Fotó: MTI/Baranyi Ildikó
Ludovic Orban
Hirdetés

Bejelentését követően Iohannis rámutatott: átmeneti kormányról van szó, amely – ha megszerzi a parlament támogatását – a jövő évi parlamenti választásokig vezeti majd az országot.

A jobboldali elnök ez alkalommal is élesen bírálta a – parlamenti helyek több mint 40 százalékával rendelkező – Szociáldemokrata Pártot (PSD): szerinte a 2016-os parlamenti választások óta egymást váltó három PSD-kormány rengeteget ártott az országnak. Ezt most már az összes többi párt „megértette”, így vált lehetővé a PNL által kezdeményezett bizalmatlansági indítvány sikere – emlékeztetett.

Iohannis megismételte, hogy személy szerint jó megoldásnak tartaná az előrehozott választásokat, de nem úgy, hogy azzal a – korlátozott jogkörökkel, ügyvivőként tovább működő – Dancila-kormány mandátumát hosszabbítsák meg.

Az elnök szerint most sürgősen új kormányra van szükség, a felállítandó PNL-kormánynak pedig az lesz a feladata, hogy megszervezze a novemberi elnökválasztást, és elfogadja a 2019-es év lezárásához szükséges költségvetés-kiigazítást, kidolgozza a jövő évi költségvetést.

A kormányalakítással megbízott Ludovic Orban az elnöki hivatalban tartott sajtónyilatkozatában felsorolta a leendő PNL-kormány néhány prioritását. Ezek között a makrogazdasági egyensúly helyreállítását, az előző kormány üzleti szférát és reálgazdaságot sújtó intézkedéseinek kijavítását, az államapparátus karcsúsítását, hatékonyságának növelését és digitalizálását, Románia „európai útjának” megerősítését, a jogállamiság megszilárdítását, az igazságszolgáltatás függetlenségének biztosítását említette és azt ígérte: az állampolgárok szolgálatába állítják a politikusok által kisajátított közintézményeket.

Ludovic Orban nem beszélt arról, hogy a PNL egymaga, vagy más pártokkal közösen vállalkozik-e a kormányzásra, csak reményét fejezte ki, sikerül megszereznie a beiktatásához szükséges támogatást, hogy ne tartsák tovább hatalmon a legitimitás nélkül maradt PSD-kormányt.

A brassói születésű, 56 éves, gépészmérnöki oklevéllel és posztgraduális politológusi végzettséggel rendelkező Ludovic Orban 2007-2008-ban másfél évig közlekedési miniszter volt Calin Popescu Tariceanu liberális kormányában, 2017 júniusa óta pedig annak a Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) az elnöke, amelyet államfővé választása előtt Iohannis vezetett.

A csaknem másfél évszázada alapított PNL Románia egyik – a kommunizmus idején betiltott, majd azután újraalakult – történelmi pártja, amely ma már nem a liberális pártcsalád, hanem az Európai Néppárt (EPP) tagja, miután öt éve az EPP-tagsággal rendelkező Demokrata Liberális Pártot (PDL) is bekebelezte.

A kormányalakítással megbízott Ludovic Orbannak tíz napon belül a parlament elé kell járulnia, hogy bizalmat kérjen az új kormány névsora és programja számára.