Július 22-én egy támadó bombát robbantott a kormányzati negyedben, majd rendőrruhát öltve, a robbantás miatti nyomozásra hivatkozva belépett, és válogatás nélkül lövöldözni kezdett a kormányzó Norvég Munkáspárt ifjúsági tagozatának rendezvényén. Az első helyszínen 4, a másodikon 79 emberrel végzett.

A politikai ösztönök hamar beindultak: már az első percekben mindenki tudni vélte, hogy muszlim terroristák csaptak le. Hamar kiderült: ellenkezőleg. De kicsoda Anders Behring Breivik? Középosztálybeli norvég család gyermekeként látta meg a napvilágot 1979-ben. Oslo külvárosában járt iskolába, ahol egykori társai visszaemlékezése szerint gyakran segített a nagyobbak által megvert diákoknak. A katonai szolgálat teljesítése után menedzsmentet tanult, majd szakmájában helyezkedett el. Kollégái szerint kiváló munkatárs volt, és a rasszizmusnak nyomai sem látszódtak rajta. Pár alkalommal egy magyar származású barátjával Budapesten is járt, melyet kedvenc városának tartott építészete és éjszakai élete miatt. A 2000-es évek elején belépett a liberális-konzervatív jobboldali-populista nézeteket hirdető Haladás Pártjába, melyből aztán nézetei radikalizálódása miatt 2007-ben kilépett. Breivik 2002-ben nyolc ismeretlen társával Londonban megalapította az Európai Katonai Rend és Büntető Törvényszék – a Templomos Lovagok nevű szervezetet. Az elitista szélsőséges csoport célja „megelőző háború” kirobbantása volt Európa – szemükben – marxista, illetve multikulturális rezsimjei ellen, végső céljuk pedig az iszlám térnyerés megállítása, illetve stratégiai előny megszerzése volt az elkerülhetetlennek vélt kulturális polgárháborúban.

Naplója szerint a támadás előkészületei már 2009-ben kezdődtek. Breivik mindent pontosan kitervelt. Bányavállalatot és egy kis gazdaságot alapított műtrágya-, illetve egyéb robbanóanyag-vásárlásainak fedezésére. Egy évvel később legálisan egy félautomata puskát és egy pisztolyt vásárolt, majd regisztrálta magát a World of Warcraft online szerepjáték oldalán, hogy megváltozott életmódját játékfüggőségnek álcázza. A mészárlást gondosan megtervezte. Lehetséges célpontokként a kormányzó szocialista-szociáldemokrata párt éves tanácskozását, újságíró-találkozókat, kulturális fesztiválokat, illetve atomerőműveket és hivatali épületeket jelölt meg. Végül a balközép kormány székháza és a Norvég Munkáspárt nyári tábora mellett döntött.

Breivik értett a marketinghez. Akciója előtt gondosan megkomponált videót töltött fel az internetre, melyben háborúra szólít fel a kulturális marxizmus és az iszlamizmus ellen, önmagát pedig egy templomos lovaghoz hasonlítja. A merényletek előtti órákban egy ezerötszáz oldalas irományt is közzétett. A politikai programnak szánt dokumentum nagyobb része szemelvény korábban az interneten és egyéb lapokban megjelent írásokból, de tartalmaz terrorista-kézikönyvet, naplójegyzetet a támadások előkészületéről, illetve egy részletes programot az Európában élő muszlimok deportálásáról, annak várható gazdasági, kül- és belpolitikai következményeivel együtt. Az írásból az is kiderül, hogy – noha ellenérzéseket táplál a muszlimok irányában –, az al-Kaidát, pontosabban annak szerveződését és struktúráját példaértékűnek tartja a keresztény európai szabadcsapatok – szavai szerint lovagrendek – számára.

Rendőrségi kihallgatásán Breivik könyörtelennek, de szükségesnek nevezte tettét. Internetes irományából kiderül, hogy az „európai multikulturalizmus elleni harc” során 45 ezer halottal és egymillió sebesülttel számolt.

Bár politikai programjából egy összeszedett elme képe rajzolódik ki, Breivik az általa megszállottan képviselt ügy legnagyobb ellenfelévé vált. Az iszlám kultúrától eltérően ugyanis az európai közgondolkodásban kevés esélye van, hogy tömeggyilkosként hőssé és szimbólummá váljon. Főként olyan kérdésekben, amelyeket az utóbbi években a kevésbé radikális európai nemzeti mozgalmak is kezdenek magukénak vallani, s a mérsékelt politikai kultúra is egyre inkább felismeri a bennük rejlő igazságokat.

