A románok megkezdték az átállást

Románia 1862-es létrejötte óta már 73 kormányfőt fogyasztott el, csak 1989. december 26. óta 26 politikus állt 30 kormány élén, Cătălin Predoiu, Victor Ponta, Nicolae Ciucă és Marcel Ciolacu két kabinetet is vezetett az elmúlt több mint 35 évben. A PNL által delegált ideiglenes államfő, Ilie Bolojan Predoiut nevezte ki ügyvivő kormányfőnek, így ő immár harmadszor áll átmeneti miniszterelnökként egy kabinet élén – érdekesség, hogy 2012. február 6. és február 9., illetve 2023. június 12. és június 15. között egyaránt három-három napig büszkélkedhetett ezzel a címmel, vagyis harmadik nekifutásra a mai napon összesítésben eléri az egy hetet.

Az ingatag kormányok tehát, mondhatni, hozzátartoznak a román belpolitikai folklórhoz. Nagy baj nem szokott történni,

ha túlzottan isntabillá válik a helyzet, a hadsereg és a titkosszolgálatok konglomerátuma alkotta mélyállam mindig közbeavatkozik, és rendet vág. Így vagy úgy.

Legalábbis eddig.

A mostani lemondás közvetlen oka, hogy az eredetileg tavaly megrendezett, de az első forduló „nem megfelelő” eredménye, a szuverenista jelölt, a vasgárdista eszméket képviselő Călin Georgescu váratlan győzelme miatt alkotmánybírósági úton lenullázott és megismételtetett államfőválasztás első menetét vasárnap az úzvölgyi magyar katonatemető barbár feldúlásáról és megszentségtelenítéséről hírhedt AUR vezére, George Simion nyerte meg nyomasztó fölénnyel, a szavazatok 40,96 százalékával. Ellenfele a második fordulóban Bukarest főpolgármestere, a vasárnap a voksok 20,99 százalékát begyűjtő liberális-globalista Nicușor Dan lesz. A tegnap felbomlott nagykoalíció jelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a második körbe, ami súlyos kudarc a bukaresti belpolitikát 1989 óta, bár néha más-más névvel, de lényegében folyamatosan uraló két nagy román rendszerpártnak.

A kormányfő lemondása és a PSD kiugrása után két lehetőség kínálkozik: a posztkommunisták vagy megpróbálnak új parlamenti többséget összehozni, vagy előrehozott választást kell kiírni. Mindkét megoldás bonyolult, hiszen a PSD a kétkamarás román törvényhozás felsőházában a 136 szenátori mandátumnból csak 37-et birtokol, az alsóházban pedig 331 képviselői helyből 86-tal rendelkezik. Jelenlegi partnereivel, a PNL-vel és az RMDSZ-szel ismét többségre tehetne szert, de aligha lesz belátható időn belül újra ilyen összetételű kormánya Romániának, hiszen a belpolitikai dinamika a megszokott rendszerpártok, főleg a PNL összeomlása felé mutat, miközben az AUR már tavaly decemberben második erő lett mindössze néhány százalékkal lemaradva a PSD-től, ráadásul parlamenti mandátumokat szerzett az AUR-ból kizárt, a budapesti Országházra bocskort tűzni szándékozó Diana Şoşoacă primitív magyargyűlölő alakulata, az SOS Románia (SOS România) és a korábban ugyancsak AUR-os Anamaria Gavrilă vezette, az utólag megsemmisített tavalyi elnökválasztáson Călin Georgescut támogató Fiatal Emberek Pártja (Partidul Oamenilor Tineri, POT.) Az AUR-nak, az SOS-nek és a POT-nak együtt több mandátuma van a törvényhozás mindkét házában, mint a PSD-nek. A PNL, az RMDSZ és a globalista-liberális, de némi magyarellenességtől sosem visszariadó Mentsétek meg Romániát Szövetség (Uniunea Salvaţi România, USR) a nemzetiségi képviselőkkel együtt sem tud többséget összekalapálni.

Tény, hogy a jelenlegi parlamenti erőviszonyok alapján megkerülhetetlenek az antiglobalista, szuverenista pártok, amelyek kiállnak a normalitás és a hagyományos családmodell mellett, valamint elutasítják az Ukrajna területén zajló amerikai-orosz proxyháború folytatását – ugyanakkor habzó szájú durvasággal uszítanak a magyarok ellen, gyűlöletük pedig, amint azt az Úz-völgyében is bizonyították, bármikor fizikai támadásban nyilvánulhat meg.

Ráadásul az előrehozott választás sem kínál megoldást, hiszen az AUR csak erősödött tavaly december óta, és ha vezérük, Simion jövő vasárnap Románia elnöke lesz (márpedig erre minden esélye megvan, ellenfelének, Nicușor Dannak csodára, illetve alig elképzelhető erejű mozgósításra volna szüksége a fordításhoz, és ha sikerrel jár, akkor is ellenséges tűzben találja magát), akkor a kormányalakítási megbízatás is az ő kezébe kerül.

Marcel Ciolacu lemondása és a PSD kormányból való kiugrása ebben a helyzetben egyfelől úgy értékelhető, hogy a posztkommunisták menekülnek a süllyedő hajóról, másfelől ezzel megnyitják az utat a felemelkedő soviniszta pártokkal való együttműködés felé. Elmondható, hogy a PSD hamisítatlan román megoldással elkezdte az átállást. A kísérlet sikere nem borítékolható, de az esélyt mindenesetre megteremtik ezzel, akárcsak azzal a gesztussal, hogy az elnökválasztás második fordulójában látványosan nem buzdítanak semelyik állva maradt jelölt támogatására, ehelyett kinyilvánították, hogy a döntést a szavazóikra bízzák. Ez pedig alig burkoltan Simion támogatását jelenti.

Mindez végső soron egy nagyívű geopolitikai átállás kezdete is lehet,

amennyiben Románia az egyoldalú és egyre terhesebb atlantista elkötelezettség felől elindul orosz viszonylatainak normalizálása felé.

A romániai folyamatok törvényszerű következményei a nemzeti szuverenitásokat elvonó, a normalitást megerőszakoló, az EU-tagállamokra gyarmatként tekintő, kardcsörtető globalista diktátumpolitikának. Csodálkoznivaló nincs rajta, aggódni annál inkább van okunk, hiszen minden jel szerint a magyarokat stadionokban összegyűjteni és ott legéppuskázni óhajtó egykori kommunista propagandista, Corneliu Vadim Tudor Nagy Románia Pártjához képest is zihálóan magyargyűlölő, szekus és alvilági háttértől sem mentes erők korszaka következik, ami legenyhébb esetben is jogfosztásokat, de akár súlyosabb atrocitásokat is eredményezhet. Kérdés, hogy a Romániát valójában irányító mélyállam meddig hagyja elmenni ezeket az erőket.