Az utca embere Bostonban egyszerűen úgy kommentálta a demokraták elsöprő győzelmét, hogy „a rémálomnak vége”; mármint a Bush-féle neokonzervatívok „rémuralmát” jelentő rémálomnak. Nancy Pelosi, a kongresszus mindkét házában nyertes demokraták várható házelnöke pedig úgy fogalmazott, hogy a demokraták ezen földcsuszamlásszerű győzelme „történelmi fordulatot” jelent. Majd hozzátette, hogy a történelmi fordulat új politikát és nem utolsósorban új politikai stílust kíván. Hozzátette, a demokraták készek végigvinni a történelmi fordulatot és szállítani az új stílust.

Hogy ez mi mindent jelent, ma még nem tudni biztosan, de azok, akik az elmúlt évek republikánus stílusa miatt a demokrácia csorbulását látták megtörténni, valóban történelmi változásokat akarnak. Az egyébként (nem minden alap nélkül) apolitikusnak tartott Amerika az időközi választásokon nemcsak a demokratákra, hanem a demokráciára is szavazott. A biztosan változtatásokat igénylő ügyek közé tartozik, hogy januártól a demokrata többségű törvényhozással a hátában az USA kormánya minden bizonnyal szakít meglehetősen kétes iraki politikájával. A már amúgy is népszerűtlen háborút hamarosan lezárja, még ha ez netán büszkeségét és tekintélyét valamelyest sértené is. Hogy demokrata többséggel a kongresszusban erre valóban sor kerül, arra számos jel utal azon túl is, hogy a demokraták oldaláról egyre erősödő és sokasodó kritikai hang hallatszott az iraki háborúval kapcsolatosan az elmúlt egy évben (a szeptember 11-ét meglovagoló republikánus kardcsörtetés enyhülésével). Vasárnap példának okáért Pelosi támogatásáról biztosította Jack Murtha demokrata képviselőt abban, hogy ő legyen a Ház többségi vezetője (a demokrata párti frakcióvezető), aminek azért lehet jelentősége, mert Murtha volt a Bush-féle iraki háború leghangosabb ellenzője és legélesebb kritikusa. Murtha vasárnap újra hangot adott a háborúról alkotott véleményének; szerinte az USA egy hónapon belül megkezdheti csapatainak kivonását Irakból. Bár akadnak elemzők, akik az ultraliberális New York Times oldalain a terrorizmus változatlan veszélyével ijesztgetve igyekeznek a háború folytatása mellett kampányolni, mindenesetre érdekes ez ügyben megfigyelni azt a tónusváltást, amin Bush maga ment keresztül a demokraták elsöprő győzelmét követő napokban. Ugyanis a legélesebb kritika a demokraták részéről vele szemben eddigi regnálása során mindig is az volt, hogy intézkedéseit nem volt hajlandó egyeztetni a demokrata ellenzékkel (itthon is ismerős viselkedés a kormányzó oldal részéről, ugye). Most pedig az elnök minden nyilatkozatában azt hangsúlyozza, hogy együtt kíván működni a demokratákkal. Jó hír, hogy a demokraták nem látszanak bedőlni ennek az elnöki retorikának, például változatlanul ragaszkodnak olyan kongresszusi bizottság felállításához, amely épp a Bush-kormányzatnak a kongresszust törvénysértően kizáró működését kívánja vizsgálni. Bush az utóbbi napokban mutatott stílusváltásából az látszik, hogy az amerikai kormányzat önkényes viselkedése eltűnőben, a demokrácia pedig Amerikában gyógyulóban van. Az iraki háború ügyéhez kapcsolódik Rumsfeld hadügyminiszter néhány nappal ezelőtti eltávolítása is, ami minden bizonnyal gesztus volt Bush részéről a demokraták felé. Ugyancsak jó hír, hogy Rumsfeld talán nem ússza meg ilyen könnyen; máris számtalan szervezet tett ügyészi feljelentést ellene annak okán, hogy a kiszivárgott hírek szerint ő állt közvetlenül az Abu Graib börtönben és Guantanamón történt fogolykínzások mögött. Sőt a legújabb jelentések szerint vizsgálóbizottság felállítását szorgalmazza számos demokrata képviselő néhány milliárd iraki háborúra szánt amerikai