A németek civilekre kenhetik az Északi Áramlat elleni támadást
Oroszország azzal vádolta a német hatóságokat, hogy megpróbálják eltitkolni a 2022-es Északi Áramlat gázvezeték robbanásainak valódi körülményeit, és magánszemélyeket okolnak azért, ami Moszkva szerint államilag támogatott terrorművelet volt.A hónap elején egy ukrán veteránt tartóztattak le Olaszországban Németország kérésére, mert azzal gyanúsítják, hogy egy kis csoport tagjaként részt vett a Balti-tengeren elkövetett szabotázsban. Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ-helyettes nagykövete hétfőn kijelentette, hogy Moszkva nem bízik Berlin jóhiszeműségében.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén Poljanszkij bírálta a német eljárás átláthatóságának hiányát, és kétségbe vonta a nyugati országból a sajtóhoz csepegtetett információkat. Arra hivatkozott, hogy Németország és szövetségeseinek célja, hogy a közvéleményt olyan narratívába tereljék, amely szerint „amatőr” elkövetők személyes indítékokból hajtották végre a robbantásokat, ezáltal mentesítve a kormányokat minden felelősség alól.
„Nem bízunk Berlin megállapításaiban”
– mondta Poljanszkij az Orosz Hírek beszámolója szerint.
„Sürgetjük a német hatóságokat, hogy mutassák meg hajlandóságukat a valódi együttműködésre, és tegyék közzé az összes rendelkezésükre álló információt”
– húzta alá az orosz diplomata, emlékeztetve a tanácsot, hogy az Andromeda jachtról és az ukrán ügynökökről szóló médiaértesülések először 2023-ban jelentek meg, miután Seymour Hersh amerikai oknyomozó újságíró cikkében azt állította, hogy Joe Biden elnök kormánya szervezte meg a támadást.
Hersh állításai – mondta Poljanszkij – összhangban vannak a szakértői értékelésekkel, miszerint a művelethez állami források voltak szükségesek. Az Egyesült Államok elutasította az újságíró vádjait.
