A németek kevesebbet zuhanyoznak – Követik a kormány tanácsát
Kiderült, hogy a németek kevesebbet zuhanyoznak az energiahiány és a megélhetési költségek emelkedése miatt. Nem hiába volt a kormány számos erre irányuló felhívása, a Bild újság megbízásából az INSA által végzett közvélemény-kutatás szerint a németek csaknem kétharmada rövidebb ideig zuhanyozik, írja a Mandiner.A felmérésben részt vevők 62 százaléka mondta, hogy csökkentette a zuhanyzási időt, és ritkábban tisztálkodik, mint néhány héttel ezelőtt, míg 35 százalékuk nem változtatott a tisztálkodási rutinján.
Nem meglepő módon a legalacsonyabb jövedelmi csoportba tartozók mondták azt, hogy minden más csoportnál jelentősebb mértékben változtattak a viselkedésükön.
A válaszadók csaknem fele (45%) azt is elmondta, hogy felkészül a nehéz télre, például vészhelyzeti áramfejlesztőt vásárol. A németek szabálykövetése legendás, így azt mondják: el kell fogadniuk életszínvonaluk csökkenését, és el tudják fogadni a „jelenlegi dolgok” támogatását.
Sokan pánikszerű kályha- és tűzifavásárlással reagáltak, ami országszerte a készletek kimerüléséhez vezetett.
A hónap elején a hamburgi környezetvédelmi miniszter arra figyelmeztette a németeket, hogy az energiaválság miatt a meleg vizet be kelleneosztani, és jó lenne korlátozni a szobák maximális hőmérsékletét.
A németeket már többször is felszólították: kevesebbet zuhanyozzanak, hogy energiát takarítsanak meg, sőt a Bild még egy cikket is közölt, amely szerint a kevesebb mosakodás jobb illatúvá teszi az embert.
A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.