dollár eltűnésének ügyében is. És egyes híresztelések szerint Rumsfeld ebben az ügyben is érintett lehet (megjósolhatóan nem egyedül a kormány emberei közül). Sok jel utal arra is, hogy talán Bush maga sem kerüli el a számonkérést és a felelősségre vonást. Egy múlt héten készült MSNBC-felmérés szerint a megkérdezettek 87 százaléka tartja Bush elnököt megérettnek az úgynevezett „impeachment” eljárásra az általa elrendelt, az amerikai állampolgárok érintő törvénytelen lehallgatások, illetve az iraki háborút előkészítő hazugsághadjárat miatt, amivel az amerikai népet és a kongresszust félrevezette. Az impeachment egyébként egy olyan jogi eljárás, aminek nemcsak az elnök eltávolítása, de netán bűnügyi következményei is lehetnek. Sokat segítene rajtunk, ha a magyar törvények is ismernék az impeachment intézményét; a Bush ellen felhozott vádak egy része – kiegészítve persze a lajstromot számos egyébbel – a mi kormányzatunkkal szemben is felhozható lenne egy ilyen eljárásban. Innen nézve nem sokan tudják, főként a hivatalos magyar média feltehetően szándékos elhallgatásai miatt, hogy Pelosi kijelentése, amelyben a demokraták győzelmével kapcsolatosan „történelmi fordulatot” emleget, egyáltalán nem túlzás. A Bush-csapat, illetve a neokonzervatívvá eltérített republikánus párt a neoliberalizmus élharcosa Amerikában. Csakúgy, mint az MSZP-SZDSZ-koalíció itt nálunk. Bush két éven keresztül kampányolt például azzal, hogy elavult és túl drága a társadalombiztosítás intézménye. Ha a demokraták nem győznek most, akkor valószínűleg bekövetkezett volna az amerikai társadalombiztosítás magánosítása. Csakúgy, ahogy nálunk is ez a valódi cél, ez a Molnár Lajos vezérletével folyó egészségügyi „reform” valódi szándéka. Ha megnézzük az újonnan bekerült demokrata képviselők vállalásait, ígéreteit, akkor azt látjuk, hogy igazságosabb és a köz számára elviselhetőbb országot akarnak. Szándékukban áll egy erős, mindenre kiterjedő szociális háló létrehozatala. Ha megfigyeljük, amit a győztes demokraták akarnak, akkor nem nehéz a Fidesz-féle elképzelésekkel való rokonságot felfedeznünk. Ha megfigyeltük az elmúlt évek republikánus többségű kongresszus által és egy szélsőségesen neokonzervatív (értsd: neoliberális) kormányzat irányításával alakuló amerikai politikát, nem nehéz a magyar balliberális irányvonalra ugyancsak jellemző stílust és érvelést felfedeznünk. Hogy a szociálisan érzékenyebb demokrata elképzelésekből mi valósul meg, még korai lenne megjósolni. Azt azonban okunk van remélni, hogy a demokraták győzelme 2006-ban az USA-ban talán valóban végét jelzi egy korszaknak, amit nyugodtan nevezhetünk az elmúlt 20-25 év neoliberális őrületének. Nem vitás, hogy a Bush-kormányzat az elmúlt években túl sokat hazudott, és előre kitervelten játszotta ki a demokrácia játékszabályait éppúgy, ahogy a Blair-kabinet teszi ezt Nagy-Britanniában, vagy a Gyurcsány-kormányzat itt nálunk. A demokraták győzelmével mindez talán megváltozik, és ebből Magyarország is profitálhat majd, ámbár a jelek szerint nálunk még várni kell a következő választásokig. (A jövő tavaszban kiegyezhetünk). Mészáros G. László

Az első száz óra Tizenhat év után demokrata többség a szenátusban Az Egyesült Államok demokratikus jogrendszere – függetlenül attól, éppen divatos-e kedvelni, vagy sem ezt a szuperhatalmat – mind a mai napig számtalan példával igazolja, hogy a lehetőségekhez képest valóban beleszólást enged a választópolgároknak a nagypolitikai folyamatokba. Az úgynevezett félidős választások is a rendszer fontos elemét jelentik; a múlt kedden megtartott voksolás pedig nem tartozott a neokonzervatívok legdicsőségesebb napjainak sorába.

