Gabor Falvy, magyar származású amerikai katona nemrég féloldalas interjút adott a Népszabadságnak (A parancs: élve vagy halva, Seres László, 2004. január 8.). A férfi részt vett a Huszein elfogására indult akcióban, s elmondta, maguk is meglepődtek, hogy milyen könynyen ment.

„Az akció neve Red Dawn (Vörös hajnal) volt és Tikrittől 15-20 kilométerre délkeletre hajtottuk végre. Valóban sok és főleg helytálló információ jött be Szaddám valószínű búvóhelyéről, főleg helybéliektől – nem is csoda, hiszen negyvenmillió dollár volt jutalomként kitűzve. (…) A hadsereg az egész körzetet lezárta, senki sem mehetett se ki, se be, és elkezdték módszeresen átkutatni a környéket. Különösen figyeltünk persze a két legvalószínűbb házra, amelyek talán egy kilométerre voltak egymástól. (…) Először nem találták Szaddámot, csak két-három magas rangú Baath párti vezetőt, őket azonnal letartóztatták. Aztán az egyik katona a Wolverine II (az egyik feltételezett búvóhely – a szerk.) mellett talált valamit, ami búvóhelynek látszott. Látta, hogy tényleg az, úgyhogy azonnal hívta a Special Operations embereit. ők lekiáltottak, hogy aki lent van, azonnal jöjjön ki. Nem jött válasz, erre újra felszólították, hogy jöjjön elő, aki lent van, különben ledobnak egy kézigránátot. Ekkor hallották a választ: »Szaddám Huszein vagyok, Irak elnöke, tárgyalni szeretnék!« Kihúzták a lyukból, lefektették a földre és ő újból elmondta ugyanezt. Mire az egyik katona közölte vele: »Bush elnök üdvözletét küldi.« (…) Arra készültünk, hogy ha elfogjuk Szaddámot, abból nagyon komoly harc lesz. Mindenki, aki részt vett az akcióban, nagyon meg volt lepve, hogy végül ilyen könnyen zajlott le az egész. – Hogyan kerülhetett Szaddám ebbe a helyzetbe? (…) Állítólag a kurdok kapták el és lökték be oda. – Ezt én is hallottam, de nem igaz. Egyszerűen az bizonyosodott be, hogy Szaddám pontosan olyan gyáva, mint amilyennek gondoltuk. Éppen ezért készültünk nagy harcra, mert tudtuk, hogy Szaddám maga gyáva, de a hívei a végsőkig elszántak. Én harcoltam fedajinok ellen, és állíthatom, hogy ezek az emberek nem félnek a haláltól. (…) Hogy most, amikor tényleg menekülnie kellett, hova tűntek a hívei, sose fogjuk megtudni. (…) Ott voltam közvetlenül utána, amikor a faluban vártunk a helikopterre, hogy elrepítsék Bagdadba. Beszélni nem tudtam vele, de láttam és le is fotóztam. Letartóztatták, orvosok vették körül, beszélt a tisztekkel, nagyon jól beszélt angolul. Mondta, hogy jól van, és megismételte, hogy tárgyalni akar. Még aznap este elvitték Bagdadba. (…) Abban a percben nem gondoltam, hogy más is lehet. Hosszú volt a haja, szakálla is volt, de alaposan megnéztük, és valahogy tudtuk-éreztük, hogy ő az. (…) Másnap (…) mindenki azt mondta, talán túlontúl könnyű volt az elfogása, ez gyanús volt. De tudtuk, hogy pár nap múlva meglesz a DNS-teszt.”

Sokunkban még élénken élnek a képek, amelyeken Szaddám Huszein két fiának, Udaj és Kuszáj Huszeinnek szitává lőtt, görcsbe merevedett testét láthatták. A két fiút a nyár folyamán ölték meg amerikai katonák egy véres tűzpárbajban – amelyben többek közt egy kisgyermek is az amerikai golyók áldozata lett. Falvy szavai is alátámasztják, hogy az amerikaiakat meglepte, hogy Huszein magányosan kuporgott egy gödörben, holott fanatikus hívek ezrei mozdulnak még most is egyetlen szavára. Az elfogás körülményei tehát nem csupán a kétkedők számára, hanem a résztvevőknek is különösnek tűntek. Nem véletlenül.

