A Tisza testvérpártja elfogadta, újra lehet a sorkatonaság
Megszületett a megállapodás: több mint egy évtized után visszatérhet a sorkatonaság a németeknél.Történelmi megállapodás született Berlinben: a német kormánykoalíció pártjai, a szociáldemokrata SPD és a konzervatív CDU/CSU megegyeztek a katonai szolgálat reformjáról, amely fokozatosan visszahozhatja a sorkatonaság intézményét Németországban – írta meg a Welt alapján a Mandiner.
A döntés az elmúlt évek egyik leghevesebb védelmi vitáját zárta le, miután Boris Pistorius védelmi miniszter korábban többször is akadályozta a kompromisszumot.
Teljes nonszensz: sorsolással döntenék el Németországban, hogy kinek kell bevonulnia
A megállapodás értelmében megmarad az önkéntes alapszolgálat elve, de ha a Bundeswehr nem tud elegendő jelentkezőt toborozni, akkor fokozatosan bevezethetők kötelező elemek is.
A reform alapját egy négyfokozatú modell képezi, amely a békeidő toborzásától egészen a háborús általános hadkötelezettségig terjed.
- Az első szint szerint minden 18 éves fiatal megkeresést kap a katonai szolgálatról, és önként jelentkezhet a Bundeswehrbe.
- A második szakaszban, ha túl kevés az önkéntes, a hadsereg célzottan toborozhat bizonyos régiókban vagy szakterületeken.
- A harmadik fokozatban – amelyhez már a Bundestag döntése szükséges – sorsolásos behívás és kötelező alternatív szolgálat is bevezethető.
- A negyedik, végső szint háborús helyzetre vonatkozik, amikor általános hadkötelezettség lép életbe.
Németországban 2011-ben függesztették fel a sorkatonaságot, azóta folyamatos vita zajlott arról, hogyan lehetne pótolni az egyre súlyosbodó létszámhiányt a hadseregben.
A megállapodás külön érdekessége, hogy a kereszténydemokrata CDU/CSU – amely a magyar Tisza Párt testvérpártja az Európai Néppártban – immár teljes politikai konszenzusban áll a szociáldemokratákkal a katonai szolgálat visszaállításáról.