A félidős választásokat az Amerikai Egyesült Államokban minden negyedik évben a november első hétfőjét követő kedden tartják. Az időpont a két elnökválasztás közti félidőre esik, így az igen komoly befolyással rendelkező elnök és kormány hatalmát a félidős választások eredménye megerősítheti vagy éppen korlátozhatja. A félidős választások során ugyanis nem csupán a képviselőház mind a négyszázharmincöt tagjára, de a szenátus száz tagja közül harmincháromra, illetve harmincnégyre is szavazhatnak az amerikai választópolgárok. Hogy megértsük, ezeket a számokat mi alapján döntik el, mindenekelőtt nem árt tisztáznunk a kongresszus működését. A kongresszusnak két háza van: a szenátus, amelyben minden állam nagyságtól függetlenül két-két képviselővel van jelen, s amelynek így lesz kereken száz tagja, illetve a képviselőház, amelyben egy 1929-es törvény értelmében az egyes államokban élők száma alapján osztják el a képviselők számát, ami így összesen négyszázharmincöt. A szenátus egy-egy tagját hatéves periódusokra választják, méghozzá úgy, hogy minden második évben nagyjából egyharmaduk képviselői helyéről szavazhatnak a választópolgárok. A szenátus elnöke a mindenkori amerikai alelnök, aki azonban csak akkor vesz részt egy szenátusi szavazáson, ha szavazategyenlőség alakul ki, így a gyakorlati elnöki pozíciót rendszerint a legtöbb képviselővel rendelkező párt legidősebb képviselője látja el. A szenátus számtalan saját jogosultsággal rendelkezik, ezek közül a legfontosabb az a tény, hogy az alkotmány szerint az elnök a szenátus ajánlása és jóváhagyása nélkül semmiféle megállapodást vagy szerződést nem ratifikálhat. A négyszázharmincöt tagú képviselőház körülbelül olyan, mint egy parlament behúzott kézifékkel. Tagjai alkotják meg a költségvetés-tervezetet, felelősségre vonhatnak állami tisztviselőket, s dönthetnek az elnök személyéről, ha az elnökválasztáson döntetlen eredmény születik, amire nem volt és valószínűleg nem is lesz példa soha, mivel ennek a matematikai valószínűsége alig több mint nulla. November 7-én a Demokrata Párt mind a szenátusban, mind a képviselőházban többséget szerzett, ami azért is töltheti el különös boldogsággal híveiket, mert ezt tizenkét év után sikerült elérni. Érdekesség, hogy a demokraták a szenátusban úgy szereztek két székkel többet a republikánusoknál (51-49), hogy a két függetlenként bejutott képviselő a demokratákhoz csatlakozott. Az eredményeknek köszönhetően először lesz női elnöke a képviselőháznak a demokrata Nancy Pelosi személyében, a szenátusi többségnek először lesz mormon vallású vezetője, s Minnesota államból megérkezett az első muzulmán képviselőházi tag is. Az ugyanezen a napon megtartott kormányzóválasztások eredményeképpen az ötven államból már huszonnyolcat vezet demokrata politikus. A republikánusok azonban vigasztalódhatnak azzal, hogy Kaliforniában nagy szavazataránnyal választották újra kormányzóvá a népszerű Terminátort, azaz Arnold Schwarzeneggert. A demokraták azt ígérik, hogy más felfogásban kezelik majd az iraki háborút, felemelik a minimálbért, a 9/11-es vizsgálóbizottság