Katonákat küldhet Ukrajnába az Egyesült Államok, erről írt a Politico. A lap szerint az információ a Pentagon szóvivőjétől származik, aki nem tette közzé, hány amerikai katona mehet Ukrajnába. Annyit azonban közölt, hogy az egyenruhások nem a frontvonalon harcolnának, hanem tanácsadással segítenék Kijev háborús stratégiai tervezését, és követnék az amerikai fegyverek útvonalát – írja a hirado.hu.

Hirdetés

Ukrajnában jelenleg is vannak amerikai katonák, az Egyesült Államok pedig fegyverekkel is segít. Az amerikai képviselőház a hétvégén hagyta jóvá az Ukrajnának szánt több mint 60 milliárd dolláros segélyt. Ebből a tervek szerint 23 milliárdot amerikai fegyverekre, valamint a készletek feltöltésére fognak fordítani.

Közben Lengyelországban is élesedik a helyzet. Lengyelország kész atomfegyvert fogadni a területén – ez derült ki abból az interjúból, amelyet a lengyel elnök adott egy lapnak. Andrzej Duda úgy fogalmazott:

„Ha arról döntenek a szövetségesek, hogy a NATO keleti szárnyának biztonságát atomfegyverek telepítésével erősítik meg, akkor Varsó készen áll erre.”

A háborús spirál folytatódik, ha Lengyelország amerikai atomfegyvert fogad a területén, erről beszélt az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója. Bendarzsevszkij Anton szerint egy ilyen fegyver elrettentő ugyan, de felelősséggel is jár, hiszen célkeresztbe helyezi a fogadó országot és régiót.

Korábban írtuk

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár hetek óta tesz újabb és újabb háborús nyilatkozatokat. Nemrég azt közölte, a NATO további katonai támogatást nyújt Ukrajnának. Néhány hete pedig arról beszélt: Oroszország nem nyerheti meg a háborút.

A további részletekről a közmédia hírportálján olvashatnak.