Időzített bomba

Sokaknak már a december 13-i, látványos külsőségek közt bejelentett elfogás után az is feltűnt, hogy az Irakot megszállva tartó amerikaiak legnagyobb sikere meglepően egybeesik az idén esedékes amerikai elnökválasztási kampány kezdetével. Az Okaz című, szaúd-arábiai napilap a napokban közzétett értesülései azonban már tovább mennek puszta találgatásoknál. A lap megbízhatónak nevezett forrásból úgy értesült, hogy az iraki elnököt szeptember közepén fogta el egy alig ötvenfős amerikai különítmény, amelynek tagjait titoktartásra kötelezték. Huszeint ezután teljes titoktartás mellett egy közeli amerikai bázisra, majd egy magánrepülőgéppel még aznap Washingtonba szállították, ahol három napig tartó, kábítószerekkel is fűszerezett kihallgatása során Geoge Bushsal is találkozott. (A szaúdi lap állítását, mely szerint az iraki elnök drogok hatása alatt állt, annak egykori háziorvosa és évek óta emigrációban élő lánya is megerősítette.) A megbeszélések eredménye találgatások tárgyát képezi, ám a lap szerint nem kizárt, hogy egyezséget kötöttek az elkövetkezők forgatókönyvére vonatkozólag. Ezt további kihallgatások követték, majd Huszeint – az Okaz szerin Colin Powell külügyminiszter javaslatára – visszaszállították Bagdadba, ahol egy szigorúan őrzött katonai objektumban szállásolták el. Itt várakozott, amíg az amerikai fejesek elérkezettnek látták az időt arra, hogy megtalálják.

Az alkalmas idő december közepén jött el. Ekkorra az iraki ellenállás olyan mértékűvé vált, hogy már az amerikai vezetéshez leglojálisabb médiumok szakértői is szervezett népfölkelésről kezdtek rebesgetni. Nem volt ritka akkoriban, hogy az amerikai csapatoknak napi 20-30 gerillatámadással kellett szembenézniük. A katonák morálja emiatt szinte nullára csökkent. Képzelhetjük, milyen jólesett a lassan depresszióba süllyedő zsoldosoknak a sikerélmény, illetve az ajándékcsomag, amellyel feletteseik kedveskedtek nekik az alkalom tiszteletére. Másrészről Washington egyre nehezebben védhette a David Kelly brit fegyverszakértő máig tisztázatlan halálával kiéleződött össztüzet, amelyet a háború indítékául szolgáló iraki tömegpusztító fegyverek különös „felszívódása” miatt kellett elviselnie. Huszein elfogásával a témára fátylat boríthattak, hiszen az Első Számú Célpont megkerülése minden további kérdést elnémított (ugyanakkor a tervszerűségre utal az is, hogy két héttel a volt elnök állítólagos elfogása után az Egyesült Államok titokban kivonta Irakból a tömegpusztító fegyverek után kutató egységeket).

A nagy nap eljöttével Huszeint tehát átszállították az ominózus tikriti farmra, ahol aztán nagy csinnadratta közepette újra „elfogták”. Az mindenesetre sokat elárul, hogy Washington elsőként Huszein orvosi vizsgálatáról tett közzé képeket, az elfogásról csak később kerültek nyilvánosságra felvételek. A képeken azonban van egy különös momentum, amely ugyancsak arra utal, hogy valami nem stimmel.

Árulkodó színek

Szaddám Huszein uralma idején az iraki elnökről számos dokumentumfilm, beszámoló készült, személye körül valóságos kultusz uralkodott – ami arab országban egyébként teljesen megszokott. Az amerikai sajtó is rendre örömmel szemezgetett – általában a nevetségessé tétel szándékával – Huszein közvetlen munkatársai beszámolóiból. A beszámolók szerint Szaddám Huszein nem titkolta, hogy hiú ember. Mint elnök, példakép kellett hogy legyen népe számára – nem egy alkalommal tartott hosszas tévébeszédet olyan banális témákról, mint a fogápolás vagy a rendszeres tisztálkodás fontossága, ami nyugati szemmel nézve valóban mulatságos, iraki viszonyok között azonban nagyon is fontos kérdés. Az elnök ifjabb korában is sokat adott a külsőségekre, naponta többször váltott inget, s rendkívül gondosan ápolta arcszőrzetét és haját. A kor előrehaladtával a markáns arc azonban ráncosodni, a dús, fekete szőrzet pedig őszülni kezdett. Egy beszámoló szerint Huszein őszülő bajuszával elégedett volt, haját azonban feketének kívánta megőrizni, ezért rendszeresen a legnagyobb műgonddal festtette.

Ezért is érdekes, hogy a Washington által eddig közzétett képeken, illetve a most nyilvánosságra került, a Fehér Ház által egyelőre nem kommentált, állítólag Huszein elfogásának pillanatában készült képen az orvos által vizsgált, illetve a katonák által földre tepert férfi, borzas ősz szakálla felett dús, koromfekete hajkorona virít.