összes javaslatát végrehajtják, felszámolják az olajcégek támogatását, visszavonják az adócsökkentések egy részét, csökkentik a diákhitelek kamatát, kiterjesztik az őssejtkutatást, és tárgyalásokat folytatnak a receptre kapható gyógyszerek áráról. A republikánusok veresége másnapján George W. Bush elnök sajtókonferencián jelentette be, hogy lemond – nem ő, hanem Donald Rumsfeld védelmi miniszter. Az elnök tagadta, hogy ezt a választási eredmények indokolták volna. A sajtóértesülések szerint azonban nem kizárt, hogy a közeljövőben több magas beosztású, az elnök mellett dolgozó tisztségviselő is távozik. A félidős választást követő második napon az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén Danielle Pletka, az American Enterprise Institute for Public Policy Research nevű 1943 óta működő intézet alelnöke videokonferencia keretében értékelte az eredményeket. Az elsősorban kül- és védelmi politikával foglalkozó szakértő elmondta, szerinte könnyebb ellenzékben lenni, mint hatalomban, s ideje, hogy a demokraták végre ne csak beszéljenek, de felelősséget is vállaljanak: működő alternatívát mutassanak fel George W. Bush politikájával szemben. Pletka asszony szerint azonban egyelőre nem világos, pontosan miről is szólna ez az alternatíva, főleg az iraki háborúval kapcsolatban, ám hozzátette, hogy minden új ötletet meg kell fontolni, hiszen az utóbbi néhány évben éppen az volt az egyik legnagyobb baj, hogy ezekből nem volt elég. Pletka szerint Irakban a végső megoldást egy laza szövetségi államrendszer megalakítása jelenthetné, ahol a helyi vezetés sokkal meghatározóbb lenne, mint a központi, kormányzati hatalom. Hogy erről vajon mi volna az iraki lakosság véleménye, nem ejtett szót. Újságírói kérdésre, hogy a félidős választások eredménye a keményvonalas, úgynevezett neokonok csillagának leáldozását jelenti-e, Pletka asszony elmondta, ennek semmiféle okát nem látja, arra pedig határozottan felhívta a figyelmet, hogy a kongresszusi és szenátusi választásokat nem szabad összekeverni az elnökválasztással és a Fehér Ház tagjainak kinevezésével. Elismerte, hogy a nagypolitikai kérdésekkel kapcsolatos döntések meghozatala nehezebbé válik, ezt viszont egyáltalán nem tartotta negatívumnak. – Az Egyesült Államok nem csak külpolitikát folytat, számtalan amerikai szavazó volt elégedetlen a hatalom döntéseivel olyan ügyekben is, amelyeknek az égvilágon semmi közük nincs Irakhoz, Iránhoz vagy a terrorizmus elleni harchoz, sokkal inkább például a fiskális politikához – emelte ki Pletka asszony. – A konzervatív republikánusok nagy része nem támogatja az osztogatást; az elnök és a kormány pedig osztogatott eleget. Ha képesek vagyunk átlátni a külpolitikai ügyek fellegén, megértjük, hogy számtalan kérdés befolyásolta a választók döntését. Ha ragaszkodunk a címkékhez, azt is mondhatjuk, hogy a „keményvonalas republikánus” vezetés az iraki politika miatt szenvedett vereséget, ugyanakkor számtalan „keményvonalas republikánus” szavazó volt elégedetlen a kongresszus döntéseiben megmutatkozó „mérsékelt republikánus” nézetekkel. -svá-