A viszokói hegy belülről

Ha van a tudomány világát megrendítő hír, akkor a boszniai Viszoko melletti hegypiramisok felfedezése és feltárása feltétlenül az. Az özönvíz előtti korokra tett, és minden ismert piramisnál nagyobb építmények felfedezése átírhatja az emberiség történelmét. A Demokrata munkatársai ezért most harmadszor keresték fel a rejtélyes völgyet, hogy személyes tapasztalataikról beszámolhassanak lapunk olvasóinak.

Helybeliek hívták fel a völgyet uraló, erdővel borított, szabályos piramis alakú hegyekre az USA-ban élő bosnyák üzletember, doktori címének megszerzéséig csak szabadidős történésznek tartott, Samir Oszmanagics figyelmét, aki a világ más tájain végzett kutatási tapasztalatai alapján saját pénzén azonnal munkásokat fogadott, és elindította a feltárást. Már az első kapavágások után olyan megdöbbentő látvány tárult eléjük, amelyet elképzelni sem tudtak. Erről tudósított a Demokrata 2006. június 29-én megjelent 26. száma írásban és a Demokrata Televízió filmen.

Mivel a jelenleg földtani, régészeti és történelmi tanulmányokat folytató Oszmanagics anélkül jelentette ki, hogy alighanem a világ talán legősibb piramisával van dolgunk, hogy előtte megosztotta volna tapasztalatait a hivatásos közvéleménnyel, sőt arról könyvet is kiadott, a szakmai féltékenység azonnal működésbe lépett. Először az Európai Régész Szövetség elnöke, Anthony Harding sietett kijelenteni, hogy a radar- és hőtérképek, valamint a fényképek nem bizonyítják az emberkéz munkáját, mivel a 12 ezer évesre becsült alkotás idején Európa az őskőkor végét élte, és akkortájt a legfejlettebb építménycsoport is csupán néhány összeeszkábált kunyhóból állhatott.

Bruce Hitchner, az amerikai Tufts University professzora nem kevésbé ledorongoló stílusban fogalmazó körlevelét több, a helyszínen természetesen nem járt egyetemi tanár, tudós is aláírta. A körlevél többek között azt állítja, hogy megfelelő műszaki feltételek nélkül nem lehet megállapítani, hogy a Holdnak keresztelt lépcsős piramis köveit valóban ember építette-e. Ezután a levélíró minősíthetetlen modorban Oszmanagics hiányos szakértelmére tesz sértő megjegyzéseket, majd szemére hányja, hogy előzetes vizsgálat helyett azonnal a bizonyosságot keresi, az igazi szakértőkkel való megbeszélés helyett a nyilvánossághoz fordul, végül utolsó érvként kijátssza a fősodratú médiát nemzetközi szinten is azonnal eligazító „bosnyák nacionalista” kártyát. Mert ugye, piramis az nincs, de ha mégis van, akkor viszont fasiszta, és azért nem kell beszélni róla.

Mások, szelídebb és megértőbb lelkek elismerik, hogy látják a hegyet, de azzal vádolják Oszmanagicsot, hogy beavatkozásával még azt is tönkreteszi, ami valóban értékes belőle.

A vádaskodókból süt az irigység, hogy nem ők bukkantak rá, hogy nem övék a felfedezés dicsősége. Szerencsére nem mindenki ilyen elvakult. Egy 12 évig a neves Charles Borden keze alatt Kanadában dolgozó régész a bosnyák vállalkozót Heinrich Schliemanhoz hasonlítja, akit a szakma annak idején szintén amatőrnek nevezett és gúnyolt, mert egy alaktalan domb alatt kezdte meg Trója feltárását.

