A Nyugat csalódott Zelenszkijben
Zelenszkij megítélése megváltozott nyugaton – mondta Ralf Thiele nyugalmazott ezredes a Focus című német kiadványnak nyilatkozva, írta meg a ria.ru.„Miután a Nyugat az elmúlt években euforikus nyilatkozatokkal és narratívákkal bátorította Zelenszkij katonai támogatáshoz és a NATO-ba és az EU-ba való integrációhoz fűzött reményeit, most a kiábrándulás fázisa következik” – mondta az ezredes, aki szerint Kijev külföldi szövetségesei csak korlátozott mértékben akarják viselni a konfliktus terhét.
„Ez Zelenszkij számára keserű. De segít abban is, hogy reálisabban értékeljük a fennmaradó katonai és politikai lehetőségeket” – mondta Thiele.
Múlt héten a Bild arról számolt be, hogy Németország nem küld többé nehéz haditechnikai eszközöket Ukrajnának. Emellett arról is írtak, hogy a német védelmi minisztérium nem hiszi, hogy az ukrán fegyveres erők képesek lesznek a közeljövőben ellentámadást indítani.