Hirdetés

Mint írták, szeptember 19-én egy 12 fős, francia és német állampolgárokból álló, „független” szakértői testület uniós reformtervet tett a tagállamok EU-minisztereinek asztalára Brüsszelben. Az időzítés nem véletlen, ugyanis az a céljuk, hogy a dokumentum szóba kerüljön a tagállami elnökök és miniszterelnökök csütörtöki granadai csúcstalálkozóján – vélekedtek.

Az elemzés szerint a javaslat által „sorosista szervezetek” igyekeznek beavatkozni az Európai Unió jövőjébe. Úgy fogalmaztak, hogy a magát függetlennek aposztrofáló munkacsoport tagjai között ugyanis a Nyílt Társadalom hálózatához és Soros Györgyhöz köthető prominens személyek találhatóak. Ezért nem meglepő, hogy megrendelőként az ő érdekeik szerint alakult a javaslat – írták.

Az Alapjogokért Központ szerint a tervezet egyik szerzőjétől, Daniela Schwarzertől korábban személyesen Soros György kérte, hogy Angela Merkel német kancellárnál járjon közbe azért: ne a magyar jelölt, Várhelyi Olivér kapja meg a bővítés- és szomszédságpolitikai uniós biztosi posztot.

Schwarzer 2021 májusa óta a Nyílt Társadalom Alapítványok európai és eurázsiai ügyekért felelős ügyvezető igazgatója. A „spekuláns” személyéhez szorosan kötődik még a közreműködők közül egykori tanácsadója, Shahin Vallée is – tették hozzá.

A „reformjavaslatokat” tehát „látszólag egy elfogulatlan és részrehajlásmentes grémium fogalmazta meg, de ez egy jól ismert trükk: a Soros álmát megvalósító Brüsszel nem merte nyíltan felvállalni” a föderalista irányú javaslatokat. Céljuk azonban „ettől függetlenül teljesen világos: az Európai Egyesült Államok megteremtése, és egy új, a globalista erők által uralt európai hatalmi rend létrehozása” – fogalmaz elemzésében az Alapjogokért Központ.

Korábban írtuk