Könnyen lehet, hogy Breivik vérengzése komoly hatással lesz az európai politika közeli jövőjére. És nem biztos, hogy ő ennek örül majd.

Sayfo Omar, Jókuthy Zoltán


Breivik szerint a világ

Szemelvények Anders Behring Breivik interneten közzétett politikai nyilatkozatából, avagy milyen eszmékért gyilkolt a norvég „lovag”?

Az Európai függetlenségi nyilatkozat – 2083:

„Azok, akik leginkább érzékenyek a »politikailag korrekt« szóhasználatra, azok általában nem a fekete gettó-harcosok, ázsiai bevándorlók, kihasznált nők vagy személyek. Sokan közülük nemhogy egyetlen »elnyomott« csoportnak sem tagjai, hanem egyenesen kivételezett társadalmi csoportokból származnak. A politikai korrektség leginkább a kormányalkalmazottak, politikusok, egyetemi professzorok és olyan kormány-közeli újságírók és publicisták sajátja, akiknek biztos állásuk és jó fizetésük van. Többségük heteroszexuális, középosztálybeli családokból származik.”

„Európában a politika egyre inkább üres rituálévá válik. A valódi döntések már azelőtt megtörténnek, hogy a társadalomnak egyáltalán esélyt adnának a szavazásra. A média közben nem beszél őszintén a fontos ügyekről. Az életünket dagadó és egyre inkább nemzetközivé váló bürokrácia irányítja. Az egyének egyre inkább fogaskerékké válnak egy nagy gépben, melyet adminisztrátorok és technokraták vezetnek. Nem te érdekled őket, hanem az, hogy a gép működjön.”

„Az európai bennszülöttek három ellenséggel kénytelenek szembenézni az országaik iszlamizációja elleni harcuk során: az első a média és az akadémiai körök Nyugat-ellenes elfogultsága, ami meglehetősen elterjedt. A második Eurábia és az EU-föderalizmus támogatói, akik egy páneurópai szuperállamot támogatnak. A harmadik ellenséget pedig maguk a muszlimok jelentik.”

„Nyugat-Európában azt mondják nekünk, hogy a média – a televízió, a lapok és a rádió – szabad. Való igaz, hogy kevés kormány alkalmaz cenzúrát. A totalitárius országokkal ellentétben a média nincs állami irányítás alatt. Ez azonban a történetnek csak az egyik fele. Mivel a média a globális gazdaság része, vannak érdekek, melyek megakadályozzák az olvasókat, nézőket és hallgatókat a kiegyensúlyozott információszerzésben. (…) A multikulturalizmus és globalizmus problémáival kapcsolatos történeteket teljesen elhanyagolják. A médiumok tulajdonosait szolgáló globalizmust és multikulturalizmust támogató sztorikat pedig előtérbe helyezik.”

„A feministák azt állítják, hogy a nők évszázadokon át a férfiak elnyomása alatt éltek. Aki ezt tagadta, azt »nőgyűlölőnek« vagy »hímsoviniszta disznónak« bélyegezték. A nemek egyenlővé tétele viszont a nyugati társadalmak feminizálódásához vezetett. A nők elnyomott áldozatokként való beállítása és férfiakkal egyenlővé tétele jó példája annak, hogy miként használták fel az »egyenlőség védelmét« társadalmaink és a természet lerombolására.”

„A kínaiak, japánok, koreaiak, arabok, pakisztániak, indiaiak és afrikaiak miért nem fogadják be emigránsok tömegeit országaikba és hagyják, hogy idegen kultúrák befolyása az övékéhez hasonló szintre emelkedjen? Csak akkor játsszák az egyenlősség multikulturális játékát, amikor ők hagyják el saját országaikat, hogy megszállják és gyarmatosítsák a Nyugatot.”

„Az elmúlt húsz évben Svédországban négyszeresére nőtt a nemi erőszakok száma. A 15 éven aluli gyermekek ellen elkövetett erőszakos esetek száma pedig hatszorosa annak, mint egy emberöltővel ezelőtt. Az erőszaktevők között legtöbben Algériából, Líbiából, Marokkóból és Tunéziából származnak, összességében pedig az elítélt elkövetők 85 százaléka született külföldön, külföldi szülőktől. A svéd politikusok támogatják a muszlim bevándorlást, mondván, az serkenti a gazdaságot. Valójában viszont csak a nemi erőszakok számát növeli.”

