A rejtélyes Trockij

Bár a bolsevik forradalom vezetőjének – joggal – Lenint tartjuk, legalább ugyanilyen fontos szerep jutott harcostársának, Lev Davidovics Trockijnak is. Kétségkívül ő a XX. század egyik legellentmondásosabb politikusa, akit életében és holtában az abszurditásig gyűlöltek vagy felmagasztaltak – gyakran ugyanazok az emberek.

Trockij személyét mindig is titok lengte körül. Az októberi forradalom nagy alakjának tartják, több kutató is úgy véli, eredetileg ő lett volna az új hatalom első embere. De nem így alakult. Végül Lenin mellé állt, megszervezte a Vörös Hadsereget, és ezzel megmentette a bolsevik fordulat eredményeit. Sztálin azonban veszélyesnek tartotta.

Lenin és Trockij kapcsolata nem volt mindig felhőtlen. Az utóbbi ugyanis jó ideig a szociáldemokrata eszmerendszer mentén politizált. Az általa alapított Pravdában – két ilyen újság létezett a kommunizmus történetében – a bolsevikokat és a mensevikeket is bírálta 1908-ban, de inkább a mensevik irányvonal állt közelebb hozzá.

Művelt ember, nagyszerű előadó volt, kellően lezser, hallgatóbarát stílussal, ami a bolsevikoknál nem volt divat. Gazdag, oroszországi zsidó földbérlő fiaként kezdetben a legkülönbözőbb politikai irányzatok felé fordult, majd bekapcsolódott az oroszországi munkásmozgalomba, amelynek természetes szellemi tápláléka a marxizmus volt. Trockij különféle politikai szerepvállalásai, letartóztatásai, száműzetései és emigrációi után 1916-ban az Egyesült Államokba ment, miután Franciaország kiutasította. A korszak pénz­arisztokratáit, különösen Jacob Schiffet és a Warburg fivéreket minden oroszországi esemény érdekelte. Egyes kutatók szerint az 1905-ös orosz forradalmat, de Japánt is támogatták a cári Oroszország ellen vívott háborújában. II. Miklós és birodalma olyan feudális gazdasági és politikai képződménynek számított, amelyet mindenképpen le kellett győzni a pénzarisztokrácia további globális terjeszkedéséhez. Trockij éppen kapóra jött Amerikában, ahol 1913-as megalakulása óta a Fed tulajdonképpen a legfontosabb politikai tényező lett.

Trockij kapcsolatba került az amerikai szociáldemokratákkal, ezen a szálon keresztül kezdte mozgatni őt az amerikai, és a hozzá kapcsolódó európai bankárvilág. Jelentős pénzösszeggel látták el, majd visszaküldték Oroszországba. Bizonyos feljegyzések szerint az Egyesült Államok útlevele lapult a zsebében, amellyel minden jelentősebb akadályon és államhatáron átjutott, más kutatók viszont azt írták, hogy Nagy-Britanniában letartóztatták, de a pénztőke beavatkozására továbbengedték. Csak zárójelben: hasonlóan járt Lenin is, akit ugyanez a pénztőke minden nehézség nélkül átutaztatott az akkor Oroszországgal ellenséges Németországon. Az akció fölé Max Warburg tartott védőernyőt, aki nemcsak bankár, de akkoriban a német titkosszolgálat vezetője is volt. Hogy mennyire lehetett tudatos a párosítás, illetve a szándék, hogy Trockij és Lenin végül a célpontnak tekintett Oroszországban találkozzon, nem tudni. Tény, hogy Lenin nézetei, amelyeket a bolsevizmus leendő, erősen központosított oroszországi hatalmáról vallott, nemigen tetszettek Trockijnak, ő a munkásság világforradalmát tartotta fontosabbnak. Kezdetben a világforradalom globális jellege miatt a nemzetközi pénz­arisztokrácia talán úgy gondolta, hogy az oroszországi változások első embere Trockij legyen, ne Lenin. Lezser, de türelmetlen, arrogáns stílusa, érdessége és parancsolgató hajlama szimpatikus lehetett a nemzetközi pénzarisztokrácia számára, ma is kedveli az ilyen személyiségszerkezetű kékgalléros végrehajtókat. Mondjuk, egy Sorost.

