Kim Dzsung Un a közlés szerint úgy fogalmazott, hogy a két ország közti stratégiai partnerség keretében Észak-Korea folytatja az együttműködés kiterjesztését Oroszországgal.

Hirdetés

Phenjan és Moszkva a nyár elején tartott csúcstalálkozón átfogó stratégiai partnerségi megállapodást írt alá, és bejelentették, hogy jelentősen fokozzák katonai együttműködésüket. Sojgu már tavaly nyáron – még védelmi miniszterként tett látogatásán – jelezte, hogy a két ország szorosabbra fűzi kapcsolatait.

Korábban írtuk