„Meg kell értenünk, hogy sok európai inkább követne el öngyilkosságot vagy élne szigorú muszlim elnyomás alatt, semmint hogy nácivá váljon, vagy annak az eszméiért harcoljon. A nácizmus ma nem a nemzetiszocializmus doktrínáit jelenti. Sokkal inkább egy jelenséget – az ördög reinkarnációját. A nácizmus hat évtizede tartó démonizálása – mely a történelem leghosszabb doktrinaromboló kampánya – okán ez immár egyfajta megkérdőjelezhetetlen igazsággá vált.”

„Tapasztalatom szerint azok, akik tagadják Izrael létezéshez való jogát, vagy antiszemiták, vagy rossz ítélőképességgel rendelkeznek. A józan embereknek támogatniuk kell a cionizmust, ami Izrael önvédelmi jogát jelenti a Dzsihád ellen.”

„Harcoljunk közösen Izraellel és cionista testvéreinkkel minden anticionista ellen.”

„A nyugat-európai férfiaknak legalább 70 százaléka adná életét azért, hogy megakadályozza Európa iszlám megszállását, miközben kevesebb mint 10 százalék adná életét a fajáért. Ez kiválóan mutatja, mely ideológia fogja kialakítani a »modern patriotizmust «.”

„A demokratikus rendszer egyetlen nyugati országban sem működik tökéletesen. Mi több, Nyugat-Európában többé-kevésbé már halott is, mivel a valódi hatalom az Európai Unió nem választott szerveire szállt. Gyakorlatilag mára valamennyi nyugati ország elvesztette határait. Ez a helyzet nem tartható fenn. Hívhatunk egy rendszert demokráciának, diktatúrának, köztársaságnak, monarchiának vagy bárminek. Az olyan ország, mely nem ellenőrzi saját területét, halálra van ítélve.”

„A marxizmus támogatói ellen soha nem folytattunk olyan nyilvános pereket, mint a nácik ellen. Ez olyan hiba volt, amit nem követhetünk el még egyszer. Ha az Európai Unió összeomlik és a multikulturalizmus vereséget szenved, nyilvános pereket kell folytatnunk Eurábia megalkotói ellen, és meg kell bélyegeznünk a média és az akadémiai világ hazugságait. Az ideológiájukat gonoszként kell megbélyegeznünk.”

„Egy ország királya vagy királynője sokkal demokratikusabb, mint egy elnök valaha is lehet, hiszen előbbiek minden állampolgárt képviselnek. Egy választott elnök ezzel szemben csupán saját politikai frakciójának köszönheti megválasztását, ami elszigeteli őt számos honfitársától, akik nem tartják meggyőzőnek állítását, miszerint a népet képviseli. A gyakori választások megtörik azt a kontinuitást, amelyre egy hatékony államfőnek szüksége van a kormányzáshoz.”

„Mindig tökéletes lovag akartam lenni. Az igazi lovag a multikulturalizmus pusztítója és mint ilyen a gonosz pusztítója és a fény hordozója. Tudni fogom, hogy minden tőlem telhetőt megtettem az európai kulturális és demográfiai népirtás és Európa iszlamizációjának megállítása érdekében.”

„A muszlimokat a következő választás elé kell állítani: – Önkéntes kivándorlás: Minden muszlimnak, aki önként és békésen elhagyja az országot, távozáskor egy kiló arany értékének megfelelő egyszeri kompenzációt kell biztosítani. (…) – Kényszerített kivándorlás: Azon muszlimokat, akik nem akarnak önként, békével távozni, erővel kell deportálni a hadsereg, illetve rendőri erők által. Ők nem kapnak kompenzációt.”

„Fennáll a veszélye annak, hogy a cigányok súlyosan üldözöttekké válnak Kelet-Európában. Mi több, népirtás is előfordulhat. Hogyan akadályozhatjuk ezt meg? (…) Reális megoldást egy saját állam biztosítása jelenthetne számukra. (…) Területeket kellene adni számukra Kelet-Anatóliában, miután a század végére felszabadítjuk Nyugat- és Kelet-Anatóliát. A probléma megoldódna és a potenciális jövőbeli népirtás meg lenne előzve.”