Bendarzsevszkij Anton szombaton az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett: a stratégia része az is, hogy az elnök az előrehozott választásokat alkotmánymódosításhoz akarja kötni. Ezzel az a célja, hogy meggyőzze a tüntetőket arról, hajlandó bizonyos engedményekre, de a szakértő szerint ez csak időhúzás. Az alkotmánymódosítás egy korábban felvázolt terv alapján 2022-re lenne kész, és csak utána lenne előrehozott választás – mondta.

Hirdetés

Hozzáfűzte: semmi konkrétumot nem tudni arról, mi lenne a módosításokban, és hogy azok hogyan érintenék az elnöki jogkört.

A szakértő szerint nem működik a hatalom kivárási stratégiája, ugyanis több mint egy hónap telt el a tüntetések kezdete óta, de még mindig nem csökkent ezek a lendülete: hétvégente százezres tömegek vannak az utcákon. A tüntetők viszont nehézen érhetnek el bármilyen eredményt, amíg többek között a biztonsági szervek, a katonaság az elnök hatalma alatt vannak – tette hozzá.

Aljakszandr Lukasenka elnököt sokan az augusztus 9-i elnökválasztás eredményeinek meghamisításával vádolják. Az elnökválasztás óta folyamatosak a tiltakozások, a tüntetők az elnök távozását követelik.

Korábban írtuk