A 25 éves geológusi tapasztalattal rendelkező bosnyák Nadja Nukics azonban már 2005-ben kijelentette, hogy a Viszokica hegy nem lehet természetes képződmény, mert a természet nem hoz létre ilyen tökéletes mértani alakzatot. Az egyiptomi ásványszakértő, Ali Abdullah Barakat azt hangsúlyozta, hogy a viszokói kőtömbök közötti homokrétegek ugyanolyan mesterséges cementszerű kötőanyag szerepet töltöttek be, mint az egyiptomi piramisoknál. Szerinte a tömböket mesterségesen, öntőformában, valami betonszerű elegyből készítették. Ő figyelt fel a kőtömböket összekötő 5 milliméter széles fehér csíkokra is, amely az egyiptomi piramisoknál is megfigyelhető volt.

Ilyen és ehhez hasonló ellentmondások özönében a Demokrata merészen úgy gondolta, legjobb, ha munkatársai ismét saját maguk győződnek meg a helyszínen az elmúlt hónapok fejleményeiről. Elsősorban a Nap piramisból kiinduló, több kilométeres alagútra voltunk kíváncsiak.

Jelentjük, bejutottunk. A szűk és alacsony járatban csupán helyenként egyenesedhettünk fel, a feltárt 150 métert többnyire csak meggörnyedve, illetve csúszva-mászva tehettük meg. Erről élethűen az ott készült és a DVTV mostani korongján látható filmünk számol be, amelyet elsőként a világon forgattunk ilyen mélyen bent, a hegy gyomrában.

Az alagút falait nedvességtől csöpögő, morzsolódó, ám mégis szilárd, agyagos kőelegy képezi, mennyezete hol homokkő, hol a hegy oldalát kívülről is fedő breccsa, azaz a levegővel kölcsönhatásba lépve megszilárdult agyagporból, kalcium-karbonátból és kagylóhéjból álló kőzet. A járat szűkössége miatt annak kivájásához mai fogalmaink szerint nagy erejű, ám rendkívül kis emberekre, talán törpékre volt szükség. A www.piramidasunca.ba egyik híradása másutt keresi a magyarázatot. Egy ott olvasható vélemény szerint a terület valaha víz alatt állt, és a hegy északi oldalát borító törmelékes kőzet egy rendkívül gyorsan mozgó óriási, jégkorszaki árhullám eredménye lenne. Ennek ellentmond az alagút fővágatából mintegy 30 métereként elágazó szellőző járatok, és egy 90 fokban nyíló alacsony folyosó léte.

A már idézett Nadja Nukics szerint a természet ilyen tökéletes szerkesztést nem hoz létre, arról nem is beszélve, hogy ez a rendszer az egyiptomi és mexikói piramisok alagútjaival és kamráival mutat erős hasonlatosságot.

Nincs tehát megnyugtató magyarázat a járatok keletkezésére, mint ahogy arra sincs, miként és miért kerültek oda ősi (rovás) vésetek és karcolatok. Ezek egy része az asztallapnyi mérete és tonnányi súlya miatt megmozdíthatatlannak tetsző, a morzsalékos környezettől alapvetően különböző, simára csiszolódott kemény köveken látható. A Demokrata 2006/26. számában említett jelek mellett ezúttal számtalan újabbakat fedeztünk fel. Leggyakrabban az ősi (rovásírásos) C, V és a latin E alakban is előforduló P látható, ráadásul olyan helyen, ahol a kő annak felfedezéséig és a járatfalból való kibontásáig takarásban voltak. Még nagyobb az álmélkodásunk, amikor a tatárlakai korongon látható, és keresztben szárral ellátott félkör alakú ábrázolatra is rátalálunk.

A feltárások a Nap piramis külső oldalán is folytatódnak, méghozzá egyre magasabb szinten, annak bizonyítására, hogy a tíztonnás kőlapok nem csak a hegy lábánál fedik a piramist. Eljátszunk a gondolattal, hogy amennyiben a szűkös alagutat esetleg tényleg törpék vájták, akkor ezeket az óriási tömböket viszont csakis óriások fektethették egymásra, ráadásul a téglafalazás szabályainak megfelelő kötésben, ideszállításuk bonyodalmairól nem is beszélve.