Amennyiben az iraki elnök – ahogy Washington állítja – valóban hónapokig bujkált, s ideje nagy részét a bemutatott föld alatti, alig néhány négyzetméteres gödörben töltötte, úgy meglehetősen különös, hogy hajszínének ápolására ilyen gondosan ügyelt. Főleg, hogy szakértők az elfogás után siettek kiemelni, hogy az ápolatlan szakáll vélhetően az elhanyagoltság eredménye, de azt sem tartották kizártnak, hogy Huszein ilyen módon elváltoztatott külsővel igyekezett elrejtőzni a rá vadászó amerikai katonák elől. Amennyiben a képeken valóban Szaddám Huszein látható, kérdéses, hogy az elhanyagolt iraki elnök hogyan volt képes a föld alatt kuporogva is festeni a haját – ha pedig tudatosan igyekezett elváltoztatni külsejét, miért éppen jól ismert fekete hajszínét őrizte meg? Míg rendőrségi és titkosszolgálati szakértők tudják, hogy a külső megjelenés megváltoztatásának legegyszerűbb módja az arcszőrzet és a hajszín megmásítása.

Igazmondó pálmafák

(Mohammed A. Hegazi írása alapján)

A pálma, latin nevén Phoenix Dactylifera, ősi növény. Évezredek óta terem Irak területén. Körülbelül 450 fajtája ismert az országban, amelyek méretükben, színükben és formájukban nagy változatosságot mutatnak.

A datolya életciklusa a beporzással kezdődik. Irakban és az északi félteke nagy részén a beporzás tavasszal történik. Ezután a növény virágfürtjei elkezdenek változni, s lassan ízletes gyümölcs nő belőlük.

A datolya kezdetben zöld és kemény, egészen addig nem fogyasztható, amíg el nem éri a teljes méretét, s – fajtától függően – nem változik a színe vörösre vagy sárgára. A gyümölcs ekkor húsos és ízletes.

Ha az érett gyümölcsöt nem szüretelik le, az megrohad és lehull a fáról. Néhány fajta korábban érik, mint mások, de legkésőbb októberben lehullanak a gyümölcsök. A mellékelt fényképen jól látható, hogy a gyümölcsök sárgán virítanak, azaz még nem kezdtek el barnulni. Ez azt jelzi, hogy a fénykép legkésőbb szeptember végén készült. Legkésőbb. Az, hogy október után sárga datolyák pompázzanak egy iraki pálmán, teljességgel csodaszámba menne.

A Pentagon propagandagépezete mégis megpróbálja meggyőzni a világot arról, hogy a biológia törvényszerűségei relatívak. Azt állítják ugyanis, hogy a fénykép decemberben készült. Pontosabban – a hivatalos, képügynökségi kommentár szerint – december 15-én, két nappal azután, hogy az amerikai katonák az ott látható veremben elfogták Szaddám Huszein volt iraki elnököt. A fényképen két katona mutatja, hogyan távolították el két nappal korábban a Huszein rejtekéül szolgáló pince fedelét.

A két katona mögött azonban ott áll egy datolyapálma, büszkén tartva édes, sárga gyümölcseit. Ha a propagandagépezet képes meghazudtolni a szegény, ártatlan pálmafát, akkor bármire képes. Mert megtudhatta a világ, hogy mi történt azon a bizonyos december 13-i napon. Megtudhatta, hogy a kegyetlen Szaddám Huszein hogyan könyörgött az életéért.

Azt azonban máig nem tudhattuk meg, vajon miért mulasztották el filmre rögzíteni a történelmi pillanatot. Pedig sokakat győzhetne meg, ha hallhatnák Szaddám hangját, láthatnák őt felemelt kézzel – ahogy mindenki láthatja a háttérben a pálmafát sárga gyümölcseivel.

Ehelyett azonban csupán a CNN és a Fox News kommentátorainak áradozását hallhattuk és láthattuk a sikeres akcióról. Később aztán hallhattuk, hogy Ariel Saron izraeli kormányfő Bagdadba utazott, hogy együtt örüljön az amerikaiakkal.

De ha hazudnak Huszein elfogásának időpontjáról, lehetséges, hogy az egész történet csupán kitaláció. Mert Szaddám Huszein sohasem adta volna meg magát küzdelem nélkül. Tudatában volt, hogyan is bánnak az amerikaiak foglyaikkal – látta a Guantamón készült fényképeket. Reakciója minden bizonnyal még fiai bátor ellenállását is meghaladta volna, amit csak komoly tűzharc árán tudtak megtörni – s bemutatni a világnak a Huszein fiúk szinte felismerhetetlenségig szitává lyuggatott testét.

Most azt mondják, december 13-án szülővárosa mellett Szaddám Huszeint ejtették foglyul. A hír és a kizárólag utólag készült képek bejárták a világsajtót.

Csupán egy apró hiba csúszott a Pentagon gépezetébe.

A pálmafák sosem hazudnak.