A rendőröket küldenék a németek a saját fiataljaikra
A brüsszeli és nyugat-európai háborús pszichózis újabb aggasztó szintet lépett. Miközben a magyar kormány következetesen a béke mellett érvel, Németországban már a sorkatonaság burkolt visszavezetésére készülnek. Ehhez pedig egészen kíméletlen eszközöket, súlyos pénzbírságokat, sőt, rendőri kényszert is bevetnének a német fiatalok ellen.
A legfrissebb hírek szerint a német védelmi minisztérium komoly büntetéssel sújtaná azokat, akik nem hajlandók részt venni a katonai nyilvántartásba vételben. Ahogy arról a Welt beszámolt, 2026 elejétől minden 18. életévét betöltő férfinak és nőnek kötelezően ki kell töltenie egy katonai kérdőívet. Aki ezt nem teszi meg, vagy szándékosan hazudik az adatok megadásakor, súlyos árat fizethet.
A mulasztásért akár 1000 eurós, vagyis nagyjából 400 ezer forintos pénzbírságot is kiszabhatnak a hatóságok.
Németországban az új szabályozás szerint a fiatalok a jövő év elejétől kezdődően kapják meg a behívóhoz hasonlító leveleket a német hadseregtől személyzeti osztályától. A levélben egy kód és egy QR-kód szerepel majd, ami egy internetes kérdőívhez vezeti a felhasználót. Bár a nők számára a kitöltés egyelőre önkéntes, a férfiaknak kötelező válaszolniuk a kérdésekre. Ha valaki ezt az első felszólítás után sem teszi meg, az szabálysértést követ el, ami után jön a már említett, hatalmas büntetés.
A német hatóságok azonban nem állnak meg a pénzbírságnál. A Welt cikke szerint a kormányzati szóvivő megerősítette: a fizikai megjelenés is kikényszeríthető lesz. Ez azt jelenti, hogy ha egy fiatal férfit behívnak alkalmassági vizsgálatra, azaz mustrára, és ott igazolatlanul nem jelenik meg, a rendőrséget is ráküldhetik.
Ebben az esetben a rendőröknek joguk lesz arra, hogy előállítsák és kényszerrel a vizsgálatra vigyék az érintettet.
Bár a katonai rendőrség közvetlenül nem vesz részt ebben, a polgári rendőrség bevonása jól mutatja a német vezetés elszántságát.
A német hadsereg létszámát drasztikusan növelni akarják a következő években. Míg jelenleg körülbelül 183 ezer aktív katonájuk van, 2035-re ezt a számot 255 ezer és 270 ezer közé akarják feltornázni, ehhez azonban rengeteg emberre van szükségük. Mindezt pedig láthatóan nem az önkéntességre, hanem kényszerre és fenyegetésre alapozzák.
Ez a folyamat jól mutatja, hová vezet a brüsszeli és németországi háborús politika. Míg Magyarországon a kormány megvédi a fiatalokat, és esze ágában sincs kötelező sorkatonaságot bevezetni vagy idegen háborúkba küldeni a magyar embereket, addig Németországban már a rendőrséget küldenék a 18 éves fiatalokra. A liberális fősodor ismét bebizonyította, hogy a szabadságjogokról szóló mantráik csak addig érvényesek, amíg nem a saját háborús elképzeléseikről van szó. A német fiataloknak mostantól abban a tudatban kell felnőniük, hogy ha nem akarnak katonáskodni, akkor vagy a pénztárcájuk bánja, vagy bilincsben viszik el őket a hatóságok az orvosi vizsgálatokra.
