy állami tisztségviselők, tanárok és bírók tízezreit elbocsátják, iskolák és oktatási intézményeik ezreit bezárják, és újságírók tucatjait őrizetbe veszik anélkül, hogy felismerhető volna bármiféle közvetlen kapcsolat a puccskísérlettel. Hangsúlyozta: Németország elvárja, hogy a felelősség kérdését „jogállami eljárás keretei között” tisztázzák minden egyes esetben.
    
Hozzátette, hogy a halálbüntetés visszaállítása az uniós csatlakozási tárgyalások felfüggesztésével járna, mert a halálbüntetés nem fér össze az európai értékekkel.
    
Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn nyilatkozva kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország „arra kényszerül”, hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. „Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum lefektetését várjuk” – mondta.
    
A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. 
    
A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.

(Forrás: MTI, fotó: ShutterStock)