Hogy lett szövetség Lenin és Trockij kapcsolatából? Nagyezsda Krupszkaja, Lenin felesége győzte meg férjét Trockij alkalmasságáról és hasznosságáról. Legfőbb érve az volt, hogy Trockijon keresztül a pénzarisztokrácia pénzelheti és segítheti a bolsevik forradalmat. Trockij 1917-ben, a februári forradalom hírére tért vissza Oroszországba, ekkor már – ez a közeledés jegyének is tekinthető – egyetértett Lenin áprilisi téziseivel. Vagyis azzal, hogy a bolsevik forradalom egyetlen országban is győzelemre vihető. Ez a trockiji világforradalom-elmélet kompromisszumos felpuhulását jelentette. Trockij augusztusban belépett a bolsevik pártba, majd beválasztották a Központi Bizottságba is. Októberben már Leninnel ketten irányították a felkelést. Trockij nemcsak Lenin közvetlen munkatársa lett, de a fordulat támasza is. Megszervezte a Vörös Hadsereget, létrehozta az első büntetőlágereket, bevezette a kényszerrel „összetoborzott” munkahadsereg intézményét, államosította a szakszervezeteket.

Egy feltörekvő csoport okozta végül Trockij vesztét. És az, hogy túlságosan kötődött Leninhez. Sztálint például a legkiemelkedőbb középszerűségnek nevezte, ami – visszanézve a történelem filmjét –, nem volt bölcs megjegyzés.

Trockij 1923-ban elkövette azt a könnyelműséget, hogy dühösen kritizálta a Központi Bizottság tevékenységét és a pártban uralkodó viszonyokat. Okot adott arra, hogy ellenzéki tevékenységgel vádolják, és erre hivatkozva 1925 elején leváltották hadügyi népbiztosi posztjáról, 1926 októberében kizárták a Politikai Bizottságból, 1927 végén pedig a pártból is. Először száműzték, majd 1929 elején – úgymond – kiutasították a Szovjetunióból.

A nemzetközi pénzarisztokrácia visszafogadta, és Mexikóban rejtette el. Kezdetben kényelemben és biztonságban élt, de amikor kiderült, hogy a sztálini rendszer leleplezésére készül, az NKVD ügynököket csempészett a közvetlen környezetébe. Például Ramón Mercadert, aki 1940. augusztus 27-én azzal az ürüggyel érkezett Trockijhoz, hogy közösen kijavítsák egyik kéziratát. Mikor Trockij az írás fölé hajolt, Mercader váratlanul előkapott az esőköpenye alól egy jégcsákányt, és lesújtott a világforradalmárra.

Sinkovics Ferenc

„Trockij előszeretettel festette le magát büszke oroszlánként, akit egy falka sakál terít le, és minél inkább lelepleződött Sztálin borzalmas természete, e kép annál igazabbnak tűnt azok számára – Oroszországon belül és kívül –, akik a leninizmus eszményített változatát szerették volna megőrizni. Ám az események krónikája azt mutatja, hogy annak idején ő is a sakálokhoz tartozott. Vereségében nem volt semmi emelkedettség. Azért vesztett, mert a mocskos politikai küzdelemben túljártak az eszén.”

„Trockij az orosz forradalom történetének legtragikusabb alakja. Tragédiája, hogy tanúja volt a forradalom pusztulásának, amelyet ő vezetett. Láthatta, miként pusztultak el barátai és hívei, akikkel együtt szerezte meg a hatalmat. Megérte, miként gyilkolták le a csekisták a fiait. Ám igazán azért tragikus a sorsa, mert élete utolsó napjáig nem értette meg, hogy ő és gyerekei, hívei nem a »bürokráciának«, a »Kreml kamarillájának«, még csak nem is a bosszúvágyó Sztálinnak, hanem a diktatúra terrorisztikus rendszerének áldozatai. A rendszernek, amelyet ő és Lenin hoztak létre 1917 októberében.”

„Trockij elvtárs, mint már a Közlekedésügyi Népbiztosság kérdésében a Központi Bizottság ellen folytatott harca megmutatta, nem csupán kiváló képességeivel tűnik ki. Személyileg ugyan talán ő a legtehetségesebb ember a jelenlegi Központi Bizottságban, de túlságosan elveti a sulykot magabiztosságánál fogva és a munka tisztán adminisztratív oldala iránti túlzott vonzalma miatt.”