A következő meglepetés egy újabb, a növényzettől és humusztól megtisztított területen ér, ahol a kutatók rábukkantak a piramis északi és keleti oldalát elválasztó, 53 fokos dőlésszögű élre. A felső réteg itt is a kemény kőzet, alatta a felszínre került porlékony kalciumos elegy.

Vezetőnk, Sanel Szilajdzsics mutatja, hogy az itt kialakult korábbi vízmosásban lecsúsztatott fatörzsek görbületet vájtak az eredetileg nyílegyenesen lefelé futó kőélbe.

A völgy túloldalán lévő lépcsős Hold piramis szintén tartogat meglepetéseket. A júniusban a hegy lábánál történt feltárás óta hat további szintet bontottak ki, és persze kiásták a hegytető – ez ugyanis nem csúcsban, hanem fennsíkban végződik – egy részét is. Sajátosságuk a szintenként eltérő, egyazon szinten azonos típusú, a hegyoldalban felfelé haladva azonban egyre nagyobb kőlapok megjelenése. Rétegeik egyenletességét, ha úgy tetszik, a sorok kötését az alájuk terített mintegy 5 centiméteres agyagréteg biztosítja. Itt már feltételezés szintjén sem lehet szó természetes képződményről, hiszen a kőlapokba vésett vájatok a kőlapokhoz hasonlóan mindenütt a hegy belseje felé lejtenek.

Rábukkantak egy olyan kőszegélyre is, amely ugyancsak a hegy belseje felé haladva csupán egyetlen fok eltéréssel mutatja az északi irányt. A hatodik szinten feltárt hatalmas, legalább 10 centiméter vastag kőlapok tetejét mintha valamivel leöntötték volna. Talán azért, véljük, hogy enyhén rücskössé téve biztonságosabbá tegyék rajta a járást.

A fennsíkon újabb furcsaságok várnak. Egyfelől a 6-7 méter mély próbakút falán az egymással kötésben lévő kőlapok sorát csodálhatjuk meg ismét, másrészt a legalább húsz méter hosszú, kisebb-nagyobb kövekből készítet utat, ami a fennsík egy feltárt részét peremszerűen körbevevő, szintén kövekből álló kiemelkedéshez vezet. Hogy a történet még izgalmasabb legyen, mindenütt a háborúból visszamaradt aknákra figyelmeztető táblák mellett haladunk el.

Nadja Nukics geológus szakmai leírásában olvashatjuk, hogy a Viszokót környező hegyek a 27 millió évig tartó neocén korszakban keletkeztek, majd a földmozgások következtében függőlegesen felemelkedtek, felületük azóta pusztul.

Mivel a kőlapok közötti törmelékkel kevert agyagréteg alatt a vizsgálatok humuszt mutattak ki, ez is a kőlapok utólagos ráhelyezésének elméletét látszik igazolni. Ezek után nem véletlen, hogy a nyár folyamán a helyszínen dolgozó nemzetközi szakemberek egyöntetű véleménye szerint mindkét hegypiramis mesterséges és rendkívül régi, sok ezer éves építmény.

A múlt kőbe vésett és faragott emlékeivel üzen a ma emberének. Az üzenet titkát most télen már csak az alagútban, tavasztól a külszíni feltárásokon igyekszik tovább fejteni Samir Oszmanagics és egyre gyarapodó nemzetközi csapata. Oszmanagics úr szívesen látná a magyar kutatókat, a vállalkozó kedvű egyetemistákat is, hiszen a feladat gigantikus, a piramis az emberiség közös kultúrkincse és egészen bizonyos, hogy az igazán nagy szakmai felfedezések még hátra vannak. Magyar kutatók egyébként még nem jártak a helyszínen. Mi azonban megígérjük, hogy a Demokrata a jövőben is minden fejleményről részletesen és első kézből tájékoztatja olvasóit.

Szakács Gábor